Daniel Keyes (1927-2014): amerikai regényíró.
Brooklynban született, New York államban, zsidó családban. Rövidlátó volt (szemüveg nélkül csak homályosan látott), és kisgyerekként attól félt, egy nap meg fog vakulni. Volt, hogy bekötötte a szemét, és úgy próbált mindent megtalálni a lakásban. Rendet tartott, mindennek megvolt a helye, és mindig tudta, mi hol van.
Édesapjának anyagi nehézségei voltak a gazdasági válság idején. Inkább két mérföldet gyalogolt a munkába és vissza, csak megspórolja a menetjegy árát. Talán ez az oka, hogy Daniel Keyes szülei azt akarták, hogy a fiuk orvos legyen (annak ellenére, hogy ő írói álmokat dédelgetett).
1945 áprilisában egy nap épp Brooklynban volt a vasútállomáson, és 10-15 percet várnia kellett a vonatra. Elsőéves volt a New York-i Egyetemen, épp biológia órára ment, és nem tudta, miből fogja kifizetni az őszi szemeszterre a tandíjat. A vonaton ülve azon tűnődött, mi lenne, ha lehetséges volna feljavítani egy ember értelmi képességeit. Az órán laboratóriumi gyakorlatra volt beosztva, melynek során föl kellett boncolnia egy egeret. A gondolat és az élmény összekapcsolódott, és évekkel később alapul szolgált legismertebb műve, a Virágot Algernonnak megírásához.
Egyetemi tanulmányai mellett egy étteremben kezdett dolgozni, hogy ki tudja fizetni a tandíjat. A főnöke zsarnoki módon bánt vele, ennek ellenére kitartott, és elég pénzt gyűjtött össze az első két félév befizetésére. Egy este azonban, miután a főnöke összeszidta, amiért véletlenül leejtett néhány edényt, úgy érezte, elege van. Ott hagyta az állását, és szülei engedélyével felfüggesztette tanulmányait.
17 évesen csatlakozott az Egyesült Államok Tengerészeti Szolgálatához, és olajszállító tartályhajókon dolgozott. Mivel orvosnak tanult, a hajón segíteni tudott beteg társain. Egy részeg matróz azonban megfulladt a saját hányásatól, Keyes hiába adott neki mesterséges lélegeztetést, nem tudott rajta segíteni. Ez az eset annyira megrázta, hogy úgy döntött, semmiképpen nem lesz orvos. 1946-ban hazatért, és ezt bejelentette a szüleinek, akik csalódottak voltak.
Miután visszatért New Yorkba, újra beiratkozott az egyetemre. Elkezdte írni első regényét, de azt is tudta, hogy szüksége lesz egy civil foglalkozásra. Először újságíró akart lenni, el is kezdte az egyetemi kurzust, de két hét után abbahagyta, mert rádöbbent, hogy az újságírás túl sokat ki fog venni belőle, és nem lesz ereje mellette regényt írni.
Ezután elkezdte érdekelni a pszichológia, és rájött, hogy ezzel a szakmával két legyet üt egy csapásra: segít az embereknek, és ezáltal jobban megérti az emberi lélek működését, ami segít neki a regényírásban. Ekkor felvette a pszichológiát mint fő szakot.
Egyetemi tanulmányait saját maga finanszírozta: úgy kereste meg a tandíjra valót, hogy enciklopédiákkal házalt.
Pszichológiából szerzett diplomát a Brooklyn College-ban 1950-ben, de végül mégsem pszichológusként kezdett dolgozni. Miután lediplomázott, csatlakozott a Magazine Managementhez, Martin Goodman magazinvállalatához, s a Marvel Science Stories magazin szerkesztője lett. Itt alacsony színvonalú, de népszerű lektűrirodalommal foglalkozott.
1952-ben megnősült (felesége Aurea Georgina Vazquez), házasságából két lánya született (Hillary és Leslie). Családjával a floridai Boca Ratonban élt.
Ekkortájt jelentek meg első írásai egy szerzői álnév alatt. Első novellája, amelyet saját nevén adott ki, egy robotról szóló sci-fi történet volt.
Amikor a Marvel Science magazin csillaga hanyatlani kezdett, Keyest elbocsátották szerkesztői állásából. Ekkor került át az Atlas Comicshoz, ahol a képregény szakmában nagy névnek számító Stan Lee-nek dolgozott. Olyan karakterek megalkotásában vett részt, mint a Pókember és Hulk. Horror és sci-fi képregényekhez írt szöveget, és ötleteket is leadott. Az egyik ilyen ötlet lett később a Virágot Algernonnak alapja. Később a magazin társszerkesztője lett, és szabadúszóként is vállalt megbízásokat.
Esti tagozaton elvégezte az amerikai irodalom szakot a Brooklyn College-ban, így 1957 júniusától tanári állást is vállalhatott, ami végre stabil jövedelmet jelentett, és elég szabadidőt hagyott az írásra.
Ősszel Keyes elkezdett tanítani abban a középiskolában, ahol annak idején diákként tanult. Tartott két kreatív írás tanórát tehetséges gyerekeknek, és két másik, speciális órát, ahol értelmileg visszamaradott, a tanulásban lemaradó diákokkal foglalkozott. Az első ilyen speciális óra után egy fiú odament hozzá és azt kérdezte tőle, hogy ha nagyon keményen tanul, akkor járhat-e a normál tanórára, mert szeretne okos lenni. Ez mély benyomást tett Keyesre, a kérdés sokáig kísértette, és elhatározta, hogy ír erről egy történetet, de egyelőre nem kezdett bele, mert egy másik regényen dolgozott.
1959-ben befejezte azt a másik regényt, de érezte, hogy nem sikerült jól, ezért nyomott hangulatba került. A hullámvölgyből akkor jött ki, amikor a Galaxy magazin szerkesztője, H. L. Gold felhívta, és rendelt tőle egy novellát. Ekkor végiglapozta a jegyzeteit ötletek után kutatva, és eszébe jutott a fiú, aki okos akart lenni, és az a kérdés, amelyet 1945 áprilisában tett fel magának a vonaton: mi lenne, ha lehetséges volna mesterségesen megnövelni egy ember intelligenciáját? Leült megírni a novellát, így született meg a Virágot Algernonnak első változata. Vagyis eredetileg novellának készült.
Keyes érezte, hogy remekművet alkotott, a novella megjelentetése mégis nehézségekbe ütközött. A Galaxy szerkesztőjének tetszett, de azt akarta, hogy Keyes változtassa meg a történet befejezését. Az író erre nem volt hajlandó. Inkább elvitte a novellát Bob Millshez, egy másik sci-fi újság, a Magazine of Fantasy and Science Fiction szerkesztőjéhez. Itt jelent meg a mű 1959 áprilisában, és elnyerte szerzője számára olyan írók csodálatát, mint Isaac Asimov, és az Hugo-díjat, amellyel az 1959-es év legjobb történetét jutalmazták.
Meghozta tehát a szakmai elismerést és a közönségsikert is. Még tévéjátékot is készítettek belőle, ennek ellenére Keyes nem keresett vele annyit, hogy kizárólag az írásból megéljen. Nappal tanárként dolgozott, éjszaka pedig írt.
Viszont most, hogy elismert író lett, úgy döntött, ott hagyja középiskolai tanári állását, és egyetemi szinten fog kreatív írást oktatni. Több mint száz egyetemre ajánlkozott, és a Wayne Állami Egyetemtől kapott egy ajánlatot. Négy évre szóló egyetemi oktatói állást kínáltak fel neki, melynek keretében előadásokat tarthatott irodalomból és taníthatott kreatív írást. Keyes elfogadta az állást, vett egy öreg autót, felpakolta a családját és Detroitba költözött. Ez 1962-ben történt.
Közben egy kiadó kérésére átdolgozta az Algernon-novellát regénnyé. Az első kéziratváltozat egy év munka után, 1963-ban készült el. Keyes elküldte a kiadójának, de elutasították. Ekkor átdolgozta, megszerkesztette és újra elküldte, de másodszorra is elutasították. Az író ezután két másik kiadónak küldte el a kéziratot.
A kiadatási nehézségek komoly stresszt okoztak neki. Egy nap a munkahelyére menet elájult az utcán. Egy hónappal később, amikor már azt hitte, senkinek nem fog kelleni a regény, levelet kapott a Harcourt kiadóvállalattól, amely elfogadta a kéziratot. Így a Harcourtnál jelent meg a mű 1966 márciusában.
Amikor az első kritikák napvilágot láttak, az sem volt könnyű időszak Keyes számára. A legelső kritika, amit elolvasott a regényéről, annyira negatív volt, hogy rosszul lett, kiszaladt a könyvtár vécéjébe és hányt. Szerencsére később kiderült, hogy a többi kritika nem olyan lesújtó, sőt. A regényt nemcsak a science ficion műfaj rajongói dicsérték, hanem a Publisher’s Weekly és a The New York Times kritikusai is.
A siker lehetővé tette Keyes számára, hogy jövedelmezőbb oktatói állás után nézzen. 1966-ban ott hagyta a Wayne Állami Egyetemet és az Ohio Egyetem angol szakán kezdett dolgozni, itt tanított kreatív írást egészen az 1990-es évek elejéig. Az egyetemtől 2000-ben professor emeritus címet kapott.
Közben az írást sem hagyta abba, számos regénye jelent meg (Érintés, 1968; Az ötödik Sally, 1980). Szép álmokat, Billy! c. dokumentumregénye, amelyet egy megsokszorozódott személyiségű erőszaktevőről írt, szintén nagyon népszerű volt. Csak Japánban egymillió példány kelt el, így Keyes 1994-ben megírta a történet folytatását (Billy Milligan háborúi). Utolsó regénye, a Jóslatok az őrültek házából c. politikai krimi 2009-ben jelent meg.
1999-ben külön könyvet, memoárt írt arról, hogyan született meg a Virágot Algernonnak (Algernon, Charlie and I: A Writer’s Journey), melyet feleségének, Aureának ajánlott. A könyv nyitó fejezetében arról vall, hogy negyven év után is sokat gondol Charlie Gordonra, a regény hősére.
2013-ban meghalt a felesége, ő maga 86 évesen, 2014. június 15-én hunyt el floridai otthonában, egy tüdőgyulladás okozta szövődmények következtében.
Lányai apjuk emlékére számos ösztöndíjat alapítottak a Wayne Állami Egyetem diákjai számára (pl. The Daniel Keyes Family Endowed Scholarship, the Daniel Keyes Family Graduate Scholarships in Creative Writing).
Írói munkássága jó fogadtatásra talált: a Virágot Algernonnak megjelenésekor hatalmas sikert aratott hazájában, az Egyesült Államokban. Azóta több mint ötmillió példányban kelt el, 27 nyelvre lefordították. Charlie szívbemarkoló története többmillió olvasót ejtett rabul világszerte.
Daniel Keyes azonban nemcsak közönségsikert aratott, hanem szakmai elismerést is kapott. Számos szakmai díjat nyert el, többnyire a Virágot Algernonnnak c. regényért (Hugo sci-fi díj, Nebula-díj, melyeket a legjobb tudományos-fantasztikus műveknek adnak). A másik sokat díjazott műve az igaz történet alapján íródott dokumentumregény, a Szép álmokat, Billy! (Kurd-Laßwitz-díj, Szeiun-díj). 2014-ben életműdíjat kapott.
A Virágot Algernonnak az amerikai irodalomban már Keyes életében klasszikus műnek számított, a diákok tanulják az iskolában. Több filmadaptáció, színdarab, sőt, egy musical is készült belőle. Az első filmváltozat 1968-ban került a mozikba (ebben Cliff Robertson játszotta a főszerepet), aztán még többször megfilmesítették, például az ezredfordulón is.
Forrás: Meet American writer Daniel Keyes
