Utazás a koponyám körül: egy megtörtént esetet ír le, saját élményét, de a személyes tapasztalat a szembenézés mélysége miatt túlnő az egyénen és egyetemes szintre emelkedik.
Keletkezése: Karinthy saját betegsége adta az inspirációt a könyv megírására. Épp Thomas Mann József és testvérei c. regényét olvasta, amikor 6 hónapra megromlott a látása. Kiderült, hogy agydaganata van.
1936. május 4-én volt az operáció, amelyre Bethlen Margit grófnő (Bethlen István miniszterelnök hitvese) szerezte meg a pénzt széleskörű összefogás segítségével. Mivel Karinthy hírességnek számított, a műtét ideje alatt „egész Budapest Karinthy-lázban égett”, Stockholmból helyszíni közvetítést adtak a lapok, még a rádió is beszámolt az író műtétjéről és állapotáról.
Karinthyt a legnehezebb helyzetben sem hagyta el sajátos humora. Hatvany Lajosnak küldött levelét I. Vak Frigyesként írta alá, és fiával, Cinivel is viccelődött, ezt írta neki a műtét után: „Jól vagyok, csak egy nagy lyuk van a fejemben hátul. Ott szoktam tartani a zsebkendőmet.” Magáról pedig azt írta: „Nemcsak humorista, hanem az első magyar tumorista is vagyok.”
Ennek ellenére a mű nem abban az optimista hangulatban íródott, amelyet a kortársak emlegetnek, és amilyennek elsőre tűnhet az olvasáskor. Az író világképe ekkortájt elkomorult (ezt Karinthy Gábor is megerősíti édesapjáról írt könyvében).
Az író eleinte nem akart a betegségével foglalkozni, de aztán megszületett benne a terv: „Erről az egész dologról, ami itt van, könyvet fogok írni, ha kimászok a bajból.” Barátai féltették a traumák újraélésétől, így megpróbálták lebeszélni a mű megírásáról – de a belső parancs, hogy rögzítse az emléket, erősebbnek bizonyult.
A könyv bevezetőjében is beszámol arról, hogy „írónak lenni nem is olyan könnyű dolog”, hiszen belső parancsra kell cselekednie. Az írás kényszere úgy hatott rá, mint egy második betegség. „A kényszer, hogy az emléket lerögzítsem, úgy jelentkezett, mint egy második betegség, amelynek kezelése nélkül az elsőből sem tudok teljesen kigyógyulni.”
1936 őszén kezdte írni a regényt, zaklatott lelkiállapotban, hajszolt körülmények között. Az 1930-as években ugyanis zaklatottnak érezte magát, és gyakran volt olyan érzése, hogy nem végezte el azt a munkát, ami ráméretett, amit el kellett volna végeznie.
Irodalomtörténeti háttér: a fikciós, látomásos, meseszerű irodalom helyett az 1930-as években az objektivitás, a valóságszerűség, a tényszerűség került a középpontba. Ebbe a tendenciába illeszkedik az Utazás a koponyám körül.
A tudományos racionalizmus is mint alapszemlélet jellemzővé vált az 1930-as években. Az ésszerűség válik meghatározóvá, Karinthynál is megjelenik a tudományos jellegű magyarázgatás.
A szépirodalmi művek esszéizálódásának folyamata is zajlott éppen, ez is megfigyelhető Karinthynál. Korábban nem volt a regénynek inherens tulajdonsága az esszészerűség, mert a történet állt a középpontban. Ez most megváltozott. A magyarázgatás, a történet reflexiói beépültek a regényvilágba, Karinthynál ez jól látszik.
Helye az életműben: fontos helyet foglal el. Összegző mű, amely dialógusban áll az író korábbi műveivel. Egyszersmind a korábbi művek folytatása és egy új alkotói szakasz nyitánya (azaz lett volna, ha az író meg tudja valósítani a terveit), hiszen alapvetően eltér Karinthy korábbi műveitől.
Műfaj: nehezen meghatározható.
Műfajilag összetett, komplex, mert nem csupán szépirodalom, hanem valóságirodalom is. Riportszerűség és naplószerűség egyaránt érzékelhető benne, egyfajta dokumentálás jellegű prózaírásról van szó.
Típus: részleteiben több regénytípusnak is megfeleltethető, de az egész szöveg nem felel meg teljesen egyik regénytípusnak sem.
Egyszerre önéletrajzi regény, naplóregény, nevelődési regény, lélektani regény, memoár (visszaemlékezés), tényregény. De a vallomásos irodalomtól és a detektívtörténettől se áll távol.
Naplóregényként (az esszéhez hasonlóan) a szépirodalom és a tényirodalom határán mozog; a napló nem kimondottan fikciós műfaj.
A napló és a memoár műfaja közül melyik igaz jobban rá? Inkább memoárról van szó, mint naplóról. Karinthy ugyanis egy későbbi időpontban emlékszik vissza a megtörtént eseményekre krónikaszerűen. Azonban úgy mond el egy elmúlt eseményt, hogy közben az egyidejűség látszatát kelti, ami a naplóra igaz.
A memoárnál a történet ideje és a történet elbeszélésének ideje különválik, míg a naplónál nagyjából egybeesik – a naplóbejegyzés közvetlenül az események után születik, vagyis a napló írója az eseményekkel nagyjából egyidejűleg írja le a történteket. Persze csak nagyjából, hiszen az esemény pillanatában nem tudja papírra vetni azt, ami történik (erre a tudatregények tettek kísérletet).
Az Utazás a koponyám körül esetében időben annyira közel vannak az események a regény megírásához, hogy Karinthy jelen időt használ. A műfaj tehát valahol az önéletírás és a napló között van félúton. (Az idő bonyolultsága a műfajt is meghatározhatatlanná teszi.)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
