Francesco Petrarca, a Daloskönyv szerzője, Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad..., Ti szerencsés füvek, boldog virágok, Magamban, lassan, gondolkodva járom

Petrarca Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad… kezdetű verse a Daloskönyv 180. darabja. Laura életében keletkezett, állítólag 1345-ben, de pontos keletkezési idejét az irodalomtörténészek sem tudják (Petrarca ugyanis nem a megírási idő szerint határozta meg a Daloskönyv verseinek sorrendjét).

Annyi bizonyos, hogy a költemény ihletője egy utazás, Petrarca számos utazásainak egyike, melynek során a költő a Pó folyón hajózott, s amely miatt el kellett szakadnia szerelmétől. Erről az elválásról szól a vers, amely azonban nem csupán szerelmi költemény: a tudós humanista büszkesége, emberi méltósága, öntudata is megnyilvánul benne.

Petrarca utal az élet kényszerű kitérőire, kanyaraira, ellentmondásaira. Az ő életére is rányomta bélyegét a vágy és valóság ellentéte, a szellemi szabadság és a hányatott, nyugtalan élet kényszere közti ellentmondás.

 

Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad…

Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad
vized hatalmas, száguldó folyásán:
a szellemem mélyen belül tanyázván,
erőd nem féli s másétól se borzad;

vitorlát jobb vagy bal felé se forgat,
mégis jó széllel, nyílként, vágya szárnyán
az arany Lomb felé lebegve száll már,
s erősebb, mint hab, szél, lapát s vitorla.

Egyéb folyók közt te királyi, büszke,
ki ott éred a napot, merre támad,
nyugaton százszor szebb Fényt hagyva messze:

csak földi részem hordja szarvad-ágad;
a másik, vágya szárnyával fedezve,
repül révébe édes Otthonának.

(Szedő Dénes fordítása)

 

A vers műfaja dal, témája a kedvestől való elválás nehézsége. Petrarca azt fogalmazza meg, hogy milyen nehéz elválni a szerelmünktől, ugyanakkor az elválás megvalósítható. A távolság csak a testnek akadály, a lélek szabadon szárnyal, így az ember lelke visszaszállhat ahhoz, akit szeret.

Ma már elég közhelyesen hangzik, ha elváláskor azt mondja valaki: „testben elutazom, de lélekben veled maradok”. Ennek a szonettnek azonban ez az üzenete, amelyet egyáltalán nem sablonosan fogalmaz meg Petrarca. A vers ugyanis többet mond annál, hogy nehéz az elszakadás.

Korstílus: reneszánsz.

Kifejezőeszközök: hasonlat, megszemélyesítés, allegória, alliteráció, költői jelzők

A versforma szonett, rímelés: abba abba cdc dcd.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!