Legjobb műveit Márai a regény és a vallomás műfajában alkotta (bár regényei változó színvonalúak), de kísérletezett más műfajokkal is. Írt verset és drámát, de ezek néhány kivételtől eltekintve nem maradandóak, inkább csak munkássága melléktermékeként tartják számon őket.
- Versek
Bár tehetséges lírikusnak indult, költészetét ő maga is kicsit szkeptikusan szemlélte. 1945-ben kiadott Verses könyvében jó versek is vannak, de általában akkor tudott jelentős költeményt írni, ha valamilyen rendkívüli alkalomból ragadott tollat.
Ilyen fontos verse pl. az 1950-ben írt Halotti beszéd, amelyben az emigráns életérzés kap hangot (a száműzöttség érzéséből fakadóan alkotta, a hazátlanság és a kivetettség fájdalma szólal meg benne, és leszámol azzal az illúzióval, hogy külföldön lehetséges megmaradni magyarnak). Márai idegennek érezte magát külföldön. Magyarságeszménye: „Nincs más haza, csak az anyanyelv.”
Szélesebb körben ismert az 1956-os forradalom bukásnak hatására írt Mennyből az angyal c. verse is.
- Drámák
Drámákkal az 1920-as évektől folyamatosan próbálkozott, legjobb színműve A kassai polgárok (1942), amely a középkori moralitások hagyományaira utal vissza. A darab 1311-ben játszódik és egy János nevű kőfaragó mester a főhőse, aki e szavakkal bocsátja el a külföldre készülő fiát: „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.” Vagyis az utazás az önismeretet szolgálja, és a tájékozódás iránya nyugat, de közben fontos a szülőföld, a gyökerek iránti hűség megőrzése is. Márai ezzel a színművel az egyén méltóságát védte az erőszakos hatalommal szemben.
Drámáit színpadra is állították: a Kaland c. színművét a Nemzeti Kamara Színház mutatta be, A kassai polgárokat a Nemzeti Színház.
- Napló
Márai a regény mellett a napló műfajában alkotott maradandót. Naplóját 1943-tól haláláig vezette, és kezdettől fogva művészi igénnyel, a megjelentetés szándékával írta. 1943-tól 1976-ig vezetett naplójegyzetei kötetben is megjelentek.
Még Budapesten kezdte írni és az emigrációban folytatta. Első kötetében 1943-44 szorongattatásairól számol be. Ezután azt bizonyíja, hogy a háború utáni világ rossz és értelmetlen. Márai szerint az író a fegyelmezett magatartás, a lélek mélyeibe való visszahúzódás útján őrizheti meg az értékeket.
A Napló Márai korábbi önéletrajzi műveivel is folytonosságot mutat, egyedülállóan kifejezi a hazájától távol élő magyar művész gondolkodásmódját, belső vívódásait. Olyan utazó szemével láttatja a világot, aki tudja, hogy egy idegen ország végső soron megfejthetetlen a kívülálló számára.
Naplójegyzeteiben fél szemmel már az utókorra tekintve értelmezte a művészetet, szembeszállt a tömegkultúrával, a reklámmal és a giccsel. Megfogalmazta élete vezérgondolatát is: a művész sosem lehet áruló.
- Cikkek
A szépírói alkotások mellett publicisztikája (tárcák, cikkek) is jelentős. Cikkeiben azt a hagyományt követte, amelyet Kosztolányi Dezső is képviselt. Szinte minden jelentős kulturális eseményhez hozzászólt, és figyelemmel kísérte az európai politikai élet változásait is.
- Műfordítás
Fordítóként is jelentős, pl. elsőként fordította magyarra Franz Kafkát és az elsők között írt róla Magyarországon. (Ugyanakkor Kosztolányihoz hasonlóan az irodalmat fordíthatatlannak tartotta.)
Irodalmi és filozófiai hatások: Márai alkotásmódjára, életszemléletére Thomas Mann (akit még Németországból jól ismert) és Krúdy Gyula álomvilága gyakorolt jelentős hatást.
Szellemi tájékozódására meghatározó hatással voltak az alábbi filozófusok:
- Nietzsche – akinek filozófiájából Márai azt szűrte le, hogy az embernek igazolnia kell saját létezését, ami csak a művészi alkotótevékenység révén lehetséges
- Oswald Spengler – aki megjósolta a nyugati kultúra összeomlását A Nyugat alkonya c. művében (1918-1922), és felhívta a figyelmet a pusztulás általános jeleire, amelyekre előrejelzését alapozta
- José Ortega y Gasset (spanyol történetfilozófus) – aki megfogalmazta a modern kor emberének a művészetből, kultúrából való kiesettségét, és szembeállította a tömeget a szellemi emberrel (A tömegek lázadása, 1929-30)
Az a tapasztalat, hogy a kultúra hanyatlik (és saját társadalmi rétegének, a polgárságnak a hanyatlása) Márainál összekapcsolódott egyfajta sztoikus magatartással (ez Kosztolányira is jellemző).
Szemlélete: Márai szívósan küzdött a polgári értékrend megmaradásáért. A személyiség válságát megélő modern világtapasztalat miatt csak még inkább ragaszkodott a világ egészelvű értelmezéséhez.
A személyiség egységének biztosítékát abban látta, ha a lét minden változatát elismerjük és elfogadjuk. Az idegenség és a másság megértését hirdette, ugyanakkor ragaszkodott a központi értékek megtartásához.
Irodalmi állásfoglalása: szembehelyezkedett a népi írók mozgalmával, mivel az általa képviselt polgári világ lényegében azonos a városi kultúrával, és idegen tőle a misztika. Inkább az jellemzi, hogy lehetővé teszi a kézműves mesterségek kibontakozását és szellemi közéletet teremt.
Szembeszállt a tömegkultúrával, reklámmal és giccsel is. Életének vezérgondolata: a művész sosem lehet áruló.
A nyelvről azt gondolta, hogy az irodalom művelőjének anyanyelvi közegben kell élnie, de maga az irodalom csak a nyelv megújításával szolgálhatja a nemzetet. Élete utolsó évtizedeiben arra a következtetésre jutott, hogy a nyelv elsődleges a gondolathoz képest, vagyis a nyelv nem kifejezi a gondolatot, hanem teremti azt.
Fogadtatása: az irodalomtörténeti kánonban való helyének kijelölése évtizedeket késett.
Ennek egyik oka, hogy a szocialista irodalompolitika elzárta Márai alkotásait a nagyközönség elől (de a rendszerrel szembeni lázadásként maga Márai is tiltotta magyarországi kiadásukat). Így az olvasók nem ismerhették meg.
Másrészt a magyar prózában a hetvenes évekig nem volt számottevő folytatása a Márai-féle klasszikus modern személyiségfelfogásnak és polgári hagyományokra alapozott írásmódnak.
Jelentősége: Márai a modern magyar epika meghatározó klasszikusa. A vidéki magyar polgári művelődés és magatartás világát európai horizontúvá tágította.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
