Az Őszi éjjel izzik a galagonya kezdetű vers 120 költeményt tartalmazó Rongyszőnyeg ciklus 99. darabja. 1941-ben keletkezett, s Weöres Sándor Medúza című kötetében jelent meg 1944-ben.
A Rongyszőnyeg versfüzér számozással megjelölt darabjai nem kaptak címet. A ciklus két részből áll: az elsőben 160, a másodikban 80 vers olvasható. Rokonítható a költő 1945 után írt Magyar etűdök című versciklusával, amely 114 darabból áll.
A Rongyszőnyeg versei mondókák, ritmusgyakorlatok, dalok, epigrammák, ütempróbák, vázlatok, töredékek, közös elnevezéssel „játékversek”, amelyek önálló verstípust alkotnak Weöres Sándor költészetében. Sokat közülük gyermekversnek szoktak tekinteni, sőt, Bóbita címen gyermekvers-kötetként is kiadták nagy részüket 1955-ben, de eredetileg nem gyermekversnek készültek.
Fő sajátosságuk a játékösztön és a formakedv, a ritmus által teremtett ősi játékosság. Sok rokonság van e versek és a zene között (Kodály Zoltán is ösztönözte megírásukat, aki úgy támogatta a háttérbe szorított Weöres Sándort, hogy iskolai énekórák – az ún. Kodály-módszer szerinti zeneoktatás – számára megkomponált dallamokhoz tőle kért szövegeket).
Az Őszi éjjel izzik a galagonya… ihletadó forrása állítólag egy katonanóta (Országúton hosszú a jegenyesor…) dallama volt, amely ötvöződött egy japán tankavers lírai motívumával (egy ördögszekér – gömbölyű virágzatú, tövises növény, szamártövisnek is hívják – éjjel gurulni kezd, lánnyá változik, nyakába kapja a szoknyáját és sírva fakad).
Őszi éjjel
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Az Őszi éjjel izzik a galagonya műfaja játékvers, ami a ritmus és a képek sajátos zeneiségben való egybeolvadását jelenti. Weöres Sándor szeretett kísérletezni a hangokkal, a vers zenéjével, játszani a formákkal, ez a műve is ezt bizonyítja.
Hangulata játékos, könnyed, emiatt sokan gyerekversként értelmezik. Az egész vers tulajdonképpen játék a hangokkal, szavakkal.
Alapmotívuma a magányosság. Az őszi éjjelen „izzó” galagonyabokor a magány képzetének költői megidézése. Fölemelő szépség sugárzik belőle, ugyanakkor megindítóan esendő és kiszolgáltatott, ahogy reszket a szélben. A galagonyabokor az élet egyik mulandó csodája.
Tehát a vers tartalma és formája ellentétben áll egymással. Miközben tartalmilag a magány, a kiszolgáltatottság érzését sugallja, formailag játékos és vidám.
Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, ismétlés (teljes versszak, mondat), szinekdoché
Témája az őszi hangulat lefestése dalban. Bár őszi hangulatot, képet idéz, az ősz mint toposz megszokott jelentésével szemben itt nem a pusztulást, az elmúlást idézi fel.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
