Radnóti Miklós: Első ecloga, Negyedik ecloga, Hetedik ecloga, Kortárs útlevelére, Erőltetett menet, Mint a bika, Járkálj csak, halálraítélt, Tétova óda, A la recherche, Razglednicák, Töredék

A Negyedik ecloga 1943. márc.15-én íródott, a tervezett eklogaciklus része. Ekkor Radnóti második alkalommal volt munkaszolgálaton, így ott a versben az erős fenyegetettség érzése, a közeledő pusztulás tudata. Azt mondhatjuk, hogy a Negyedik ecloga a halálfélelem miatt való kétségbeesés verse.

A mű a költő és a hang párbeszéde. A költő szövege tiltakozás, a hangé érvelés. A hang lehet külső, isteni, számon kérő hang vagy belső hang, mely a világ erkölcseit kéri számon.

A költő mindig a károkról, veszélyekről, az őt ért csapásokról beszél, hangja indulatos, tiltakozó. A hang nyugodtan érvel és mindig igyekszik meggyőzni a költőt, hogy az életének értékes, nyugodt pillanatai is vannak, hogy az élete, a létezése fontos, és hogy csak fel kellene ezt ismernie.

A költő és a hang dialógusa itt is, akárcsak az Első eclogában, valójában Radnóti belső vitája, a költő egymásnak feszülő, ellentétes gondolatait adja vissza. Fő kérdései: Mi értelme az életnek egy ilyen világban? Mit tehet az ember? Mit tehet a költő? Miért kell élnie, szenvednie? Hogyan lehet szabad?

Ezek a költő kérdései, míg a hang, amely nem más, mint a költő lelkiismerete, önmaga másik oldala, igyekszik úrrá lenni a kétségbeesésen. A hang szerint a költő nem adhatja fel, nem mondhat le ilyen könnyen a szólás lehetőségéről, hiszen a költőnek szólnia kell!

 

Negyedik ecloga

KÖLTŐ

Kérdeztél volna csak magzat koromban…
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba!
tompán csap rám a sötét és vág engem a fény!
És megmaradtam. A fejem rég kemény.
S tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én.

A HANG

S a vörheny és a kanyaró
vörös hullámai mind partradobtak.
Egyszer el akart nyelni, – aztán kiköpött a tó.
Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az idő?
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál… ó miért? s a rettentő virág
nem nyílik még husodban tán a rák.

KÖLTŐ

Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok.
Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.
Szabad szerettem volna lenni mindig
s őrök kisértek végig az uton.

A HANG

Jártál szellőtől fényes csúcsokon,
s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt
bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát;
láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet,
s mezítlen ifju asszonyt folyóból partra lépni
s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár…

KÖLTŐ

Rabságból ezt se látni már.
Hegy lettem volna, vagy növény, madár…
vigasztaló, pillangó gondolat,
tünő istenkedés. Segíts szabadság,
ó hadd leljem meg végre honnomat!

A csúcsot ujra, erdőt, asszonyt és bokrokat,
a lélek szélben égő szárnyait!
És megszületni ujra új világra,
mikor arany gőzök közül vakít
s új hajnalokra kél a nap világa.

Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell,
érett gyümölcsök ingnak az ágakon.
A lepkét könnyü szél sodorja, száll.
A fák között már fuvall a halál.

És már tudom, halálra érek én is,
emelt s leejt a hullámzó idő;
rab voltam és magányom lassan
növekszik, mint a hold karéja nő.

Szabad leszek, a föld feloldoz,
s az összetört világ a föld felett
lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek.
Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet!

A HANG

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!

 

A költő szenvedélyes szabadságvágya szólal meg a versben, valamint az, ahogy a halál előérzetével viaskodik. A Negyedik ecloga témája látszólag az élet értelme vagy értelmetlensége, de valójában a költő kétségbeesését, vívódását és szabadságvágyát fejezi ki. Radnóti saját belső gondolataival vitatkozik, az ő belső drámája jelenik meg a versben.

A Negyedik ecloga műfaja ekloga, de elemeiben már nem felel meg az ókori eklogának. Radnóti itt már távolodik a vergiliusi mintától, nem használja a pásztori műfaj kellékeit. Például nem pásztorok beszélgetnek a versben, hanem a költő és a hang, nem hexameteres, hanem változó hosszúságú jambusi sorokból áll, ráadásul a párbeszéd is csak látszólagos.

Így bármennyire eklogaformájú és párbeszédes a vers, a műfaja inkább elégikus óda. Ezt jelzi a végén az a pátosz, amivel megemelkedik.

Az eklogaforma és az antikizáló kifejezésvilág expresszionista versnyelvvel keverve jelenik meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3