Az ajtó a regény fő motívuma, amely egy képzeletbeli falban (Emerenc és a külvilág között) van, és csak lassan és kicsit nyílik ki.
Emerenc identitása a titkokból építkezik. Minél zártabb az ajtó, ő annál erősebbnek érzi magát, sebezhetetlennek. Időről időre mégis kiszökik egy-egy információ (hol szándékosan, hol véletlenül).
Szimbolikusan az ajtó elzárva tartja az érdemtelen emberek elől a válaszokat, és Emerenc lakása ennek a zárt ajtónak köszönhetően titkos és tiltott hely mindenki számára.
Ugyanakkor az ajtó motívumában benne rejlik a kitárulkozás lehetősége is (másként nem ajtó lenne, hanem fal): van zárja, kulcsa, azaz ki lehet nyitni (a falnak nincs).
Viszont az ajtó nemcsak a betolakodókat tartja kint, hanem a bent levőkre is hatással van: bezárja őket, lehetetlenné teszi számukra az érintkezést a kintiekkel. Az első fejezet utal erre, ahol az írónőnek van egy rémálma. Álmában nem attól fél, hogy nem jut be az ajtón, hanem éppen attól, hogy nem tud kijutni az ajtón. Vagyis hogy nem lesz senki, aki ismeri a zár kinyitásának titkát. Innen nézve úgy is értelmezhető a mű, hogy nem a többi ember reked kívül az ajtón, hanem Emerenc záródik be. Folyamatosan, egyre jobban bezáródik saját ajtaja mögé, azaz saját belső világába (saját félelmeibe és traumáiba).
A folyton zárt ajtók megnehezítik Emerenc megértését azoknak, akik az ajtón kívül vannak, de az se lehet biztonságban, aki az ajtó mögött van, hiszen ott is csapdába lehet esni.
Némileg hasonlít a regény a görög sorstragédiákra: Emerenc alakja és válsága emlékeztet a görög hősökéire. A büntetések is nagyok és végletesek, az ok-okozati összefüggést pedig nem látja az olvasó (olyan, mintha Emerenc az istenek játékszere lenne).
A halál képe is fel van nagyítva: Emerencet már tényleges halála előtt megölik azzal, hogy megfosztják attól a stabil kerettől, amibe kapaszkodhatott (és ami bezárva tartotta őt a titkok közé). Még él ugyan, de már nem önmaga. Macskái sorsát is előre látja, akik nélküle elpusztulnak. (Ebben az állapotban eggyé válik a befogadott macskákkal.)
Emerencnek a transzcendenshez való viszonya sajátos: folyamatosan tagadja Isten létét, templomba sem jár (az írónőt is gúnyolja, amiért templomjáró), és haragszik az egyházakra (egyházellenessége a ruhaadományozás képmutató gesztusa után csúcsosodik ki), ugyanakkor hisz a túlvilágban. Egyik legfőbb életcélja is a túlvilággal kapcsolatos: olyan pompázatos, hatalmas kriptát szeretne építtetni, amelyben minden rokonát el tudná helyezni, hogy a halál után végre együtt lehessenek.
Érdekes módon Emerenc – furcsa hite ellenére – sokkal keresztényibb életet él, mint azok, akik szépen felöltözve templomba járnak. Alakja a folyton serény bibliai Mártáéhoz hasonlítható.
Hevessége, kemény ellenállása, olykor érthetetlen viselkedése mögött erő lakozik, de félelmek is, amelyek létét jelzi az, hogy milyen nehezen enged be valakit a saját zárt világába.
Az első bezárt ajtó mögött különcségét és félelmeit rejtegette: azért nem mert beengedni senkit, mert a macskáit akarta megóvni a haláltól. (Korábban több macskáját is megmérgezték.) Magához láncolja őket, ezáltal ellehetetleníti a túlélésüket, és amikor lebetegszik, és a macskák megpróbálnak önállóan gondoskodni a szükségleteikről, az eredmény káosz és mocsok. A rend és a rendszer felborulása a macskák pusztulásával jár.
A szintén elzárt belső szobában az írónőre örökül hagyott tárgyak vannak, amelyek szinte mind elporladnak, elpusztulnak, mire Emerenc meghal. Az évtizedek óta porosodó gyönyörű bútor az önfeláldozás és a hála jelképe. Emerenc egyik legnagyobb jótettének emléke, ám el van zárva, ezért nem vált az asszony élete részévé. Úgy rejtegeti, mintha szégyellnie kéne, egyszersmind félti és óvja, mint a legdrágább kincsét. E kincs azonban – bezártsága és érintetlensége miatt – elértéktelenedik és semmivé válik: soha senki nem használta, soha senki nem örült neki, így az enyészeté lett.
Emerencnek tehát két bezárt ajtaja van. Ez a két ajtó úgy fogja keretbe életét és életterét (lakását), ahogy az első és az utolsó fejezet fogja keretbe a regény egészét.
A második fejezet címe: A kötés. Ez a motívum az odaláncolást jelenti, mintegy kijelöli az utat és a kereteket. Az utolsó előtti fejezet címe: Az oldás. Ez a motívum az elengedést, a kilépést jelenti. A kötés és oldás motívuma a Halotti Beszédben is szerepel, az ima szövegében: „És imádjuk Szent Péter urat, kinek adatott hatalom oldania és kötnie, hogy oldja mind ő bűnét.” Erre a halotti imára is asszociálhatunk, amely Emerencért szól.
Az írónő nem ugyanúgy szólal meg a mű végén, mint az első fejezetekben: saját identitásába szükségszerűen beépül Emerenc élettörténete.
Üzenet: Emerenc keserű, magányos élete példaértékű lehet, hiszen a világot kizárja ugyan, de ő maga nem zárkózik el a világtól. Segít mindenkinek, hangtalanul, némán van jelen sokak életében. Mégsem mártír, nem önfeláldozó, csupán önzetlen.
Fogadtatás: ez az egyik legolvasottabb Szabó Magda-regény itthon és külföldön is.
Jelentősége: Kabdebó Lóránt a posztmodern próza legnagyobb teljesítményei közé sorolta.
Ez a mű hozott áttörést az írónő külföldi recepciójában. Az ajtó c. regényéért megkapta a legmagasabb francia irodalmi díjat, a Femina-díjat. Sok más regényéhez hasonlóan ezt is számos nyelvre lefordították.
Utóélete: 2012-ben megfilmesítették Szabó István rendezésében. A magyar-német filmdrámában Helen Mirren játssza a főszerepet, az írónőt Martina Gedeck, a férjét Eperjes Károly.
