A XX. századi freskó 1946-ban keletkezett, és A fogak tornáca című kötetben jelent meg 1947-ben. Weöres Sándor érett pályaszakaszát az 1943-as Medúza című kötettől az 1960-as évek végéig számíthatjuk. Lírájának bölcseleti hajlama az Elysium és A fogak tornáca című köteteiben mélyült el, melyekben végleg elveti a látványfestő költészet kellékeit.
Szembefordult az alanyi költészettel és az azt tápláló individualista felfogással. Ez a XX. századi freskó című művében is látszik.
Egyik nyilatkozatában kifejtette, hogy szerinte az individualizmus és a nyugtalan modern élet következményeként az emberek leadtak a szellemi igényességből, és csak kényelemre, karrierre, kielégülésre vágynak.
A modern emberre „a sokrétű külső-belső élményvilág helyén a szenzuális-szexuális élmények uralma – az egyformára szürkülés, ellaposodás” jelent veszélyt. „Az erőfeszítés kikerülése, a szűk látókörű konformizmus (…), a közösség élése helyett a nyájba-simulás kényelme és váratlan veszélye, mikor a birkát levágják.”
XX. századi freskó
Felhőkakukvár
háromezer éve telik díszekkel és lomokkal,
nagy ládákkal – felirásuk: „én!” „enyém!” „nekem!” „engem!” s falát mindenfelé kinyomta „az én kincsem”, „az én lázam”, „az én üdvöm”, végre felbillent
s az alatta felgyűlt ganajba zuhant.
Lakói
a lenti mocsokban hemzsegnek,
nem értik mi történt velük, nem látnak az éjszakában, jajgatva vergődnek a szeméten, vagy futkosva, egymásra tiporva cipelik törött, recsegő holmijukat,
vagy építeni akarnak, a törmeléket dúlva –
De van aki lát közöttük
és szurokba hempereg és meggyujtja magát hogy azok is lássanak: kétségbeesett világosság, eleven fáklya!
Páran rámutatnak: „Ni, a bolond,
szurokba mártotta magát és elhamvad,
ahelyett hogy menteni segítene.”
Mások kiáltják: „Az ő fényénél látunk!”
és még gyorsabban húzzák-vonják a törött lomokat.
Mit látnának? mit mutatna nekik az eleven fáklya?
a törmeléket, a trágyát,
és fölötte a fekete semmit,
honnan már hiányzik Felhőkakukvár
és eltűntek az angyalok, a Biztonság, a Szabadság, az Igazság Angyala, meg a többi, még a Háboru Angyala is (mert amit ezek háborunak néznek: egymásba botlók szüntelen marakodása a sötétben; hol már az idő, mikor hadat indított a szabad elhatározás?) s még a Gyűlölet Angyala is (mert mindenki annak bokájába mar, akiébe bír; de hol az igazi gyűlölet már?)
Az égen egy maradt: a tétlen, közönyös lélek,
az Undor Angyala. Mert már csak az utálat, melynek lelke van.
Ha látnának az eleven fáklyafénynél: őt látnák, az Undor Angyalát amint lábával harangoz a kutyáknak, vagy fütyülve a romokra vizel, s nem hinnék hogy angyal, hogy az alakot váltott szeretet, mely inkább mosolyog mint haragszik. S ha közelről látnák: nem hinnék hogy az Undor Angyala, mely oly szép, mint az a nő, kit álmunk legmélye hord, a gyilkos megrészegül tőle, vágytól zokogva öklére borul, fogadkozik, s a tiszta is megdöbben előtte: mi a szépség, hogy íly sodra van?
S az üvöltve lobogó fáklya, s e végső édesség: ugyanegy.
Ha kérdik őt – felel:
„Ne fontoskodj.” Ajkát biggyesztve szól: „Ne fontoskodj.” Harmadszor is azt mondja: „Ne fontoskodj.” S elhallgat.
Az eleven fáklya körbe-szalad és ordít:
„Hallottátok-e: ne fontoskodjatok!
E két szó a nektek röpített ige, e két szó a Nagy Könyv, e két szó, mely a világ rángását feloldaná!
Ne fontoskodjatok! Ne akarjatok zászlót lengetni,
építő, romboló, mentő mozdulatokkal hadonászni,
hagyjátok a jelszókat, fontoskodó elveket, rángató eszméket!
Halljátok: semmi előnyt ne kivánjatok,
előny értékében ne higgyetek,
s lemállik rólatok a százféle téboly, mely mind előnyt kinál és olyanok lesztek, mint a szívverés: nyugalma működés, és működése nyugalom.”
Igy kiált az eleven fáklya, végre összeroskad,
száján dül a pernye, a korom,
még csontja is fekete.
Az Undor Angyala
egykedvüen játszik
a rom felett.
Vár.
A XX. századi freskó műfaja Weöres Sándor meghatározása szerint óda. Egy korszakot (20. század) bemutató költeményről van szó, amely utal egy képzőművészeti műfajra (freskó).
A freskó mint képzőművészeti alkotás olyan nagy méretű falfestményt jelent, amelyet vízben oldott festék nedves vakolatrétegre való felvitelével készítenek. Az irodalomban azokat a nagyszabású műveket nevezik freskónak, amelyek egy egész korszakot festenek le. Mind a képzőművészetben, mind az irodalomban ábrázoló jelleg és monumentalitás jellemzi a freskót.
A cím megjelöli a kort, amelyről a vers szól (a 20. századot fogja ábrázolni), a freskó megnevezés pedig az áttekintés nagy látókörére, panorámaszerűségre utal. Vagyis a vers a 20. századot tekinti át széles látókörben.
Témaként egyértelműen adódik, hogy a háborúra asszociálunk, ugyanakkor a vers távol áll Weöres kortársainak háborús élményeket feldolgozó verseitől.
Weöres Sándor elutasítja az individualizmust, az emberi önzést, ami az ellentétek és a háborúk kiváltó oka. Radikálisan és visszavonhatatlanul elfordult az elszigetelt éntől.
Ennek következtében a versben sincs személyesség: hangvétele teljesen személytelen.
Kifejezőeszközök: hasonlat, allegória, ellentét, ismétlés
Retorikai eszközök: megszólítások, kérdések, válaszok
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
