Lajos király és Toldi alakjában két világszemléletet ütköztet Arany:
Toldi lelki konfliktusának hátterében két, egymással ellentétes értékrend, világrend áll. Ennek lényege kitüntetett szöveghelyen, a főhős halála előtt van kifejtve Toldi és Lajos király párbeszédében. Az egyik világ végérvényesen a múlté, a másik a jövő útja.
A két öreg, a haldokló Toldi és Lajos király dialógusa egy kivetített belső vita: Arany János kételyei kapnak hangot benne. Párbeszédük tömören összefoglalja a régi és az új világ ellentétét, amely Toldi tragikumának alapja.
Lajos király: a haladás híve
- befogadja az új, reneszánsz kultúrát az udvarba
- nagy tervei vannak, népét civilizálni akarja
- méltó helyet szeretne a magyaroknak a művelt népek sorában
- haladni próbál a korral, hiszen a világ maga is változik: átalakul az értékrend, mivel új találmányok forradalmasítják a hadviselést (puskapor)
Toldi halálos ágyánál a király vallomást tesz arról, hogy mennyire szerette mindig a magyar népet, de éppen ezért kellenek a változások. Azért, hogy a magyarság ne valljon szégyent a világban.
Azzal érvel, hogy az idő halad, minden változik, a modern csatákban már nem a testi erő fog dönteni, hanem a puskapor: „Hajt az idő, nem vár: elhalunk mi, vének, / Csak híre marad fenn karunk erejének: / Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel, / Aki ésszel hódít, nem testi erővel. / Ím az ész nem rég is egyszerű port talált, / Mely egész hadakra képes szórni halált; / Toldi vagy nem Toldi… hull előtte sorban: / Az ész ereje győz abban a kis porban!”
Toldi Miklós: a hagyomány híve
- hagyományon nyugvó értékrendje szembekerül az új korszak értékrendjével: az új világba ő nem illik bele, ezért amikor nincs ott az udvarban, nem hiányzik senkinek, és amikor ott van, idejétmúlt alakja jelenlétét anakronisztikussá teszi (ezt jól érzékelteti humorosan megrajzolt bevonulása Budára fegyverhordozójával, Bencével – kettősük Don Quijote és Sancho Panza kettősét idézi)
- egy olyan közösség értékrendjét képviseli, amelyben a nyers erőnek, a bátorságnak, az egyéni hősiességnek és a büszkeségnek, az önérzetnek van meghatározó szerepe (ezek nemesi eredetű értékek, melyeket a 19. század romantikus felfogása a magyarság évezredes, hagyományos értékeivel azonosított)
- a testi-lelki elkorcsosulást, az erkölcsök megromlását látja a modern szellemben, melynek térhódítása azt eredményezi, hogy a fizikai erő helyét a műveltség, az egyéni vitézség helyét a hatékonyabb eszközök, fegyverek (puskapor) használata veszi át
- ragaszkodik a nemzeti jelleg megőrzéséhez, attól tart, hogy a magyarság az új világhoz alkalmazkodva elveszíti nemzeti karakterét
Utolsó szavai meggyőződését tükrözik: „Szeresd a magyart, de ne faragd le – szóla, / Erejét, formáját, durva kérgét róla: / Mert mi haszna simább, ha jól megfaragják? / Nehezebb eltörni a faragatlan fát.”
Arany János viszonya a szereplőkhöz:
- míg a Toldi főhősével, a fiatal Miklóssal szinte teljes egészében azonosult, a Toldi estéje főhősét, az öreg Toldit már távolságtartóan szemléli (rokonszenvét nem tagadja meg tőle, de kissé ironikusan, kívülről ábrázolja). A modern világot nem értő, a külföldivel szemben bizalmatlan, a saját sírját ásó Toldi alakját figyelmeztetésnek szánta.
- Lajos király érveivel szemben is vannak fenntartásai, mert az új világ nem feltétlenül értékesebb a réginél, csak más. Vagyis Arany tudja, hogy a világ milyen irányba halad, de nem biztos abban, hogy a változások mind pozitívak lesznek. Aggódik, hogy visszahozhatatlanul elpusztulnak alapvető nemzeti értékek.
- egyik hős oldalára sem áll, egyiküknek sem tud igazat adni, hanem az ún. kritikai kiegyenlítődés elvét vallja (mindkét érvelésben van igazság, mindkét nézetnek van létjogosultsága – a nemzet nem tud meglenni se az új kor vívmányai, se a régi kor erényei nélkül).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
