A vers 1843 márciusában született. Ebben az időszakban Petőfi főleg szerepverseket írt, de a Jövendölés félreérthetetlenül önmagáról szól, annak ellenére, hogy harmadik személyben íródott.
Jövendölés
„Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent.”
’Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyújtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez’. –
És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:
’Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég… vagy álmunk is hazud?…’
„Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él.”
A költemény egy fiatal poétáról szól, aki elmeséli anyjának, hogy mit álmodott: álmában szárnya nőtt és átrepülte a végtelent. Az anya szerint ez az álom azt jelenti, hogy a fia sokáig fog élni.
A fiatalember azonban szenvedéssel teli rövid élet után halálos ágyán fekszik, és az anya nem érti, hogy hazudhatott az álom. A költő azonban tudja, hogy az álom nem hazudott, valóban sokáig fog élni, sőt, örökké, csak nem abban az értelemben, ahogyan édesanyja gondolta. Hírneve fog örökre fennmaradni.
Ezt a jövendölést saját sorsáról mondta Petőfi, aki egyik levelében „románc”-nak nevezte a verset. Hiába írta harmadik személyben a verset, tudjuk, hogy a versbeli fiatal költő ő maga. Miből lehet ezt érezni? Egyrészt a témaválasztással leleplezi magát, másrészt a hangvétel, amelyen a versbeli poéta édesanyjához beszél, ugyanaz a hang, amit Petőfi szüleihez írott verseiben is használ.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
