A versszervező erő az ellentét, amelyből háromféle található a műben:
- szellemi: test-lélek – A folyó sodrása előre viszi az utazót (fizikai valóját), Laura iránti szerelme azonban visszahúzza (lelke visszaszáll).
- fizikai, térbeli: kelet-nyugat (irányok) – A hajó kibontott vitorlákkal halad a Pó torkolata irányában (kelet felé), egyre távolodva Provance-tól, és pont ellentétes irányba szárnyalnak a költő gondolatai: vissza Laurához (nyugatra).
- időbeli: múlt-jövő – A lírai én fizikai valója a múlttól a jövő felé halad, szelleme, lelke azonban visszaszáll a múltba (a gondolatai pont ellentétes irányba haladnak, mint a teste).
A Petrarca által használt ellentétezés (tér-idő, ill. test-lélek ellentétes mozgása) megjelenik Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versében is.
Sajátos jelenség a versben a névrejtés. Ez egy középkori eredetű poétikai hagyomány, amelyben a dicsőített eszményt az utalás nyelvi elemei hordozzák.
Könnyen felfedezhető, hogy a nagy kezdőbetűvel írt szavaknak jelképértékük van: a „Lomb”, a „Fény” és az „Otthon” mind Laurát jelentik. Az „arany Lomb” a legárulkodóbb, mivel a lomb, pontosabban a babérlomb olaszul „laurus”. Teljesen nyilvánvaló az utalás Laurára, akinek neve nyíltan nem jelenik meg a versben, de igen gazdag szójáték utal rá.
Petrarca a Laura név többféle jelentését is kihasználja, mivel az olasz nyelvben ez a szó több, különböző jelentéssík összekapcsolására ad lehetőséget. A l’aura levegőt, fuvallatot, a l’aureo aranyat, a l’auro babérfát jelent (amit költészeti jelképként is használnak), a l’auda pedig egy Szűz Máriát dicsőítő ének. Csupán az írásmód különbözik egy kicsit, de mindegyik változat Laurát idézi.
Ebben a versben két jelentéssíkot alkalmaz Petrarca Laura jelképeként:
- légáramlás (per l’aure), a fordításban „jó széllel” szerepel
- „arany Lomb” (l’aurea fronde)
Petrarcánál a névrejtés tipikus reneszánsz vonás, amely azt jelzi, hogy a költő a természet teljességében Laurát látja, Laurában pedig a világ teljességét láttatja. (Balassi Bálint Júlia-verseiben is találhatunk névrejtést, nagy hatással volt rá Petrarca.)
A szómágia célja, hogy Laura nevének kimondásával mindent és mindenkit Laurának rendeljen alá. A középkorban ezt a névrejtést Krisztus nevével kezdték, hogy a világ minden jelenségéből Krisztusra való utalást lehessen kiolvasni.
A reneszánsz világias és emberközpontú gondolkodását jelzi, hogy Petrarca egy földi asszonyt tesz Krisztus helyébe. Nála már a szeretett nő a világmindenség középpontja, aki minden mást elhomályosít, még Jézust is. (A középkori ember számára még Jézus jelentette a világ teljességét.)
A vershelyzet tehát az elválás, de az érzelmek áttételes formában jelennek meg, hiszen a beszélő a folyót láttatja az elválás okozójának.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
