Bence (az öreg Bence fia): nyughatatlan, beszédes, már-már szószátyár szolga, Toldi hűséges fegyvernöke. Ő is öreg már, bár Toldinál valamivel fiatalabb.
Szeret beszélni, de gazdája némasága miatt vissza-visszariad a társalgástól, aztán mégis el-elkezdi azt (olykor egy köhintéssel töri meg a hallgatást). Kettejük kommunikációja sokszor csak gesztusokkal, tekintetváltásokkal folyik. Bence karaktere a jellemábrázolás remeklése.
Bencéhez kötődik a mű néhány komikus jelenete (pl. a gazdája mögött poroszkáló, óriási pajzsot cipelő Bence próbálja daliásra egyengetni magát, de sikertelenül, a tömeg kigúnyolja, megdobálja kővel, lovát a farkánál fogva visszatartják, és Toldinak kell fenyegetően visszafordulnia, hogy megmentse a zaklatástól).
Lajos király: nem a népmesék bölcs királya, hanem hirtelen haragú, megfontolatlan, de haragján úrrá lenni tudó öregember. Nem tűnik olyan mindenhatónak és igazságosnak, mint az első részben, és az uralkodása alatt létrejött világ sem tűnik olyan rendezettnek.
apródok: a királyi palota kényelmében elpuhult ifjak, akik megvetik a nemzeti hagyományokat és csak a szórakozásnak élnek. Itáliai egyetemeken tanultak, így ők már nem a testi erő bajnokai, nem gyakorolják a fegyverforgatást, hanem ésszel akarnak hódítani. Ezért is nem tudnak eredményesen szembeszállni az olasz bajnokkal.
Ők már nem tisztelik, nem becsülik a Toldi személyében megtestesülő értékeket, tulajdonságokat. Unalommal, idegenkedve hallgatják a Szent Lászlóról szóló balladát, amelynek története párhuzamba állítható Toldi utolsó hőstettével (Szent László kikelt szarkofágjából, hogy győzelemre segítse a tatárok ellen a magyarokat, és Toldi is jelképesen a sírból tér vissza, hogy megmentse a nemzet becsületét).
Toldival való konfliktusuk alapjában véve egy értékkonfliktus, melynek gyökere az eltérő értékrend. Toldi egy korábbi, ők egy új értékrend képviselői. A testi erő és a jó erkölcs a múlt értékei, a jelen értéke a kiművelt szellem és a tudás. A külföldön tanult apródok felvágnak műveltségükkel, viselkedésük azt mutatja, hogy az új értékek képviselői felsőbbrendűnek érzik magukat a régi értékek képviselőivel szemben.
Az apródok ugyanis lenézik Toldit. Nem tisztelik sem korát, sem érdemeit, hanem gúnydalt énekelnek róla, melyben kicsúfolják, nevetségessé teszik az agg hőst és értékrendjét éppen győzelme napján. Ezzel azt is kifejezik, hogy megtagadják az általa képviselt eszményeket.
Saját eszményük, az ész és a tudás viszont lehet negatívum is. A mű egyik legfontosabb gondolata arra irányítja rá a figyelmet, hogy tanulás, műveltség nélkül az elme tompa marad, tudással kiélezve viszont veszélyes fegyverré válik, amit rossz célra is lehet használni: „Mert, ha gyalu nélkül bunkósbot az elme; / Gyakran kétélű tőr lesz az kiművelve.”
Ezt az apródok példája is mutatja, akik műveltségüket, éles eszüket nem a jóra használják. Tunyák, léhák, felszínesek, rosszindulatúak. Kedvelik a sikamlós témákat, így Toldi életét is pikáns anekdotává torzítják.
Erkölcstelenségük láttán Toldi úgy érzi, mégiscsak neki van igaza. Viselkedésük ugyanakkor arra is rádöbbenti, hogy hiú reményeket táplált: eszményei nem kellenek az új világban, vágyai sosem teljesülhetnek be.
Gyulafi Lóránt és Bertalan: egy testvérpár (ikrek), akik ugyanazt a lányt szeretik, de a lány nem tud választani köztük, ezért mindketten bánatosak és a halált keresik.
A Gyulafi-testvérek Toldi mércéjével is igazi bajnoknak számító, becsületes, kiváló magyar vitézek, akik nem csupán lovagi erőpróbára állnak ki az olasz vitézzel, hanem életre-halálra („Nem való játékra az efféle dolog, / Melyben egy országnak becsületi forog: / Gyalázatos élet a bukás jutalma: / De dicső a bajnok, a hazáért halva.”).
Az ikrek bátrak, de tehetetlenek az olasszal szemben, aki mindkettejüket megsebesíti (Bertalan belehal a sérüléseibe, így Lóránt szerelme beteljesedhet).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
