
Előfordult már veled, hogy olyan könyvet kezdtél olvasni, amiről nem tudtál semmit? Se a szerzőről, se a könyvről – csak rémlett a címe, és hogy híres? Mert én pont így jártam – és milyen jól tettem, hogy elolvastam, mert a Virágot Algernonnak teljesen levett a lábamról.
Utólag néztem utána: Daniel Keyes a saját korában sikeres és elismert író volt – főleg hazájában, Amerikában. 2014-ben, halála évében életműdíjat is kapott.
A Virágot Algernonnak megjelenésekor nagy sikert aratott Amerikában – azóta 27 nyelvre lefordították, és 5 millió példány fogyott el belőle.
Egy történet, amely után nem tudsz megszólalni
Miről szól: egy értelmi fogyatékos fiatalemberről, Charlie Gordonról, aki részt vesz egy kísérletben, melynek során egy operációval megnövelik az intelligenciáját. Ez sci-fi alapötlet – elvégre nem lehet valakit egy műtéttel okossá tenni.
A címbeli Algernon egy fehér egér, rajta próbálták ki először ezt a műtétet. Charlie tudja, hogy rá ugyanaz a sors vár, mint Algernonra – és az egér egyszer csak furcsán kezd viselkedni…
Mikor és hol játszódik: nincs pontosan megadva, de Amerikában járunk, valószínűleg az 1960-as években. Izgalmas korszak: még nem digitális, de már modern világ.
Zsáner / műfaj: sci-fi és pszichológiai regény keveréke – izgalmas párosítás. Bár nem vagyok sci-fi rajongó, ez a történet nagyon tetszett. Talán mert csak az alapötlet sci-fi – a regény inkább azoknak szól, akik emberi mélységet keresnek.
Szereplők: a főszereplő, Charlie remekül megírt karakter. 32 éves, és egy olyan iskolába jár, ahol értelmi fogyatékos felnőtteket tanítanak. Azért vállalja az operációt, mert szeretne okos lenni – az orvosok pedig lelkesedése miatt őt választják ki.
Szép fejlődési ívet jár be a karaktere. Ahogy nő az intelligenciája, a személyisége is átalakul – elkezd megérteni olyan dolgokat, amiket korábban nem. Érdekes volt látni, hogyan változik, hová jut, és milyen felismerésekre tesz szert.
Önmagunkkal szembesülni
Charlie-t sokszor kinevetik a pékműhelyben a munkatársai, mert értelmi fogyatékos, és sok dolgot nem ért, nem tud megtanulni vagy megtenni. Kinevetik, kicsúfolják, és ő fel sem fogja – azt hiszi, hogy a barátai és szeretik. Amikor az operáció után okos lesz, rájön, hogy semmi sem olyan, mint hitte.
És nemcsak a kollégáiban csalódik, hanem a tudósokban is. Rádöbben, hogy egyáltalán nem olyan okosak, sőt, még a saját szakterületükön is vannak hiányosságaik.
Tudás és magány kéz a kézben
Ahogy intelligensebb lesz, egyre több emlék tér vissza a múltjából. Megismerjük gyerekkorát, szüleit, húgát. Különösen az anyjával való kapcsolata érdekes: Rose gyűlölte és eltaszította a gyengeelméjű fiát. Ez szomorú, de sajnos realista – sokan még egészséges gyermeket is eldobnak.
Keyes levilágít Charlie lelkébe, ez teszi különlegessé a regényt. (Érződik, hogy az író tanult pszichológiát, mert lélektanilag hiteles.)
Az intelligencia ára
Minél többet ért meg Charlie a világból, annál inkább kiábrándul belőle. Különös, de az együgyű Charlie sokkal boldogabb volt, mint az okos Charlie…
Amikor már tudod, mi következik
Algernon, a fehér egér, akin először végezték el ezt a műtétet, kulcsfontosságú szereplő. Ő Charlie sorstársa és barátja, mivel mindkettejükkel ugyanaz történik.
A változás belülről nézve
Ki meséli a történetet: Charlie első személyben, ún. „előmeneteli jelentések” formájában – kicsit olyan, mintha naplót írna.
Stílus: ahogy Charlie változik, úgy változik a szöveg stílusa is az előmeneteli jelentésekben. Végig tükrözi az ő aktuális értelmi szintjét – még tipográfiailag is.
Az elején tele van helyesírási hibával és egyszerűcske, ügyetlen mondatokkal, de ahogy Charlie okosodik, a szöveg is egyre választékosabb lesz. Látszik belőle a fejlődése, ami nagyon hatásos.
Egy könyv, ami meglep és megérint
Hangulat: az elején derűs, aztán egyre mélyül és sötétedik. A végén nagyon megindító, szívszorító.
Milyen élmény olvasni: engem mélyen megérintett, mert tanulságos és szép történet. Olyan szívbemarkoló, hogy meg se tudsz szólalni.
Az alapötlet is nagyon eredeti, és a cselekmény folyamatosan lekötött, érdekelt, mi következik.
Az is tetszett, hogy mély igazságokat fogalmaz meg, mint pl. az értelmi fogyatékosság társadalmi megítélése.
Kinek szól?
Kinek érdemes elolvasnia: azoknak, akik mély értelmű, érzelmileg hatásos olvasmányra vágynak.
Korhatár javaslat: 14 éves kortól, a komoly téma miatt.
Adaptáció: több is készült, film, sőt, tévéjáték, színdarab és musical is. A legismertebb filmváltozat az 1968-as Charly, amely Oscar-díjat nyert.