Márai Egy polgár vallomásai című műve 1934-35-ben íródott.
Márai Sándor (1900-1989): író, költő, újságíró, publicista.
Eredeti neve: Grosschmid Sándor. Apja Grosschmid Géza ügyvéd, közjegyző, könyvet írt a kisebbségi magyarság sorsáról (Kisebbségi sors, 1931). Öccse Radványi Géza filmrendező.
Kassán született polgári értelmiségi családban, ősei szász polgárok voltak.
Középiskolai tanulmányait Kassán és Eperjesen végezte, majd a fővárosba ment. 18 évesen már tárcákat írt a Budapesti Naplóba, majd rendszeres újságírói tevékenységet folytatott.
1919-ben cikkei jelentek meg a Vörös Újságban, versei a kassai lapokban. 1919-ben apja jóváhagyásával Németországba ment, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson.
1919 és 1923 között Németországban, 1923-tól Párizsban élt. Külföldön végezte egyetemi tanulmányait: Lipcsében, Frankfurtban és Berlinben. Cikkeit német lapok is közölték (Frankfurter Zeitung). Magyar nyelvű tárcáit, fordításait és elbeszéléseit rendszeresen megküldte a kassai lapoknak. Németországban félbehagyta tanulmányait és újságíró lett.
1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát, akit Berlinben ismert meg, és együtt költöztek Párizsba. Márai innen is rendszeresen írt német lapokba.
1925-ben megindult az Újság c. napilap. amelynek párizsi levelezője lett és amelynek rendszeresen tudósításokat írt, leggyakrabban itt jelentek meg írásai.
Fiatalon bejárta Európát, közben művei egyre ismertebbek lettek, és egyre nagyobb népszerűségre tett szert. A korszak vezető folyóiratai – többek között a Nyugat – közölték írásait.
1927-ben az Újság megbízásából hosszabb utazást tett a Közel-Keleten, élményeiből útirajzot írt (Istenek nyomában).
1928-ban visszatért Magyarországra és bekapcsolódott az irodalmi életbe. Kosztolányi szomszédságában lakott a Mikó utcában, kapcsolatot tartott Füst Milánnal és Komlós Aladárral.
A harmincas és a negyvenes évek voltak pályafutása legtermékenyebb évtizedei, ekkor írta máig legjelentősebbnek tartott műveit.
1930-ban barátaival az a terv foglalkoztatta, hogy megindítják a Nyugat ellenfolyóiratát (a népszerű francia Marianne mintájára).
1933-ban lapja Berlinbe küldte Márait, ahol nyomon követte Hitler hatalomátvételét és hitelesen beszámolt a nácizmus valóságáról. (Antifasiszta Hitler-paródiát is írt Messiás a Sportpalastban címmel.)
Szellemiségére jellemző, hogy Európa polgárának vallotta magát, és azt a liberális polgári szellemet szolgálta, amelyet kora ifjúságában szívott magába. A németországi események, Hitler hatalomra jutása azonban azt a meggyőződést keltették benne, hogy a polgári liberalizmus végzetes sebet kapott.
Úgy érezte, az európai civilizációt meg kell védeni a barbár korszellemtől és a technikai civilizációtól, amelyek a létét fenyegetik. Ezért egyre szenvedélyesebben igyekezett olyan szellemi magatartást kialakítani, amely alkalmas az európai civilizáció védelmére.
Cikkeiben, könyveiben és naplójában is megfogalmazta szembenállását a háborúval és az antidemokratikus törekvésekkel.
1934-ben jelent meg főműve, az Egy polgár vallomásai első kötete, amelyet a legnevesebb kritikusok méltattak.
Kosztolányi halála után a Pesti Hírlap munkatársa lett, Vasárnapi krónikái keresettek voltak (kötetben is megjelentek 1943-ban).
1941-ben (Kassa visszacsatolása után) ellátogatott szülővárosába, és beszámolt tapasztalatairól.
1942-ben az MTA levelező tagja lett, majd 1945-ben rendes tagja.
A második világháború utolsó éveit visszavonultságban töltötte, jórészt irodalmi tevékenységének élt. Budapest ostroma elől Leányfalura menekült.
1945 után bizalmatlanul figyelte a változásokat. A hatalomra törekvő rétegeket lázas várakozás kerítette hatalmába, a megújulást várták, Márai ezzel nem tudott azonosulni.
1945-46-ban nagyobb nyugat-európai utazást tett, hazatérésekor adta ki a Sértődöttek c. regényét, melynek harmadik kötetét bezúzták.
1948-ban a kibontakozó diktatúra elől menekülve végleg elhagyta Magyarországot és emigrációba vonult. Ettől kezdve művei nem jelentek meg Magyarországon, a hazai kritika nem vett tudomást a létezéséről.
Először Svájcba utazott, majd 1950 és ’52 között Olaszországban élt, végül az Egyesült Államokban, New Yorkban telepedett le. 1957-ben amerikai állampolgár lett.
A nyugati magyar irodalom csoportosulásaiban nem vett részt. Ideje nagy részét megosztotta Európa és az USA között.
Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe ment, de ott már a szovjet bevonulásról értesült.
1967-től Olaszországban, Salernóban élt, majd 1979-ben visszaköltözött az Egyesült Államokba, és a dél-kaliforniai San Diegóban telepedett le.
Soha nem tért vissza Magyarországra, mert nem akarta feladni elveit a függetlenségről és a demokráciáról. A kommunista diktatúra elleni tiltakozásul megtiltotta művei hazai kiadását.
Öregségére magára maradt, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Felesége és fia halála után szegénységben, betegen és magányosan élt, alig tudta ellátni magát. Végül otthonában önkezével vetett véget életének.
A rendszerváltás után vált lehetővé műveinek újrakiadása, és elindult egyfajta Márai-reneszánsz a hazai olvasóközönség körében.
1989-ben posztumusz visszaállították MTA tagságát, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
