Balassit a szerelem költőjeként tartjuk számon – a másoló is Balassiban elsősorban a szerelem költőjét tisztelte és értékelte. Ismerte Balassi életét, és tudta, mennyi indulat, feszültség, lángolás, letörés, szerelem és izzó düh volt az életében. Mindez persze ihlette és ösztönözte őt költőként.
Bevezetésében azt írja a másoló: „Következnek Balasi Bálintnak kölem-kölemféle szerelmes éneki, kik között egynéhány isteni dicsíret és vitézségről való ének is vagyon…. Az ki azért gyönyörkedik benne, innent igazán megtanulhatja, mint köll szeretőit szeretni, és miképpen köll neki könyörgeni, ha kedvetlen és vad hozzá; de nem mindent hövít úgy az szerelem tüze talám, mint őtet.”
Abban a történetben, amely a versekből összeáll, a főszereplő, azaz a lírai én, kezdetben még igencsak szertelen ifjú, aki minden versben más lánynak udvarol (mindegyik lányba halálosan szerelmes, csak épp mindig másikba).
Időnként még veszekszik is az éppen aktuális kedvesével (9.), máskor inkább elmenekül a nők elől, mert csalódás érte, és vitéz barátaival mulat (11-12). Ezeknek a fiatalkori szerelmeknek a 33., Bocsásd meg, Úristen… kezdetű vers vet véget, amely után a költő megnősül.
Házassága azonban zátonyra fut, és válása után eszébe jut régi szerelme, akit Júliának hív. A Júlia-versek a Balassa-kódex 34. darabjával kezdődnek és az 58. darabjával érnek véget, és az derül ki belőlük, hogy a költő hiába ostromolta Júliát.
Végül Balassi kijelenti, hogy soha többé nem fogja kimondani Júlia nevét, és megpróbál más nőknél vigasztalódni, de a sok csalódás elől a végén a katonaéletbe menekül (Egy katonaének).
Sokak szerint a Júlia-ciklus Balassi költészetének csúcspontja. Kifinomult stílus, tökéletes ritmika, újszerű strófaszerkezet (az ún. Balassi-versszak), szimmetrikus kompozíció jellemzi. És persze belső összefüggés tartja össze a ciklus darabjait, egyfajta lelki-érzelmi regénnyé kapcsolódnak össze a versek.
Jó példa a ciklus darabjai közti szoros összefüggésre, hogy a 38. vers egy kapualjban való váratlan találkozást örökít meg, az utána következő, 39. vers pedig egyenes folytatása a 38. versnek, és azt beszéli el, miként köszönt a költő Júliának (Hogy Júliára talála, így köszöne neki).
A 39. vers végén, mint tudjuk, Júlia csak elmosolyodik a költő hódolatán, tehát a megközelíthetetlen, kegyetlen Júlia képével zárul a vers. A következő, 40. vers első versszaka pedig arról ad hírt, milyen régóta kínozza kegyetlenségével Júlia a költőt.
Ennek a verssorozatnak egy elbeszélői kerete is van, mely szerint egy Credulus nevű ifjú találkozik Júliával, tehát ő a lírai én, aki köszönti a hölgyet.
Nem közvetlen élmények hatására született a ciklus, hanem afféle udvarlóversekről van szó. Az udvarlóversek nem életrajzi ihletésű költemények, hanem nagyon is tudós poézisról van szó, amelynek az a célja, hogy a kiszemelt hölgyet meghódítsa a költő számára.
Ezekben a versekben könyörgések, bókok, üzenetek találhatók, amelyek nem kronológiát követnek, hanem Balassi tudatos szerkesztés alapján döntötte el a sorrendjüket.
Balassi megkomponált versgyűjteménye nem jelent meg életében: legjobb tudomásunk szerint semmi nem jelent meg tőle nyomtatásban, csak egy fordítása, a még fiatalon készített Beteg lelkeknek való füves kertecske, amely Bock Mihály imádságoskönyve. Versei kéziratos másolatokban terjedtek, és később, halála után is csak istenes versei jelentek meg, a többi műve kiadatlan maradt.
Ez az oka annak, hogy az utókor szemében mintegy háromszáz éven át a kegyes, vallásos költő képe élt Balassiról, ami természetesen hamis kép. Szerelmes versei és vitézi énekei csak akkor kerültek elő, amikor a Balassa-kódexet megtalálták 1874-ben.
