Az ősköltészet műfajai
A legősibb költészet valószínűleg lírai jellegű volt: a primitív ember érzelmeit fejezte ki, amiket váratlan események, megrázkódtatások, a munka testi-lelki benyomásai váltottak ki. Mitikus képzetek és a munka ritmusa jelentek meg az ősi lírában, mely valószínűleg nők ajkán szólalt meg először (ez az oka, hogy a folklórban és a fejlődésben visszamaradt népeknél a líra elsősorban a nők műfaja). Nem volt kötött szövege, de még variálódó énekszövegek sem voltak, csupán énektípusok, amiket az alkalomnak megfelelően alkalmaztak rögtönzött szöveggel. Csak refrénszerű formulák (varázsigék, jajgatás, hangutánzó refrének) állandósultak bennük. A két legősibb típus:
- rituális ének(a természetfeletti erőkkel tartottak kapcsolatot általa)
- munkadal(megkönnyítette a munkát)
A magyar ősköltészetben négy műfajt különböztetünk meg:
- sámánének
A samanizmus nem létezhetett volna sámánének nélkül: a sámánnak hívnia kell a segítő szellemeket, hogy jöjjenek, közöljék vele a jövőt, az elvégzendő feladatokat. A szellemidéző ének után esik extázisba (révületbe), és ilyenkor a megidézett szellem beszél belőle.
A magyar sámánok is ilyen énekek kíséretében fordultak a szellemekhez. Egy Ekkehard nevű XI. századi nyugati szerzetes krónikája pl. említi az 1061. évi pogánylázadást, amikor a pogány papok „istentelen verseket” kiáltoztak.
A sámán éneke mindig rögtönzés volt, annak megfelelően, hogy milyen célból végezte a szertartást. A szöveg egyetlen állandó eleme az istenséget hívó varázserejű szó lehetett, amely refrénszerűen többször is előfordult az énekben (de különösen a végén volt jelentősége). A magyar sámánoknál ez a varázsszó a „haj” (huj, hej) volt, a sámánének korabeli elnevezése pedig „hajgatás” (hejgetés) lehetett.
Jellegükben a karácsonytáji regölés alkalmával előadott énekek a sámánének leszármazottai. A regölés olyan népszokás, melynek eredete a szláv népek pogány hagyományaiban keresendő (mint a téli napforduló ünnepekor szokásos kolindálás). Ebben hasonló mozzanatok lehettek, mint a magyar sámánszertartásban a révülés, ezért olvadhatott össze a sámánének dallama a regöléskor előadott ének szövegével.
- munkadal
Szent Gellért legendája tudósít róla, amely előadja, hogy Gellért püspök a királyhoz utaztában éjszakai szállásán egy malomkövet forgató asszony énekét hallotta. A munka ritmusával összecsengő dalt ironikusan a „magyarok szimfóniájának” nevezte.
- siratóének
Az újabb kori folklórgyűjteményekből ismert népi siratóének a rituális ének egyik fajtája lehetett, és igen ősi elemeket tartalmaz. Nincs állandó szövege (csak bizonyos ismétlődő formulák vannak), sorai kötetlen szótagszámúak, rímelése vagy hiányzik, vagy merőben esetleges. A gondolatritmus, a hasonló sorkezdetek és a recitáló, parlando dallam miatt versjellege van. Eredete még az anyajogú társadalom korára nyúlhat vissza, ám rögtönzése és éneklése a nők feladata maradt akkor is, amikor a sámánok már a férfiak közül kerültek ki. A mai napig kizárólag asszonyok ismerik és adják elő a siratóénekeket gyászszertartások alkalmával.
- ráolvasások
Bizonyos fokig a XV-XVI. századból ránk maradt ráolvasások, bájoló imádságok is a sámánének leszármazottai. Úgy alakultak ki, hogy idővel a sámánénekből kiszakadtak egyes gyakrabban ismételt szavak vagy sorok, s ezeknek önmagukban is kezdtek varázserőt tulajdonítani. Így keletkeztek verses ráolvasó mondókák a különböző betegségek gyógyítására. Ha például valakit baleset ért, kificamította a bokáját, akkor a gyógyítás részeként ráolvasást végeztek.
Mivel ezt a babonát az egyház nem tudta megszűntetni, magába olvasztotta: a ráolvasások idővel keresztény színezetet nyertek. Ekkor már Mária vagy más szentek segítségét kérték általuk. A fennmaradt ráolvasások versszerű, ritmizálható szövegek, melyeket parlando dallam kíséretében mondhattak el. A legkorábbi magyar ráolvasások katolikus papok nevéhez fűződnek, és Szelestei K. János győri püspök könyvében maradtak fenn.
Ráolvasásra példák:
- Az ún.Bagonyai ráolvasásokat 1488-ban jegyezték le, ezek a legkorábbi ismert ráolvasásaink. A lófekély és a szemölcs ellen szóltak.
- Bornemissza PéterÖrdögi kísértetek(1578) c. munkájában megörökítette a legérdekesebb ráolvasásokat, pl. a tardoskeddi javasasszony nyolc bájoló imádságát. Ezekben felismerhetők még pogány maradványok (pl. a regös nagy út emlegetése).
- Az ún.Szelestei ráolvasást egy Gosztonyi János nevű humanista jegyezte fel 1520 körül. A ráolvasás a daganatok, tályogok ellen szólt, és ma is a vers illúzióját kelti.
