Alapszituáció: a történet határhelyzetben játszódik, az elbeszélő életveszélyben van. A halál közelségének megtapasztalása olyan helyzet, amely az egész személyiséget megérinti, érzelmileg és gondolatilag is, és nyitottá teszi önmaga és a világ viszonyának átgondolására.
Cselekmény: úgy kezdődik a betegsége, hogy vonatzakatolást hall, amikor nincs is vonat a közelben. Ez a hallucinációja van minden este. Először azt hiszi, hogy a füle beteg, aztán már szédülni is kezd.
Próbál együtt élni a tünetekkel és nem tudomást venni a betegségről, de újabb tünetek jönnek: ájulás, görcsös fejfájás, hányinger.
Nem mer orvoshoz menni. Hitegeti magát, hogy csak a túlterheltség az oka.
Kisfia, Cini 5. osztályos iskolás, felesége Bécsben tanul freudizmust.
Újabb tünetek: kisfiával sétál, és mindig jobbra tart, a gyerek figyelmezteti (megkérdezi tőle, hogy „miért mégy folyton jobb felé?”). A kézírása megromlik, a sorok lefelé tartanak, felesége kérdőre vonja a levelében, amiért olvashatatlan az írása, „csupa krikszkraksz”.
Meglátogatják a feleségét Bécsben, ahol megnéznek egy klinikát, s Karinthy egy betegen olyan arckifejezést fedez fel, amilyen neki szokott lenni, amikor rosszul van. Felesége azonban nem veszi komolyan a gyanúját, hogy agydaganata van, leinti.
Újabb tünet: a szemfenék bevérzése. Otthon Pesten elmegy egy szemklinikára. A látása is elromlott.
A könyvtárban mindent elolvas az agydaganatról. Thomas Mann-tól olvasná a József és testvéreit, de már nem látja a sorokat.
Az emberek furcsán figyelmesek vele, már sejtik a betegségét. (Elárulta SZR-nek, egy ismerősének.)
Végül aztán egy orvos barátjával (Gyula) megvizsgáltatja magát, majd befekszik a klinikára.
A bécsi klinikán mondta ki először, hogy daganata van. Úgy érzi, azzal, hogy megnevezte a betegséget, valósággá vált.
A felesége klinikájára küldték az orvosok Bécsbe. Az agyában egy folyadékkal telt hólyagot találnak. Kenőcsöt adnak rá, és egy hétre hazamehet. A tünetek enyhülnek.
Orvosai, a „Gyulák” operációt akarnak, Stockholmban van egy híres orvos, aki elvégezné. Egy grófnő ismerős fedezi a költségeket.
Szemésze (R doktor) közli, hogy ha nem operálják ki a daganatot, meg fog vakulni, és bénulás, elbutulás vár rá.
Karinthy elbúcsúzik gyermekétől, Cinitől, alkalmazottaitól (Rózsi, Pali).
Felesége elkíséri Stockholmba, ahol megműtik. Az úton már alig lát, vezetni kell.
Szörnyű rémálmai vannak (egy férfi ellopta az ő agydaganatát, s New Yorkban tárgyal vele, hogy adja vissza. Ankarában meglátja nővérét, aki altesti daganatban halt meg. Oroszországban futkos a Kreml előtt stb.)
Feleségét mint orvostanhallgatót szakmabeliként fogadják a stockholmi klinikán.
Olivecrona fogja operálni. Kimért, merev ember, nem rokonszenves neki.
Minden vizsgálatot újra elvégeznek, ő persze azt szeretné, ha kés nélkül gyógyítanák meg. Ekkor már szinte teljesen vak.
Az operáció alatt végig ébren van (így jobb a túlélési esély). Mindent hall és érez, és próbálja nyomon követni az eseményeket.
Sok barátja izgul érte Pesten. Reggel 8-tól este 17 óráig operálták, az utolsó órában már eszméletlen volt.
A műtét után összevissza beszél, kevés emléke van az utána következő két napról. Ezután látomásai támadtak, mert agyburokgyulladás jelentkezett nála.
Furcsa álmokat lát, pl. hogy ő egy fekete kutya, s Trelleborg felé fut az éjszakában.
Egy hétig alszik.
Felesége azt hiszi, látása már nem tér vissza, de ő, ha homályosan is még, de lát! Ezt csodának tartják.
Meggyógyul. Vannak még hangulatingadozásai, és könnyen elsírja magát, de jól van.
47 éves ekkor.
Cselekményvezetés: lineáris.
Határozott mozgásiránya van a regénynek az első tünetektől a diagnózison át a műtétig, Karinthy azonban sokféle módon fellazítja a kronológiát.
Előadásmód: visszatekintő (retrospektív), hiszen a narráció idején már lezárultak az események, amelyeket elmesél.
Elbeszélői nézőpont: E/1. személy, és az elbeszélő maga Karinthy. Ez az első olyan műve, amelyben nem bújt egy regényalak mögé, így akár vallomásként is értelmezhető (a végére a hang is vallomásossá válik).
Ugyanakkor az első személyű narráció ellenére nem a belső nézőpont érvényesül, hanem egyfajta felülnézet. A fölülnézet perspektívája jellegzetesen karinthys nézőpont – a mélyen személyes élményt kívülről vagy felülről láttatja. Ez az ellentét a belső világ és a külső nézőpont között feszültséget hoz létre.
„A falon nincs tükör, mégis mintha kívülről látnám magam az egész idő alatt. S mintha az egész idő alatt egy helyzetben lennék.”
Írói eszközök: mélyen szántó önmegfigyelések, tudományos magyarázatok, filozofálás és látomásos kalandozás a tudat és a tudattalan határán.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
