A Nibelung-ének a lovagi irodalom kialakulásához kötődik. A lovagi kultúra volt a középkorban az első olyan kultúra, amely nem vallásos célt tűzött maga elé, vagyis világias színezetű volt. (Persze ettől még a keresztény világnézetbe illeszkedett.)
A lovagi kultúra a főúri udvarokban fejlődött ki, és arisztokratikus jellegű volt. Csak a kiválasztott kevesek vehettek részt benne, konkrétan a lovagok művelték.
Lovagoknak nevezték a király vagy a hűbérúr szolgálatába álló nemeseket vagy azok kísérőit. A keresztes háborúk idején a lovagok rendekbe tömörültek (lovagrend), és a Szentföldön is harcoltak a pogányok ellen. Hűségükért és hőstetteikért a hűbérúrtól birtokadományokat kaptak.
Műveltségük és értékrendjük nagy hatást gyakorolt az egész európai kultúrára, és olyan új hagyományt teremtett, amely évszázadokig meghatározó maradt.
A lovagok három nemes ügyet szolgáltak: a keresztény hitet, a hűbérurat, és a gyengéket védelmezték.
A lovagi eszmények (lelki nemesség, erkölcsi tisztaság,, hűség, becsület, bátorság, udvariasság, mértéktartás, testi ápoltság, vidámság és szerelmi kultusz) ritkán érvényesültek a mindennapokban, a lovagi kultúra inkább csak az irodalom és a művészetek terén gyökerezett meg. A földbirtokos osztályok számára ez leginkább időtöltés volt, amely színt vitt az életükbe.
A lovagok a régebbi, gyakran pogány eredetű hősi mondákat feldolgozták és újramesélték, ezzel megteremtve a középkor világi epikáját és líráját.
Előzmények: A lovagi epika első alkotásai antik tárgyú eposzok voltak, amelyek tudós, olykor egyházi szerzők tollából születtek.
Az ókor történeteiből merítettek (pl. Nagy Sándornak állítottak emléket, feldolgozták a trójai háborút stb.), melyek felelevenítését azért tartották fontosnak, mert úgy képzelték, a lovagi kultúra az ókori görögök és rómaiak találmánya, amely most csak újabb virágzását éli.
Legfontosabb művek (antik témák feldolgozásaI):
- Lambert li Tors és Alexander de Bernay – Nagy Sándornak állítottak emléket (verses regényben)
- Benoit de St. Maure (II. Henrik angol király udvari költője) – a trójai háború történetét dolgozta fel (lovagi eposz)
- Heinrich von Veldeke (észak-német lovag) – Aeneis történetét dolgozta fel (de nem elsőként, mivel előtte már feldolgozta egy névtelen francia költő is)
Az antik környezet azonban nem volt alkalmas a lovagi kultúra bemutatására, így a szerzők új helyszínek és közeg után néztek, így alakult ki a valódi középkori lovagi epika.
Elsőként a breton mondakört dolgozták fel (Artúr király és a Kerekasztal lovagjai, Trisztán és Izolda) a 12. században. A szerzők krónikákból és legendákból ismert történeteket vettek alapul (pl. Grál-monda, Trisztán-monda stb.).
Legfontosabb művek (breton mondakör):
- Geoffrey of Monmouth – Artúr király és a Kerekasztal lovagjai legendáját dolgozta fel (latin nyelvű krónika), ugyanebből Wace írt egy francia költeményt is
- Chrestien de Troyes (francia szetző): A szégyentalyigán ülő lovag, Lancelot címmel dolgozta fel az Artúr-mondakör egyik epizódját
- Wolfram von Eschenbach (német szerző) – a Grál-mondát dolgozta fel, és nemcsak erkölcsi elképzeléseivel, hanem egyéni stílusérzékével is elismerést aratott
- Gottfried von Strassburg (német szerző) – Trisztán és Izolda legendáját dolgozta fel könnyed, dallamos mese formájában (ez a legismertebb feldolgozás, de a szerelmespár története sok más szerzőt is megihletett, pl. Thomas, Berol és Joseph Bedier francia szerzőket)
- Sir Thomas Mallory (angol szerző) – Artúr király halálának történetét dolgozta fel (Morte d’Arthur) a 15. században, az ő műve a breton mondakör legnagyobb lélegzetvételű összefoglalása
Egy idő után a lovagi epika túlnőtt a breton mondakörön, bár hosszú ideig csak ebből merítettek a szerzők. Néhányukat azonban nem a régmúlt, hanem a jelen eseményei ihlették meg (pl. Joinville Szent Lajos francia királyról írt krónikaszerű, szerkezetében a lovagi epika szabályait követő emlékiratot).
A lovagi epika fontos jellegzetessége, hogy az emberi érzelmek és gondolatvilág kerül a középpontba (Isten és a túlvilági élet helyett). Az embereknek arra az igényére válaszoltak a szerzők, amely egy mindenkire érvényes erkölcsi eszmény kialakítására vonatkozott.
Az alkotások nemzeti nyelven születtek a 12-15. században, és fő témáik a harc és a szerelem voltak. Leggyakrabban a kelta vagy a germán eredetű mondákat dolgozták fel, és ölthettek verses (lovageposz) és prózai (lovagregény) formát.
A lovageposzok (magasztos célokért vívott hősi harcról szóló verses, énekelt, később olvasott lovagkori elbeszélések) a 12-13. században terjedtek el Franciaországban, Németalföldön és a német fejedelemségekben.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
