Értelmezés: a beszélő saját felnőtté, emberré válásáról vall. Olyan társadalmi, művelődési körülmények közül indul el, amelyek nagyban meghatározzák jelleme fejlődését, magatartása kibontakozását. Viszont nem oda jut el, ahová e tényezők alapján várható lenne.
Miért tér el az útja a megszokottól? Ebben mély lelki, gondolati, művelődési, történeti okok játszanak szerepet, és az író ezt mesteri módon ábrázolja. Gazdagon bemutatja választásainak, döntéseinek társadalmi, lélektani és etikai aspektusait is.
A mű három fontos gondolat köré csoportosítható.
1. a hagyományos polgári értékrend, a régi polgári közösségek világa
Miközben Márai a saját személyes sorsát, személyiségének alakulását bemutatja, megrajzolja saját társadalmi osztálya, a polgárság világát és értékrendjét is. Az Egy polgár vallomásai valóságos enciklopédiája a századelő felvidéki városaiban virágzó polgári életformának.
Valójában a történetben a legfontosabb szerepet a polgári magatartás és a kulturális hovatartozás kérdései kapják. A mű egyik legfontosabb rétege a polgárság rendjéről, biztonságérzetéről, nyugalmáról, szilárd hagyományrendszeréről ad képet.
Márai polgárfogalma nagyon tagolt. Távolabbi ősei mesteremberek, a közelebbiek hivatalnokok, a közvetlen családtagjai viszont már értelmiségiek, széles tájékozottsággal. És ezek mind a polgári rétegbe tartoznak.
De az író nemcsak történelmi szempontból tagolja a polgárság világát, hanem társadalmi és mentalitásbeli különbségek alapján is. Körképet ad, a polgárság minden rétegét megjeleníti egy-egy rokonán vagy ismerősén keresztül (ezek egyéni vagy családi sorsa köré rajzolva mutatja be az adott polgári réteget).
Bemutatja, hogy a polgárcsaládok külső és belső kapcsolatait, ünnepeit és hétköznapjait sok merevség és formalitás béklyózta meg, és sok elfojtott feszültség gyűlt fel szülők és gyermekek, urak és cselédek között.
Észreveszi a társadalmi különbségeket is, a gazdagság és a szegénység egymás mellett létezését, amely miatt egyfajta ősi düh lobban fel benne (ez igen korai élménye).
De érzékeli azt is, hogy a polgári világban, amely pedánsan ragaszkodik a normákhoz, gyanúsnak számít a rendhagyó személyiség. A család legnagyobb formátumú egyéniségei rendre megbámult különcként élnek.
Így végül a fiatal Márai fellázad a polgárság életformája ellen, ősei rendje ellen, de a kitörésnek a módja nem haladja meg a polgárság hagyományvilágát. Az elbeszélő nem is tagadja, hogy az életét mindörökre befolyásoló élmények és értékek nagy részét a polgári közegnek köszönheti.
Ugyanis a polgárcsaládokban benne élt a minőségre való igény, a munka és a morál tisztelete, a hazaszeretet és a műveltségvágy, és ezeknek az ideáloknak a szellemében nevelték a gyerekeiket. Ezektől az ideáloktól Márai nem tud elszakadni, és minden hibája ellenére kivételes értékek hordozójának tartja a polgári közeget.
Milyen a polgári életideál? A polgárság meghatározó értékei:
- biztos, kiérlelt tudás, műveltség
- tisztes megélhetés
- szerény, de nem szegényes életvitel
- kezdeményezőkészség
- szorgalmas, szívós munkavégzés
- hozzáértés, fegyelmezett munkarend
- az alkotómunka szeretete és megbecsülése
- a személyiség függetlensége
- a gondolkodás és a kételkedés szabadsága (ide értendő a másság iránti türelem is)
- humánus magatartás
Mindez együtt jellemezte ezt a társadalmi réteget.
Ezt az értékrendet az elbeszélő is magáénak vallja, és minden távolságtartása, menekülési kísérlete ellenére is a polgárság hagyományai – társadalmi rétegként is és családi örökségként is – meghatározóak a számára.
Márai ősei (akik szászok voltak) ezt a nyugalmas, már-már idilli életformát hozták magukkal Magyarországra (nagyapja magyar asszonyt vett feleségül). A szász vagy német polgárok, akik Magyarországra betelepültek, gyanakvással, értetlenül szemlélték a magyar világot, amely nehezen akart polgárosulni.
Kassán és a hasonló nagyvárosokban alakították ki a hazai polgári életideált, amely hasonlít arra, amit később, nyugat-európai utazásai során Márai Németországban megismert.
Csak amikor Franciaországba utazott, akkor ébredt rá, hogy „polgárnak lenni nem egészen ugyanaz Nantes-ban, mint Kassán”. A franciáknál ugyanis hiányoztak a polgári élet idilli vonásai, a megtartó és biztonságot adó közösségek.
Feleségével, Lolával mégis Franciaországot választotta, és ezzel elszakította azt a köteléket, amely őt a nyugalmas közép-európai szellemiséghez fűzte. Amikor kiszakadt ebből a polgári hagyományból, egy ideig „jeges magány” vette körül.
Nagyon fontos eleme a műnek a patriarchális polgári életideál, és a polgári Európa képe, ahol rend, biztonság, nyugalom, szilárd és megkötő hagyományrendszer uralkodik. Akkoriban a polgári réteg nem törekedett a hatalom megszerzésére, szigorú, aszketikus realizmus jellemezte. Tetteit és a valósághoz való viszonyát az értelem, a ráció szabályozta.
Márai nem tapasztalt jobbat a polgári jogrendnél, ez az oka, hogy semmi olyan csoporthoz nem csatlakozott, amely demagóg utópiákat hirdet, és szembefordult minden pártpolitikával.
Világosan látja, hogy biztonságot csak az európai múlt által teremtett értékekre lelhet építeni. Úgy vélte, az európai polgárság teremtette meg a lehetőséget arra, hogy az ember szabadon kérdezhessen és kételkedhessen.
Ez a régi típusú polgárság, amely a hagyományos életstílust kialakította, elismerte és tisztelte az individuum méltóságát, a független egyéniséget és azt a gondolatot, hogy minden ember „egyedi példány”.
Csakhogy aztán egyre nagyobb tömegek csatlakoztak ehhez a társadalmi réteghez, és a polgárság elkezdett vagyont felhalmozni és hatalmat birtokolni. Ennek folytán a polgárság megváltozott: elkényelmesedett, eltompult. Most már megelégszik azokkal a válaszokkal, amelyeket megörökölt, vagy az üres, hiányérzet nélküli kétkedéssel.
Ez az oka annak, hogy Márai, bár vállalja a polgársághoz való tartozását (a címben is magára veszi a polgár nevet), távolságot is tart a polgárságtól. A régi típusú polgári élet felbomlott, és fontos eleme a műnek a felbomlás utáni magatartás bemutatása is.
Márai látja, hogy a polgári világ a teljes individualizáció felé halad, vagy pedig a tömeggé süllyedés felé. Ő az egykori, a lehetőségeket létrehozó polgárság utódának tartja magát, és sajnálja a régi polgári közösségek széthullását.
Ugyanakkor soha nem szakadt ki a polgári rendből, a műben megírt történet azt mutatja, hogy a polgártól (az emberektől) elszakadt, de a polgári életeszményhez való hűségét nem adta fel.
Ez akkor is így van, ha úgy vélte, ez a társadalmi réteg elvesztette súlyát és kulturális szerepét: „Az osztály, amelybe születtem, összemosódik a feltörő osztályokkal; kultúrájának szintje az utolsó húsz esztendőben ijesztően zuhant, a civilizált ember igényérzete kihalóban. Az eszmények, amelyekben hinni tanultam, mint megvetett ócskaságok kerülnek nap mint nap szemétdombra; a nyájösztön rémuralma terjed el az egykori civilizáció óriási területei fölött.” (Második kötet, IV/12.)
Ebben a helyzetben művészi hitvallása az értékőrzés és a tanúságtevés egy letűnőben levő korról és nemzedékről. Amikor apja halála Márait szimbolikusan is felnőtté avatja, a nagykorúság „szabadsága” ennyi csupán: alkotni, s „tanúskodni” arról, hogy „volt egy kor és élt néhány nemzedék, amely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében”. (Második kötet, IV/12.)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
