Jókai Mór életéről, munkásságáról ITT olvashatsz. (Ismertető tartalma: Jókai élete, indulása, alkotói pályaszakaszai, művei, írásművészete jellemzői, életműve, irodalomtörténeti helye, fogadtatása, jelentősége, utóélete.)
Jókai Mór Egy magyar nábob című regénye 1853-54-ben keletkezett. Az író folytatást is írt hozzá Kárpáthy Zoltán címmel, így a két regény együtt kétrészes sorozatot, dilógiát alkot.
Téma: a régi és az új küzdelme a közelmúltba (reformkorba) helyezett cselekményben.
Keletkezés: a szabadságharc leverése után nem lehetett nyíltan beszélni a jelen problémáiról, ezért Jókai a múlt felé fordult, amelyben analógiákat keresett saját korával. Először olyan történelmi regényeket írt, amelyek a régmúltban játszódnak (Erdély aranykora, Török világ Magyarországon), de legigazibb témáját és legfőbb ihletését a közelmúlt, azaz a reformkor ábrázolásában találta meg.
Az Egy magyar nábob és folytatása, a Kárpáthy Zoltán két kiemelkedő jelentőségű társadalmi regény, amelyek a reformkor alakjait és eszményeit elevenítik fel. Érzelmeit, véleményét Jókai szélsőséges jellemvonásokkal felruházott hősein keresztül fejezi ki.
Történelmi / társadalmi háttér: az 1850-es évek magyarsága súlyos elnyomás alatt élt, vigaszra volt szüksége, ezért Jókai a maga optimizmusával a reformkor társadalmát mutatta fel példaként.
A magyarság nemzeti erényeit, erkölcsi fölényét hangsúlyozta, főleg a magyar reformnemesség törekvéseit, amely meg akarta dönteni a több száz éve fennálló feudális rendet.
A reformpolitika lényege az erőszakmentes újítás, ebben hitt pl. Kölcsey is. Ez nagyon magasztos, etikus politizálás volt, ami 1836-ig ugyanolyan erős volt, mint a Kossuth, Táncsics, Petőfi képviselte radikális vonal.
Jókai a reformkor valós történelmi alakjait is szerepelteti a regényben. A reformnemesség leghaladóbb politikusai Wesselényi Miklós és Széchenyi István voltak, Jókai mindkettejüket beleírja a regénybe.
A valósághoz való hűségre azonban nem törekedett, inkább a reformkori eszményeket igyekezett megjeleníteni, mint pl. a nép és a nemesség közti közeledés, összefogás (reformkori jelmondat: „emeljük be a népet a nemzet sáncai mögé”).
Így a regényben a három főnemes (Szentirmay, Wesselényi és Széchenyi) jó barátságban van Barna Sándorral, az asztalos legénnyel. Ez romantikus túlzás, Jókai egyik idealisztikus elképzelése, ami a valóságban nem fordulhatott volna elő.
Az ermenonville-i erdőben kart karba öltve sétál a három arisztokrata és az asztalos legény, akik együtt zarándokolnak el Rousseau sírjához. A valóságban azonban 1822-ben Széchenyit és Wesselényit sokkal inkább lenyűgözte Napóleon alakja, mint Rousseau-é (legalábbis naplóikból ez derül ki).
Műfaj: kevert; irányregény, társadalmi regény, családregény.
- irányregény – maga Jókai irányregénynek tartotta művét, melynek irányzatossága sokszor önállósult epizódokban, anekdotákban domborodik ki.
A mű 1858-ban keletkezett utószavában Jókai így védekezik kritikusai vádjai ellen, akik a regény anekdotákra széteső szerkezetét bírálták: „Rosszallják, hogy az első kötet, tehát a regénynek egynegyed része, csupa epizódokból áll. Én magam sem találok számára mentséget; hanem azt hiszem, hogy ez aránytalanság talán minden irányregénynél megvan, ahol a társadalmi eszméknek keresztülvitele felszabadít a művészi formák alól.”
Az irányregény célja mindig valamilyen politikai-társadalmi témában való agitáció, melyben az írónak határozott véleménye van, és álláspontjáról meg akarja győzni az olvasót. Jókai művében a konzervatív és a reformpolitika áll szemben egymással, és a mű a Széchenyi-féle reformeszméket képviseli.
A kortársak azonban megkérdőjelezték Jókai műfajmeghatározását. Gyulai Pál szerint az Egy magyar nábob nem irányregény, mivel Jókainál a művészi cél nincs alárendelve a politikai célnak. A műnek nincs határozott ideológiai karaktere, aktuálpolitikai vonatkozása.
Miért állíthatta ezt? Jókai a műben a nemzeti létért való küzdelem gondolatát akarta hangsúlyozni. Értékszembesítő formában fel is mutatja a hazafiság és a hazafiatlanság magatartásformáját Kárpáthy János és unokaöccse, Abellino karakterén keresztül. Más kérdés, hogy a regény megjelenésének idején ez a szembeállítás már nem volt időszerű politikailag.
Az Egy magyar nábob a szabadságharc leverése után jelent meg, amikor már nem a reformkori eszmeiség, hanem a passzív rezisztencia volt az aktuális politikai vonal, így a regénynek nem volt mozgósító ereje, se aktuálpolitikai relevanciája. Ezért inkább csak általános értelemben, a nemzeti öntudat tendenciózus megjelenítése miatt tekinthető irányregénynek.
Ennek ellenére az utókor, az elemzők elfogadták Jókai definícióját, mivel ma már az irányregény szabályai nem olyan szigorúak, mint a 19. században. Az erősen didaktikus, aktuálpolitikai vonatkozású, ideológiai állásfoglalásra nevelő műveket (amilyenre Gyulaiék gondoltak) ma tézisregénynek nevezzük, de Jókai műve nem ilyen mű. Így ma általában irányregénynek tekintik.
- társadalmi regény – adott szereplők egy-egy adott társadalmi réteghez tartoznak, és magatartásukkal a saját osztályuk kívánatos normáit képviselik, pl. Rudolf = jó arisztokrata, Flóra = jó arisztokrata hölgy, Mayer Fanny = jó polgárlány, Barna Sándor = jó iparos polgár, Varga Péter = jó jószágigazgató, Palkó = jó hajdú, stb. Viszont a cselédek, szolgák, parasztok rétegét Jókai már nem mutatja be, bár névtelen szereplők vannak az alávetett rétegekből is.
- családregény – folytatásával, a Kárpáthy Zoltán c. regénnyel együtt az Egy magyar nábob tekinthető családregénynek is, mivel a dilógia két része egy család két nemzedékének eltérő életmódját mutatja be (az apa maradi főnemes, a fiú haladó értelmiségi).
Ez a műfajmeghatározás azonban csak akkor érvényes, ha a két regényt szorosan összetartozónak tekintjük, ahol a János-Abellino-Zoltán nemzedéki vonal áll előtérben. (Jókai maga nem nevezte családregénynek a dilógiát, mivel ezt a műfajt nem ismerhette – a családregény ugyanis jellegzetesen 20. századi műfaj, bár vannak korábbi példái is.)
Az Egy magyar nábob emellett sok kisebb műfajt és formát magában foglal, pl. 1. fejezete humoros életkép, a 7. fejezete orientalista elbeszélés, a 8. fejezet egy népszokás-leírásból bontakozik ki, a 9. fejezet a történetírás beszédmódját utánozza, a 20. fejezet egy politikai szónoklatot parodizál, a 22. fejezet meseként kezdődik, és így tovább.
A regény műfajilag és stílus tekintetében is rendkívül heterogén és szerkezetileg széttagolt.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
