Munkássága: termékeny író volt, mindhárom műnemben alkotott, de nem egyenletes színvonalon.
Első művei (1919) az expresszionizmus és Kafka hatását mutatják, és kísérletező jellegűek, de hamar elvesztette érdeklődését az avantgárd iránt.
Márai boncolgató, mérlegelő intellektus. Nem a felszín érdekli a világból, az emberekből és önmagából, hanem a mélység (nem a héj, hanem a mag).
Írásait tárgyias hűvösség, szenvtelenség mögé húzódó, a világot analitikusan rögzítő előadásmód jellemzi. Szövegeinek sajátos ritmusa, egyfajta belső hullámzása van. Írásaiban gyakoriak az ismétlések, és az olyan kulcsszavak használata, melyek a szerteágazó gondolatokat maguk köré gyűjtik.
Irodalmi író volt, aki a megalkotandó életműbe menekült. Ugyanazt az eszményt képviselte, mint Kosztolányi Dezső (homo aestheticus), és Kosztolányi örökségét ő adta tovább a Nyugat – nála alig fiatalabb – harmadik nemzedékének.
Emellett önéletrajzi hajlamú író. Felfedezte, hogy az ember „titokzatos lény”, és ha megismeri, megérti önmagát, utána is marad benne egy kifürkészhetetlen mag. Fiatalkori regényeiben saját önismereti útját tárja elénk.
Első regényei az 1920-as évektől jelentek meg (első regénykísérlete, A mészáros Bécsben látott napvilágot 1924-ben). Tartósan azonban csak a húszas évek végén kezdett regényírással foglalkozni. Önvallomásai szerint a valóság és a fikció feloldása jelentette számára a legnagyobb kihívást e műfaj esetében.
Első igazán sikeres regényeiben a konvenciók elleni lázadás lehetőségeit és bukását ábrázolta lélektani igénnyel.
Az 1930-as évekre esett pályájának legtermékenyebb korszaka. Addigra kialakította magának a Márai-féle újklasszikus epikát, amely a nyugatos hagyományokra épül. Jellemzői:
- hagyományos modernség
- jelképiség
- hűvösen tartózkodó stílus
- egészelvűség
- kiegyensúlyozott arányok
Alkotói egyénisége később sem változott.
Fontosabb művei:
- Istenek nyomában (útirajz, 1927) – közel-keleti tapasztalatairól számol be. Némi szkepszissel figyeli meg az ősi világot, melyet már elkezdett a maga képére formálni a modern technika, az elgépiesedő civilizáció. Asszociációi különböző idősíkokban csaponganak, és ez egyfajta lebegést, belső hullámzást ad a szövegnek. Ez az első olyan könyve, amelyet később is szívesen vállalt.
- A zendülők (regény, 1930) – a világháborúról és a kamaszkoráról ír benne. A zendülők olyan fiúk, akik fellázadtak apáik törvényei ellen. A felnőttek háborúját és a kamaszok céltalan játékait egymás tükörképeként értelmezi. Mindkettő ésszerűtlen, és mindkettő ugyanazt az élményt adja: kilépés a biztosból a bizonytalanba, a rendből a zűrzavarba, a bensőségességből az otthontalanságba. A regény a nemzedékek szembenállását tematizálja, és a felnőtté válás kérdéseit érinti, e tekintetben lélektani jellegű. Szembeállítja a háború előtti és utáni életet, e tekintetben történelmi jellegű. Emellett tematizálja a művész és a polgár szembenállását is. Az író gyakran vált nézőpontot, így mindkét fél igazát érvényre tudja juttatni. Nagy átéléssel mutatja be a kamaszok öntörvényűségét, de végül az apák értékrendjét nyilvánítja magasabb rendűnek.
- Idegen emberek (regény, 1930) – az emigráns életérzést mutatja be. Az első világháborút követő zűrzavarban egy magyar fiatalember hányódik idegen országokban, és az idegenség érzését, amely teljesen átjárja a lelkét, semmi nem oldja fel, még a meghitt szerelmi együttlét sem.
- Csutora (regény, 1932)
- A sziget (regény, 1934) – a neurotikus főhős gyilkosság révén akarja feloldani fájdalmát, mivel a gyilkosságot a legmagasabb rendű művészi tettként értelmezi. A szélsőséges boldogságkeresés és a társadalmi normák elvetése azonban nem hoz neki teljes szabadságot, mivel lelki egyensúlya felborul, és a társadalom a „szigeten” is utánanyúl a törvényeivel.
- Egy polgár vallomásai (vallomás, emlékirat, önéletrajzi regény, 1934-35)
- Szindbád hazamegy (regény, 1940) – Szindbád utolsó napjainak története, a Trianon előtti ország elsüllyedésének látomása (a főhős halála a régi szokások, értékek, hagyományok, életformák letűnését jelképezi). Márai itt mesterének, Krúdy Gyulának állított emléket, és Krúdy szövegeire játszik rá olyan intertextualitással (szövegköztiség), amely csak az 1950-es évektől terjedt el a világirodalomban. De valójában a regény nem Krúdyról szól, sokkal inkább Szindbád-Márairól, tehát egy álcázott önértelmezés. A mű igazi stílusbravúr.
- Vendégjáték Bolzanóban (regény, 1940) – Casanova bolzanói kalandját meséli el.
- A gyertyák csonkig égnek (regény, 1942) – azt vizsgálja, mit jelent idegennek lenni egy közösségben. Két régi barát (a tábornok és Konrád) évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. Egyikük annak idején elárulta, sőt, majdnem megölte a barátját, és elcsábította annak feleségét. A regény a lélek mélyvilágának zajlását rögzíti, múlt és jelen egybeszövődik. Hozza Márai jellegzetes regénytechnikáját: egymást követő monológokból álló párbeszéd. Belső nézőpontú, a lélektani jelleg korrajzzal keveredik. Külföldön rendkívül népszerű volt Márainak ez a műve.
- Füves könyv (esszék, 1943) – a sztoikus filozófia vonzásában született kötet 202 rövid, esszészerű, bölcselkedő írást tartalmaz. A szövegek tanító hangúak, E/2. személyben megszólítják az olvasót. Tematikailag rendkívül sokrétűek, már-már enciklopédikus jellegűek. Az emberi tapasztalat legszélesebb spektrumát fogják át: egyrészt életről, művészetről, szabadságról szólnak, másrészt a mindennapi élet apró, jelentéktelen dolgairól, mint a fejfájás vagy a sárgarépa. Az emelkedett és a bagatell egymás mellé helyezése ironikus hatást kelt, mintha az író kételkedne benne, hogy az életet meg lehet ragadni a maga teljességében. A könyv olvasottsága Márai legsikeresebb regényeivel vetekszik.
- Sértődöttek (regény, 1947-48) – modern polgári korrajzregény, az E/1. személyben megszólaló főhős, Garren Péter úgy érzi, megsértették, mert Hitler hangja (a Hang) behatolt az ő személyes valóságába. A művet a kommunista kritika elmarasztalta, harmadik kötetét bezúzták, Márai ezután hagyta el az országot örökre (1948-ban).
Az emigrációban írt regényekben egy világkép összeomlásával néz szembe: Béke Ithakában (1952), San Gennaro vére (1957), Ítélet Canudosban (1970), Az erősítő (1975). Regényvilágának központi kérdése, hogy a rosszat kezdettől fogva magában hordja-e az emberiség, és csak a mítoszban vagy a művészetben oldhatja fel. A hétköznapi élet ugyanis megcáfolja, bepiszkítja a tiszta eszményeket.
- Föld, Föld!… (regény, 1972) – esszéisztikus visszaemlékezés, melyben az 1945 és 1949 közötti időszakot idézi fel, évtizedek távlatából szemlélve. A mű az Egy polgár vallomásai folytatásának is tekinthető. A két világháború közti országot magasabb rendűnek látja ahhoz képest, ami a második világháború után következett. A „minőségcsökkenés” indokolja, hogy elhagyta Magyarországot, de az emigrációt nem célnak tekinti, hanem lemondásként értelmezi. „Az író, amikor elmegy hazulról, ennek az elhagyott népnek örökké számadással tartozik, mert csak azon a nyelven író, amelyet ez a nép beszél. Ha átlépi az országhatárt, nyomorék lesz.”
- A Garrenek műve (regénysorozat, 1989) – élete vége felé rendezte ciklusba 1934 és 1948 között írt regényeit, ezzel is jelezve összetartozásukat. A sorozat részei: A zendülők, Féltékenyek, Sértődöttek, Jelvény és jelentés, Sereghajtók. A művek témái: a kultúrateremtő polgár, a polgári értékrend válsága, az identitást fenyegető hontalanságtudat, a nyelvhez való tartozás megszakíthatatlansága. Márai a polgár szerepe mellett tett hitet, és nagy erővel ábrázolta az erőszak és a tömegszellem romboló hatását.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
