Jókai Mór (1825-1904): regényíró.
Komáromban született, amely akkor az ország fontos kereskedelmi központja volt nagy dunai kikötővel, színes világgal (hajósok, iparosok, kereskedők, bankárok stb.). Komárom és jellegzetes figurái később megjelennek Jókai műveiben.
Móric a család legkisebb gyermeke volt. Apja, Jókay József, nemesi származású ügyvéd.
Kisgyerekként Jókai gyenge testalkatú, beteges és érzékeny volt, ezért a szülők féltő gonddal nevelték. Szelíd természetű, optimista és humánus gondolkodású fiatal lett.
Csodagyereknek tartották, mert kiválóan rajzolt és már nagyon fiatalon versei jelentek meg. Tízévesen Pozsonyba küldték, ahol kifogástalanul megtanult németül.
A francia és az angol romantikus írók hatására kezdett el írni, példaképe Victor Hugo volt.
Még gyermek volt, amikor édesapja meghalt. Ez olyan súlyos lelki megrázkódtatást okozott, hogy belebetegedett. Nevelését ezután későbbi sógora, Vály Ferenc tanár irányította, aki felismerte írói tehetségét, és tanítani kezdte stilisztikára, retorikára, nyelvekre.
1841-42-ben a pápai református kollégiumban tanult, ahol megismerkedett Petőfivel, és együtt vettek részt egy iskolai önképzőkörben.
Ezután Kecskeméten tanult jogot és oklevelet is szerzett, de sosem dolgozott a jogi pályán. Első regényének sikere után végleg az írói pálya mellett döntött (1846-ban). Amúgy festőnek is tehetséges volt.
Pestre ment, ahol tagja lett a Tízek Társaságának.
1847-től az Életképek szerkesztője. Ez volt az a lap, amely köré az ország radikális írói tömörültek Petőfi vezetésével.
Jókai fontos szerepet vállalt az 1848. március 15-ei eseményekben is. Ő fogalmazta meg és olvasta fel a híres 12 pontot, és este a Nemzeti Színházban lecsillapította a rendbontókat. Ez a nap ösztökélte, hogy családneve végén a nemességet jelző „y”-t „i”-re változtassa.
Ezen a napon ismerkedett meg az ünnepelt színésznővel, Laborfalvi Rózával is, aki színésztársaival a Bánk bán bemutatására készült. A színésznő nemzetiszínű kokárdát tűzött Jókai mellére a színpadon, s e romantikus jelenet után hamar egymásba szerettek. 1848. augusztus 29-én össze is házasodtak.
A házasság annyira felháborította Jókai édesanyját, hogy megátkozta és kitagadta fiát, és az író legjobb barátja, Petőfi Sándor is ellenezte, így a két barát között szakításra került sor.
A felháborodás oka az volt, hogy Laborfalvi Rózának (aki 8 évvel idősebb volt Jókainál) korábban viszonya volt egy színésztársával, Lendvay Mártonnal, és a kapcsolat eredményeként egy törvénytelen gyermeket is világra hozott, akit intézetbe adtak és rejtegettek a világ elől. A kis Róza ekkor tíz év körül járt.
A házasság jól sikerült, Laborfalvi Róza gondoskodott a nyugodt környezetről férje számára, hogy írni tudjon, és jó háziasszonynak is bizonyult. Később az író édesanyja, a kemény Jókayné megenyhült irányában.
Jókai 1949 elejéig a forradalom ügyét szolgálta. Csatlakozott Kossuthoz, akit elkísért alföldi toborzó útjára, majd Debrecenbe is követte a kormányt. Ekkor írt cikkei alapján köztársaságpárti nézeteket vallott.
A katonai vereségek hatására azonban a kiegyezést szorgalmazó békepárt híve lett. Ennek ellenére örült a Habsburg-ház trónfosztásának és a tavaszi hadjárat sikereinek.
A kormánnyal együtt menekült Szegedre, később Aradra, amikor a helyzet rosszra fordult. A világosi fegyverletételt nagy tragédiaként élte meg, ami majdnem az öngyilkosságba kergette.
A forradalomban való részvétele miatt helyzete is megnehezült. Felesége egy parasztszekéren áthajtott az orosz katonák között, és Jókait elvitte Tardonára, egy kis faluba a Bükkben, hogy ott rejtőzködjön. Az író 4 hónapig élt itt, tele aggodalommal a jövő miatt.
Laborfalvi Róza mentette ki szorongató helyzetéből. Eladta ékszereit, és sikerült neki olyan kapitulációs iratot szereznie, amilyet Klapka tisztjei kaptak a komáromi vár feladásakor. Így Jókai büntetlenül elhagyhatta rejtekhelyét. Tardonai időszakáról szól Egy bujdosó naplója c. könyve.
A szabadságharc után bontakozott ki igazán íróként. Regényeivel nagy sikert aratott, így hamarosan megszűntek anyagi gondjai (a legjobban fizetett magyar prózaíró lett).
1853-ban Budán vásárolt egy telket a Svábhegyen, amelyen állt egy rozzant kis ház. Ezt gyönyörűen újjáépíttette.
Tüdőbeteg volt, így szervezete legyengült. Erdélyi látogatásai jót tettek az egészségének (1853, 1858).
A politikai életbe is bekapcsolódott, 1861-től a határozati párt színeiben lett országgyűlési képviselő. (Ez a politikai erő határozatok formájában akarta Ferenc József elé terjeszteni a magyar követeléseket.)
1863-ban megindította A Hon című napilapot, amely a balközép párt politikai lapja volt. Jókai a párt vezetőjével, Tisza Kálmánnal is szoros barátságot kötött.
1867 és 1875 között ellenzéki képviselő volt a parlamentben. Ez az időszak volt írói pályájának csúcspontja, népszerűsége ekkor volt a legnagyobb, és anyagi helyzete is egyre jobban megszilárdult. Annyira, hogy 1871-ben villát építtetett magának Balatonfüreden.
Még az uralkodóházzal is barátságba került, mivel Erzsébet királyné szerette a regényeit. 1868 őszén a bécsi kormányzat felkérte, hogy Szerelem bolondjai című kötetét személyesen nyújtsa át a királynénak.
Családi élete viszont nem volt felhőtlen ekkortájt. Laborfalvi Róza korán öregedett, és 1869-ben méltatlan körülmények között nyugdíjazták. A színésznő emiatt megkeseredett, meggyűlölte az embereket, férjére pedig egyre féltékenyebb lett. Ráadásul nem alaptalanul: az író ugyanis válni akart.
Jókai az 1870-es évek elején beleszeretett gyámleányába, Lukanics Ottiliába, aki akkor 18 éves volt. A lány azonban korán meghalt, így a házastársak közti konfliktus megoldódott.
1875-ben történt egy politikai fordulat: a hatalmon levő Deák-párt (a határozati párt) egyesült az ellenzékben levő Tisza-párttal, így a Tisza-párt bekerült a kormányba, és Jókai kormánypárti képviselő lett. Az író is támogatta a fúziót, mert az remélte, hogy kormánypártként eredményesebben lehet fellépni a kiegyezés módosításáért.
Innentől kezdve népszerűsége fokozatosan csökkenni kezdett, művészete pedig lassú, bár egyenetlen hanyatlásnak indult.
1875-ben még megválasztották Budapesten képviselőnek, de 1878-ban már megbukott a választáson, és csak Erdélyben tudtak neki mandátumot szerezni. 1896-ban vonult vissza végleg a közélettől.
Közben magánéletében is súlyos csapás érte. 1886-ban sok szenvedés után meghalt felesége, Laborfalvi Róza. Jókai olyan érzelmi válságba került, hogy attól félt, többé nem tud majd írni.
A válsághelyzetben fogadott lánya állt mellé (Laborfalvi Róza unokája, Feszty Árpád felesége), aki ott hagyta a müncheni rajziskolát, hogy az író ne legyen egyedül.
1894-ben ünnepelték Jókai 50 éves írói jubileumát, amely valóságos nemzeti ünnep volt. Elkezdték az író összes művének kiadását 100 kötetben, amelyből az utolsó 1898-ban jelent meg. A 100 kötetes életmű később tovább bővült, hiszen Jókai ezután még 10 évig alkotott (munkabírása Balzacéhoz hasonlítható, aki naponta 14-16 órát írt). Irodalmunk legtermékenyebb szerzője.
1899-ben, 74 évesen Jókai újranősült. Második házassága miatt elfordult tőle a rokonsága és elhidegült tőle a közvélemény is. Új felesége a 20 éves, koldusszegény színésznő, Nagy Bella lett, aki fényes karrierről ábrándozott. A kései házasságot mindenki rossz néven vette, Jókai döntését általános értetlenség övezte.
Az író élete utolsó éveiben is sokat dolgozott, de ekkor inkább már csak kenyérkereset volt számára az írás, és regényeivel csak szórakoztatni akart.
Már fiatalkorában is volt problémája a tüdejével, idős korában pedig egyre gyakrabban kapott súlyos tüdővérzéseket.
Az öreg Jókait saját egészségi állapota figyelmeztette, hogy nem sok ideje van már hátra, de oldalán egy fiatal feleséggel nem sokat törődött az elmúlás gondolatával. Nem akart meghalni 1904. május 5-én sem, amikor lehunyta a szemét, hogy egy kicsit aludjon, és nem sejtette, hogy soha többé nem ébred fel.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
