Amikor Karinthy megtudja, hogy halálos betegsége van, vádlottnak érzi magát. A betegség szégyenérzettel jár, az életben maradás ösztöne nem engedheti meg a betegeskedést. Úgy kezeli a betegséget, mintha bűn lenne és szégyellni, rejtegetni kellene.
„De éppen ezért vagyok képtelen nem venni észre, hogy egész betegségem alatt végig, öntudatlanul, anélkül, hogy észrevettem volna (csak most eszmélek rá) bűnösnek éreztem magam valamiért, valami elfelejtett bűnért, amit nem mentett, hogy nem akart eszembe jutni: talán ezért nem tudtam elejétől végig panaszkodni vagy lázadozni végzetem ellen.”
A „bűntelen bűnösség” motívuma jelenik meg itt, ami jellemző volt a századforduló szellemi világára. Megjelenik József Attilánál is: „mért nincs bűnöm, ha van.”
A bűnösség érzése nem új motívum, ez már korábban is megjelent Karinthynál. Hiányolta saját életművéből a „nagy” alkotást, emiatt elégedetlen volt önmagával. Találkozás egy fiatalemberrel című novellájában meg is jelenik a számonkérés motívuma, amiért tervei megvalósítatlanok maradtak. Az önmegvalósítás elmaradása miatt rossz volt a lelkiismerete.
A betegség mint bűn metafora detektívregénnyé teszi a művet, szinte krimi jellegű nyomozás folyik. „Szótlanul ülök, a látomás tovább tart. Igen, szótlanul ülök, mint a gyilkos, akit leleplezett a detektív, nem tudok védekezni, pedig azt hittem, ártatlan vagyok.” Az ítélet kihirdettetik, és utána a bűnös visszatér a tett színhelyére, és úgy jönnek utána, mint egy bűnöző után a rendőrség.
Karinthy utal a Bűn és bűnhődésre – úgy érzi magát, mint Raszkolnyikov, aki véletlenül felhívta magára Porfirij figyelmét. „Kár volt szólni, kár volt szólni, ez borzasztó. Riadtan kapkodom a fejem, szimatolok, érzem, hogy beszélnek, pletykálnak, kombinálnak. És valahol van valaki, nem tudom, ki lehet az, aki már szedi össze a szálakat, figyel, vár, telefonál, intézkedik, alkalmas pillanatot keres. Egy ismeretlen Porfir, akinek figyelmét, egy szerencsétlen pillanatban, Raszkolnyikov maga hívta fel magára. Valamit tennem kell, elhárítani a gyanút, mielőtt mások cselekszenek helyettem.”
És ha a betegség bűn, a beteg bűnös, a diagnózis pedig ítélet, akkor az operáció a büntetés. Az orvosi vizsgálatok és a szigorú bentlakás a klinikán szintén megfeleltethető a vizsgálati fogságnak, amelybe a gyanúsítottakat helyezik (páciens = gyanúsított).
A főhős személyisége egyre jobban szétesik közben, pl. leír egy rémálmot, amelyben fut mögötte egy fél fekete kutya, de valójában ő az és keresi a saját másik felét. Ez már a tudat megbomlására utal.
Az őrület, a téboly, a képzelgés, a látomások, a hallucináció megjelenése emlékeztethet minket arra, hogy Karinthy Csáth Géza nemzedékébe tartozik, aki a lélek belső, rejtett univerzumát, irracionalitását tárta fel (gyerekség, öregség, a hétköznapi élet szélén levő dolgok, deviancia).
Sokat hivatkozik a freudista pszichológiai irányzatra, ebből a szempontból fontos a Móni és az Advelning 13 c. fejezet.
A Móni-jelenet a központi metafora, ebben sűrűsödik össze az őrület és a betegség motívuma. Az emberi kiszolgáltatottság, magárahagyatottság és a szétzilálódott értékrend metaforája, amely szimbolizálja az egész mű világképét. (Móni is kiszolgáltatott ember, akit esetként kezelnek, a szeretetre azonban egészen kivételesen reagál).
Karinthy viaskodik a racionális értelmezés iránti vágyával, ugyanis szeretné racionálisan legyőzni a képzelgéseit, uralkodni akar az őrületen. Csakhogy a racionalitással nem lehet legyőzni az irracionalitást. (Füst Milánnál például az egész élet maga irracionális.) Nincs értelme próbálkozni a racionalitással.
Karinthy műveiben már az 1910-es évektől jelen van az irracionalitás döbbenete, amit a kortársak korjelenségnek tartottak. Az 1930-as évekre már a tudomány ismeretértékében is kételkedett, így a regényben az orvostudomány képviselői negatív színben tűnnek fel.
A történet azért izgalmas, mert senki se tudja, mi lesz a betegség végkimenetele, az orvosok sem. Móricz Zsigmond nem véletlenül mondta a könyvről: „Ez a legizgalmasabb detektívtörténet, amit valaha is olvastam.”
A műnek van egy erős önreflexiós jellege, ugyanis Karinthy gyakran utal a regény megírásának helyzetére, gondjaira. Az írás célja valójában nemcsak a történtek felidézése és rögzítése, hanem önmaga megértése is. A személyiségvesztés korában Karinthy a személyiség jogait akarta visszaperelni.
Hasonló művek, intertextuális kapcsolat: az Utazás a koponyám körül sok irodalmi utalást tartalmaz (pl. Thomas Mann: József és testvérei, Silvio Pellico: Börtöneim, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés c. regényére – a főhős Raszkolnyikov helyébe képzeli magát, aki után egy ismeretlen Porfirij kutat).
Üzenet: meg kell látni az élet apró csodáit, ahogy Karinthy meglátja.
Figyelmeztet arra is, hogy az ember megismerése terén nagyon kezdetleges stádiumban járunk, és vannak a létnek olyan szférái is, ahová a tudomány soha nem érhet el.
„Áhítatos tisztelője vagyok az egzakt tudománynak, de (…) elvárom annak képviselőitől, hogy éppen úgy tiszteljék azt az elég félreérthető szóval »művészi világképnek« nevezett igazságkereső forrást, ami a megfigyelésen túl a képzelet erejével lendíti előre a gondolatot. Eredményt csak a kettő összeműködése hozhat.”
Fogadtatás: az Utazás a koponyám körül lelkes fogadtatásban részesült. Nagy sikert aratott, mivel az író betegsége a laikus közönség számára ismeretlen volt. Az olvasó félelemmel tekintett az agydaganatra, amelynek létezéséről sokan ebből a könyvből szereztek tudomást (és „Karinthy-betegség”-nek hívták).
Jelentősége: Karinthy művészetének egyik csúcsa, egyik legjelentősebb alkotása. Úgy tartják, Karinthy munkásságából hiányzik a „nagy mű”, de valójában ez a nagy mű (Fráter Zoltán szerint).
Utóélete: film készült belőle 1970-ben Révész György rendezésében azonos címmel (Utazás a koponyám körül), amelyben neves színészek játszották a főszerepeket (Karinthy szerepét Latinovits Zoltán játszotta, Karinthy feleségét Ruttkai Éva alakította).
Felhasznált irodalom:
Olasz Sándor: Tér és idő Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül c. regényében (in: Olasz Sándor: A regény metamorfózisa)
„Találkozás egy haldoklóval” Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regényéről (Iskolakultúra, 1994.)
Fábián László: Mű és életmű dialógusa Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regényében
Takács Edit: Írói névadás Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regényében
