Hangulat: a véres téma ellenére meleg humánum járja át a szöveget, hangulata nyájas és meghitt, ami Homéroszra emlékeztet.
Elbeszélői nézőpont: E/3. személyű mesélő.
Előadásmód: kedélyes, bölcs, ráérős, barátságos elbeszélői stílus (leszámítva a harci jelenetek és gyilkosságok elbeszélését).
Kifejezőeszközök: eposzi kellékek – állandó jelzők (epiteton ornans), ismétlések, előreutalások
Szereplők, jellemek: tetteik mozgatórugója a lobogó szenvedély és az önmagukhoz vagy másokhoz való hűség.
Krimhilda: szépséges burgundiai királylány, a történet hősnője
Siegfried: vitézségéről híres alsó-rajnai királyfi
Gunther: Burgundia királya, Krimhilda bátyja
Brünhilda: hatalmas erejű izlandi királynő
Hagen: Gunther hűbérese
Attila: hun vezér
Rüdiger őrgróf: osztrák főúr, Attila hűbérese, aki rokonszenvezik a burgundokkal, akiket le kell mészárolnia
Értelmezés: nagy szenvedélyek mozgatják az eseményeket: szerelem, barátság, hűbéri hűség, bosszúvágy.
A Nibelung-éneket a német Iliászként is emlegetik, mert néhány művészi szempontból emlékeztet Homérosz művére, pl. a szerző szívesen használ állandó jelzőket és más eposzi kellékeket, ismétléseket, és előre sejteti a később bekövetkező eseményeket. Ugyanolyan ráérősen, bölcsen és bőbeszédűen mesél, mint Homérosz.
A szereplők is sokat beszélnek, pl. Siegfried még lándzsával a hátában is hosszan és aránylag barátságosan elbeszélget gyilkosaival. Rüdiger őrgróf is, akinek rokonszenvesek a burgundok, viszont Attilához köti a hűbéri hűség, még hosszabban és még barátságosabban elbeszélget a burgundi hősökkel, mielőtt egymásnak esnek és felkoncolják egymást.
A Nibelung-ének hangja is eposzian fennkölt, ugyanakkor a költő nem tudatosan követi a homéroszi hagyományokat, ebből a szempontból naiv eposzról van szó.
Ugyanakkor az Iliász az ókori görögöknél a kultúra alapköve volt, míg a Nibelung-ének a 19. századig semmi szerepet nem játszott a németek szellemi életben. Nemzeti jelentősége az Iliászhoz képest elenyésző.
A történet meglehetősen barbár, de a szerző mindent elkövetett, humánusabbnak hasson, és barátságos, szelíd stílusban adja elő a véres, tragikus eseményeket.
A barbár monda és a lovagi miliő ellentmondása így is sok helyen kiütközik, pl. a költő bájos leánykának nevezi Brünhildát éppen akkor, amikor Gunther király úgy megijed Brünhilda hatalmas pajzsától, hogy majdnem meghátrál, és Brünhilda olyan erővel vágja a lándzsáját Gunther pajzsához, hogy Gunther és Siegfried is majdnem a földre zuhannak.
Amennyire tehette, a szerző megszelídítette a készen kapott barbár mesét, de a Nibelung-ének még így sem felel meg a lovagideál minden követelményének. Bár az udvari élet jellegzetességeinek zöme felbukkan a történetben, megsérti a mértékletesség szabályát például. Egy valódi lovagi költemény ugyanis nem zárulhat tragédiával.
A Nibelung-ének hősei úgy haladnak a végzetük felé, mint egy antik tragédia hősei, kérlelhetetlen sorsuk van, amit be kell teljesíteniük. Az örömük fájdalommá válik a végére, amit a vidámságot eszményítő lovagi kultúra nem enged meg.
Krimhilda és Hagen tragikus hősök lesznek, a lelkükben belső küzdelem dúl, ebből a szempontból a görög tragédiák és Shakespeare hőseire emlékeztetnek.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
