Szereplők, jellemek: Jókai jellemábrázolását lírai személyesség, a megrajzolt figurák átéltsége jellemzi.
Szereplői általában idealizált alakok, kivételes testi-lelki tulajdonságokkal, és statikus figurák, azaz nincs jellemfejlődés. Az Egy magyar nábob azonban kivétel, mert nincsenek benne eszményien jó pozitív hősök (a folytatásban, a Kárpáthy Zoltán c. regényben már vannak), és a legnegatívabb figura sem ördögien gonosz (hanem inkább szánalmas alak).
A regény pont attól rendkívüli Jókai életművén belül, hogy a jellemábrázolásban van némi realista igény, hiszen a főhős (Kárpáthy János) keresztülmegy valamiféle átalakuláson és alkalmazkodik az új időkhöz (hasonló, realisztikus igénnyel megrajzolt Jókai-hős még Tímár Mihály, Berend Iván és Baradlay Richárd is).
Jókai jellemábrázolásáról külön ITT olvasható egy érdekes adalék – a cikk azt a kérdést járja körül, hogy helyes-e a Jókai-hősöket a realizmus elvárásai szerint megítélni és elvárni a jellemfejlődést és a hiteles lélekábrázolást, ha egyszer a romantika alkotójáról van szó, ráadásul maga a realizmus is már egy meghaladott stílusirányzat, amely fölött eljárt az idő.
Kárpáthy János: a regény címszereplője, gazdag mágnás, báró, emellett idős, bogaras agglegény. aki mulatságokra és tréfákra fecsérli a vagyonát.
Bővérű, tréfás kedvű, jellegzetesen magyar figura, a parlagi nemes megtestesítője, igazi oligarcha. A barbár vonások, a kiskirályoskodás mellett azonban jellemének van szelídebb, emberségesebb vonása is, és olykor öreges ellágyulás jellemzi. Ugyanakkor alapvonását mégis eltékozolt élete, vad tivornyái adják.
A történet elején a Törikszakad csárdában is ostoba, ízléstelen szórakozásokba veti bele magát. Vad, durva mulatozásai komikusak ugyan, a teljes életmódja és életfelfogása azonban nagyon elszomorító. Hírhedt a durva csínyeiről, és van benne valamiféle veleszületett barbárság.
Mindazonáltal ábrázolásában lappang némi írói rokonszenv, ami már az első fejezetben is érzékelhető. Jókai úgy írja meg a figurát, hogy benne legyen a megjavulás lehetősége. A nábob barbárságában is megőrzött magában valami mélyen emberit.
Az író úgy jellemzi Kárpáthy Jánost mint aki nagy dolgokra volt hivatva, de „fátuma, környezete, elhagyatása” kisiklatta az életét. Vagyis külső tényezők tették olyanná, amilyen lett.
A regény középpontjában a nábob átalakulása, fokozatos erkölcsi megtisztulása áll. Ez nem romantikus jellemfordulat, hanem realista jellemfejlődés, mivel az írói ábrázolás mértéktartó, a változás pedig fokozatos és lélektanilag hiteles.
Jókai úgy formálta meg a figurát, hogy Kárpáthy János jelleme kezdettől fogva magában hordja a megjavulás csíráit. Csak kellett valami, ami elindítja a változást, ezért az író más környezetbe helyezte a nábobot.
A pozsonyi országgyűlésről hazatérve Kárpáthy János már egy kicsit más ember: szelídebb, visszafogottabb, megbocsátóbb. Egyrészt az országos események hatására kezd átalakulni, másrészt azért, mert egy időre kiszakadt az otthoni közegéből, ahol folyamatosan rossz társaságban volt.
Kiderül, hogy a szívében együttérzés, jóság is van. Egyetlen rokona, az unokaöccse a halálát várja, hogy örökölhessen utána, meg is sérti, mégis meg akar neki bocsátani, és szeretettel, türelmetlenül várja Kárpátfalvára. Abellino azonban nem jön el, hanem egy koporsót küld a nagybátyjának önmaga helyett. Ettől Kárpáthy János újabb gutaütést kap, ami majdnem a halálát okozza.
Ez a testi-lelki megrázkódtatás is hozzájárul a nábob jellemének átalakulásához. Egy hónap múlva visszamegy Pozsonyba, és addigra már kívül-belül megváltozott. Most már nem dorbézol, sőt, kerüli a mulatságokat. Helyette a közügyek érdeklik, komolyan beszél az emberekkel, tanult, becsületes tisztviselőket keres a birtokaira. Az országgyűlésen is felszólal, és okos, értelmes beszédeket tart.
Abellino ellen azonban bosszút esküszik, és Mayer Fanny kezét gyakorlatilag bosszúvágyból kéri meg. Egyrészt azért, mert az unokaöccsének erre a lányra fáj a foga, másrészt azért, hogy Abellino ne örökölhesse a vagyonát halála után.
Később azonban Fanny tisztasága, lelki nemessége, erkölcsi fölénye jó hatást gyakorol Kárpáthy Jánosra. Beleszeret a feleségébe, akit rajongással és áhítattal vesz körül. Figyelmes iránta, aggódik érte, gyöngéden bánik vele. Amikor Fanny állapotos lesz, akkor gyermeke jövőjéért kezd aggódni. Egyszóval felelősségteljes, komoly ember lesz belőle.
Ettől persze még nem válik szentté, átalakulása nem jelent teljes tökéletességet. Például a reformkor céljaiért, nemzeti törekvéseiért ugyan lelkesedik, de valójában nem sokat ért az egészből – és minden reformtevékenysége egy agarászegylet alapításában merül ki. Jókai az átalakulása után is iróniával vegyes humorral ábrázolja Kárpáthy Jánost.
A legszebb emberi érzés Fanny iránt alakul ki a nábob szívében. Felesége halála annyira megrázza, hogy ő sem tud tovább élni: hamarosan ő is meghal – követi Fannyt a sírba.
Kárpáthy Abellino: Kárpáthy János unokaöccse és vagyonának örököse, eredeti neve Kárpáthy Béla (ő maga cserélte nevét az idegen csengésű Abellinóra).
Pimasz, arrogáns, idegen divat szerint öltöző, külföldre szakadt (Párizsban él), az anyanyelvét törve beszélő, kozmopolita magyar nemes, aki külföldön veri el a pénzét, és igazi botrányhős, a pletykák állandó szereplője.
Abellino gátlástalan, cinikus, züllött és hitvány ember. Egyszerre bajkeverő, intrikus és nevetséges, pipogya alak. Jellemzésében az affektáló, nyegle, kényeskedő beszéd adja a komikum forrását (pl. francia szavakat kever a magyar beszédbe).
Párizsban frivol hecckampányt folytat Mainvielle-né, azaz Fodor Jozefine magyar operaénekesnő ellen, mert meg akarja buktatni. Ő és barátai kifütyülik a Jozefine-t, mert tisztességes nő, aki szereti a férjét, és más férfit nem fogad a kegyeibe. Ezzel szemben vetélytársnője, Catalani merészen kacérkodik a férfiakkal. Az Abellino-félék szeretnek operacsillagokkal, színésznőkkel viszonyt folytatni, így egy erényes művésznő nem felel meg az érdekeiknek.
Abellino részt vesz a pozsonyi országgyűlésen, de nem a politika érdekli. Mindig a nagybátyjáéval ellentétes nézeteket hangoztatja, csak hogy bosszantsa Kárpáthy Jánost. Csak a vagyon és a társasági hírnév fontos neki, és úgy akar hozzájutni az örökségéhez, hogy a „halálba kergeti” a nagybátyját (addig bosszantja, míg újabb gutaütést nem kap, ugyanis már kapott egyet, de abból felépült).
Abellino ráadásul aljas tervet szövöget egy szép és tisztességes fiatal polgárlány, Mayer Fanny behálózására, mert fogadást kötött, hogy elcsábítja. Minden ficsúr ezt a lányt szeretné meghódítani, de Fanny túlságosan erényes. Abellino arra fogad, hogy egy év múlva az övé lesz.
Elvetemültségét jól mutatja az arrogáns és ízléstelen koporsós tréfa (nagybátyjának egy fekete koporsót küld a hetvenedik születésnapjára), amivel súlyos betegséget okozó testi-lelki megrázkódtatást idéz elő.
Abellino ábrázolásában érezhető, hogy Jókai nem rokonszenvez vele, botlásait nem hibáknak tartja, hanem bűnöknek. 1858-ban írt egy utószót a regényhez, amelyben kifejti, hogy Abellino „embernek rossz, hazafinak jellemtelen, szeretőnek aljas, férfinak nyomorult, tekintélynek esztelen, úrnak – önhibája miatt – koldus”.
Bár Abellino a regény legnegatívabb figurája, nem válik a gonoszság megtestesítőjévé, mert Jókai sokféle helyzetben ábrázolja, és szánalmas alakjában van egyfajta komikum.
Figurájában Jókai két negatív tulajdonságot pellengérez ki:
- idegenmajmolás (nemzetietlen jelleg, tört magyar beszéd stb.)
- arisztokrata frivolság és cinizmus (Abellino csábítási próbálkozásaiban mutatkozik meg)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
