TALÁLATOK: 1 - 10 találat listázása a(z) 532 találatból
Karinthy Frigyes, a Tanár úr, kérem, a Találkozás egy fiatalemberrel, az Utazás a koponyám körül és az Így írtok ti szerzője
Elemzés

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (elemzés)

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című műve 1937-ben jelent meg a Pesti Naplóban folytatásokban. (Olvasónapló ITT.) Karinthy Frigyes (1887-1938): humorista, regényíró, költő, kritikus, műfordító. Budapesti tisztviselő családból származott, amely fogékony volt a művészetek iránt. A hat gyerekből két lány festő lett, Karinthy pedig író, és mindannyian kitűntek nyelvtehetségükkel. Különféle iskolákban tanult, de a Markó …

Nibelung-ének (illusztráció)
Elemzés

Nibelung-ének (elemzés)

A Nibelung-ének a lovagi irodalom kialakulásához kötődik. A lovagi kultúra volt a középkorban az első olyan kultúra, amely nem vallásos célt tűzött maga elé, vagyis világias színezetű volt. (Persze ettől még a keresztény világnézetbe illeszkedett.) A lovagi kultúra a főúri udvarokban fejlődött ki, és arisztokratikus jellegű volt. Csak a kiválasztott kevesek vehettek részt benne, konkrétan …

Krúdy Gyula, a Szindbád novellák, A vörös postakocsi szerzője
Elemzés

Krúdy Gyula: A vörös postakocsi (elemzés)

Krúdy Gyula A vörös postakocsi című műve 1913-ban keletkezett. (Olvasónapló ITT.) Krúdy Gyula (1878-1933): regény-és hírlapíró, elbeszélő. Nyíregyházán született 1878. október 21-én törvénytelen gyerekként (azaz házasságon kívül). Édesanyja, Csákányi Julianna cselédlányként szolgált a Krúdy-házban, első gyermekét 17 évesen szülte a kisnemesi származású ifj. Krúdy Gyulának. A szülők csak a tizedik gyermek születése után házasodtak össze …

Mészöly-Miklós, a Saulus c. regény szerzője
Elemzés

Mészöly Miklós: Saulus (elemzés)

Mészöly Miklós Saulus című műve 1970-ben jelent meg. Mészöly Miklós (1921-2001): író, esszéíró. Szekszárdon született 1921. janulár 19-én. A budapesti egyetemre járt, jogot végzett, 1942-ben fejezte be tanulmányait. 1943 és 1944 között frontkatona volt, Észak-Németországban többször fogságba esett. Katonaszökevényként, hamis papírokkal barangolt öt társával az összeomlás előtt álló Németországban. 1945-ben, hazatérése után hadbíróság elé állították, …

Márai Sándor, az Egy polgár vallomásai, a Szindbád hazamegy és a Halotti beszéd szerzője
Elemzés

Márai Sándor: Szindbád hazamegy (elemzés)

Márai Szindbád hazamegy című műve 1940-ben jelent meg. Márai Sándor (1900-1989): író, költő, újságíró, publicista. Eredeti neve: Grosschmid Sándor. Apja Grosschmid Géza ügyvéd, közjegyző, könyvet írt a kisebbségi magyarság sorsáról (Kisebbségi sors, 1931). Öccse Radványi Géza filmrendező. Kassán született polgári értelmiségi családban, ősei szász polgárok voltak. Középiskolai tanulmányait Kassán és Eperjesen végezte, majd a fővárosba …

Márai Sándor, az Egy polgár vallomásai, a Szindbád hazamegy és a Halotti beszéd szerzője
Elemzés

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (elemzés)

Márai Egy polgár vallomásai című műve 1934-35-ben íródott. Márai Sándor (1900-1989): író, költő, újságíró, publicista. Eredeti neve: Grosschmid Sándor. Apja Grosschmid Géza ügyvéd, közjegyző, könyvet írt a kisebbségi magyarság sorsáról (Kisebbségi sors, 1931). Öccse Radványi Géza filmrendező. Kassán született polgári értelmiségi családban, ősei szász polgárok voltak. Középiskolai tanulmányait Kassán és Eperjesen végezte, majd a fővárosba …

Nádas Péter, az Egy családregény vége és az Évkönyv szerzője
Elemzés

Nádas Péter: Egy családregény vége (elemzés)

Nádas Péter Egy családregény vége c. regénye 1969 és 1972 között íródott, de a cenzúra miatt csak 1977-ben jelenhetett meg. Nádas Péter (1942- ): író, drámaíró, esszéista. 1942. október 14-én született Budapesten. Édesapja, Nádas László telefonműszerész volt, édesanyja, Tauber Klára munkásasszony. 1944-ben, a nyilas hatalomátvétel után édesanyja hamis papírokkal elmenekült (és fiát is vitte magával), …

Esterházy Péter, A szív segédigéi és a Pápai vizeken ne kalózkodj! c. kötet szerzője
Elemzés

Esterházy Péter: A szív segédigéi (elemzés)

Esterházy Péter A szív segédigéi című regénye önálló kötetben 1985-ben jelent meg. A szerző 1986-ban újra megjelentette egy Bevezetés a szépirodalomba című kötetben, amely az ún. öt fehér könyvet tartalmazta. E – azonos külsővel megjelenő – műsorozatnak záró darabjaként A szív segédigéi kiemelt szerepet kapott. Esterházy Péter (1950-2016): nemzetközileg is elismert magyar író, publicista, a …

Gustave Flaubert, a Bovaryné szerzője
Elemzés

Gustave Flaubert: Bovaryné (elemzés)

Flaubert Bovaryné című regénye könyv alakban 1857-ben jelent meg. (Ugyanabban az évben, amikor Baudelaire A Romlás virágai c. kötete.) Gustave Flaubert (1821-1880): író, a francia regényírás egyik nagymestere, a 19. század második felének egyik legnagyobb francia regényírója. A realizmus alkotója, de munkássága már a naturalizmus egyes stílusjegyeit is magán hordja. 1821-ben született Rouenban (Normandia). Orvoscsaládból …

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról, Bartók, Koszorú, Puszták népe
Elemzés

Illyés Gyula: Puszták népe (elemzés)

Illyés Gyula Puszták népe című műve könyv alakban 1936-ban jelent meg. Olvasónapló ITT. Illyés Gyula (1902-1983): író, költő. Felsőrácegrespusztán született Tolna megyében 1902. november 2-án. A család harmadik gyermeke, volt egy bátyja és egy nővére. Családneve írásmódja: Illés (de az Illyés változatot használta). Ősei katolikus számadó juhászok voltak, édesapja uradalmi gépész a grófi birtokon. Anyai …