Kölcsey Ferenc: Himnusz. A magyar nép zivataros századaiból (verselemzés)

A vers kulcsfogalmai

Gyakran szerepel Kölcsey verseiben kulcsfogalomként Isten, a Géniusz és a Sors. Utóbbi kettő magyarázatra szorul: a Géniusz nem más, mint a nemzet őrszelleme, amelynek meg kell küzdenie a Sorssal. A Sors igazából balsors, amit a Géniusznak jó sorssá kell változtatnia.

A Himnuszban a Géniusz feladatkörét Istenre ruházza a költő, tehát Istennek kell a Sorsot megváltoztatnia. A magyarság múltját a jó sors határozta meg, de bűneivel ezt eljátszotta, ezért Isten balsorssal büntette.

A bűn-büntetés-bűnhődés hármasa is kulcsszerephez jut. A költő alaptétele az, hogy a nemzet bűntelen, mert már rég megbűnhődött minden elkövetett vétkéért.

Még egy fontos kulcsfogalom szerepel a versben, ez a szabadság. Ezt a költő úgy fejezi ki, mint be nem teljesült vágyat („S ah, szabadság nem virul a holtnak véréből”). A szabadság elve szemben áll az Isten által ránk bocsátott balsorssal, hiszen a magyarságot, mint mondtuk, rabsággal büntette Isten bűneiért. Tehát Isten akarata, hogy a nemzet ne legyen szabad.

S végül talán a legfontosabb fogalom, amely megjelenik, a haza. Kölcsey a hazát emeli vallásos témává ebben az ódai szárnyalású műben. A „szép haza” fogalma háromszor is feltűnik, ebből egyszer a hon és a haza fogalma van összejátszatva (2. vsz.: „Általad nyert szép hazát / Bendegúznak vére”, 5. vsz.: „Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám, kebledre”, 6. vsz.: „Szerte nézett, s nem lelé / Honját a hazában”).

A vers műfaja és szerkezete

A Himnusz, mint említettük, egy imaszerű ének, melyben a költő Istenhez fohászkodik segítségért. A műnek tehát nemcsak a címe, hanem a műfaja is himnusz.

A himnusz antik eredetű műfaj, amely a középkorban élte virágkorát és az istentiszteletekhez kapcsolódott. A romantika korában úgy vált újra népszerűvé, hogy már nem volt liturgikus, vallásos funkciója.

A himnuszok ódai szárnyalásúak és nagyon hasonlítanak az ódákhoz. A különbség lényegében az, hogy az óda címzettje nem csak Isten lehet, míg a himnusz megszólítottja mindig Isten. A költő minden nép urához, Istenhez szól, és arra kéri, áldjon meg népei közül egyet, nevezetesen a magyart.

A himnusz műfaj sajátos szerkezetét követi a vers. A himnuszok három fő részből állnak:

1. rész: Isten megszólítása és a hozzá intézett kérés.
2. rész: felsorolja az érveket, indokokat, amelyek alátámasztják a kérés jogosságát (sokszor Isten dicsérete vagy egy korábbi jótette szerepel itt).
3. rész: megismétli a kérést.

A himnuszok felépítésében tehát az Istentől való kérés után indoklás következik, majd megint kérés. Kölcsey műve is ilyen elrendezésű.

A vers továbbá a jeremiádok szerkezetét követi. A költő először felsorolja Isten ajándékait (2-3. versszak), utána a balsors évszázadait festi le (4-6. versszak), majd szót ejt a jelenről is (7. versszak). Ám a jeremiádokkal ellentétben, amelyek indulatosan részletezik az elkövetett bűnöket, itt a lírai én csak egy fájdalmas sóhajjal szánalomért könyörög Istenhez (8. versszak).

A Himnusz keretes vers, ugyanis az első és az utolsó strófa imaformájával mintegy keretbe zárja a közbülső szakaszokat. Az utolsó versszak variációs ismétlése az elsőnek. Ezt hídszerkezetnek is nevezzük, képlete A-B-Av.

Az első strófát záró 4 sor változtatás nélkül jelenik meg az utolsó versszakban, mindössze egy fontos különbséget találunk: a végén már nem áldást, hanem csak szánalmat kér Istentől a reményvesztett költő.

A keretversszakok 6 strófát fognak közre, amelyek időrendben követik egymást. A keretversszakokban a lírai én Isten iránti érzéseit és a magyarságról vallott nézeteit beszéli el, a közbülső szakaszokban a magyar nép addigi történetét mutatja be.

A közbülső szakaszok három részre oszthatók: az első rész (2-3. versszak) a dicsőséges múlt képeit és nagy alakjait eleveníti fel, a második rész (4-6. versszak) a nemzetet ért csapásokat mutatja be, a harmadik rész (7. versszak) a jelent, illetve a jelen és a múlt közötti ellentéteket veszi szemügyre.

Ezek a köztes versszakok aszimmetrikus szerkezetűek: áldás és átok motívuma bontakozik ki, de a szenvedés bemutatása kerül túlsúlyba (két strófa szól győzelmeinkről, kétszer annyi a kudarcainkról és szenvedéseinkről).

Három idősík jelenik meg a versben: a régmúlt, a múlt és utalásszerűen a jelen. Ezek szembesítésével értékpusztulást fejez ki a költő. Nagyon feltűnő a jövőkép hiánya is, ami teljes reménytelenségre utal.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!