Akárcsak Childe Harold, Anyegin is az értelmes szabadság hiányának hőse: nem sikerül értelmet adnia az életének, mert nem tud kilépni a minden értelmes célt megkérdőjelező unalomból.
Amikor az elbeszélővel megismerik egymást, már ebben az állapotban van. Azért lesznek barátok, mert átmenetileg az elbeszélőn is hasonló hangulat lesz úrrá („Akkoriban én is elvetettem / A hívságos világ nyügét, / S barátja lettem: megszerettem / Jevgenyijünk természetét.”)
Ugyanakkor Anyegin alapjában véve azért becsületes és lélekben nemes fiatalember, akit múltja „nagylelkűvé nevelt”, így az elbeszélő megkedveli őt.
Anyegin az élete legfontosabb pillanataiban rossz döntést hoz. Tatjána szerelme lehetőséget adna neki arra, hogy megváltoztassa az életét, de ostoba módon elutasítja az ölébe hulló boldogságot. Ezt egy fölényeskedő gesztussal, blazírt közönnyel teszi (kioktatja Tatjánát, prédikációt tart neki). Ugyanez a fölényesség és cinizmus viszi rá arra, hogy megölje legjobb barátját, Lenszkijt párbajban.
Tatjánát rosszul értelmezett szabadságvágyból utasítja vissza, Lenszkijt meggondolatlanságból, szeszélyből öli meg. Ezzel a két tettével saját sorsát pecsételi meg.
Évek múlva felbukkan újra Péterváron, miután bolyongásait befejezte. Most már készen áll rá, hogy maga mögött hagyja a byronkodást, levegye a maszkot, amit eddig viselt, és készen áll a szerelemre, a felelősségvállalásra is (már nem félti a szabadságát). Csakhogy már késő.
Akkor ismeri fel, hogy hol és mikor hibázta el az életét, amikor viszontlátja az azóta hercegasszonyként nagyvilági életet élő és a pétervári társaságban tündöklő Tatjánát. Akkor döbben rá az élet értelmére, amikor már nincs visszaút.
Anyegin alakja kétféleképpen is megközelíthető:
1. Történeti megközelítés. – Anyegin alakjával Puskin a 19. századi orosz irodalom egyik legjellegzetesebb hősét, a „felesleges ember”-t teremti meg (Turgenyev 19. századi orosz regényíró nevezte el így). Ez a típus egy jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, aki nem találja meg a helyét az életben. Legjellemzőbb tulajdonságai az idegenség, a tétlenség és az unalom.
Ugyanakkor ellentmondásos karakter. Bár megvannak benne a cselekvéshez szükséges képességek (mind szellemi, mind fizikai téren), nem lát értelmes teret, lehetőséget, célt a cselekvéshez, ezért nem csinál semmit, annak ellenére, hogy valójában szenved a semmittevéstől. Azonban a céltalanság tudata fensőbbségérzettel töltei el a cselekvőkkel (a hétköznapi emberekkel) szemben.
A korabeli kritika (Belinszkij, Dobroljubov) szerint Anyegin az átlagost meghaladó intelligenciáját, tehetségét emberi gyengesége folytán nem tudja kamatoztatni, a közösség javára fordítani, ezért válik feleslegessé a világban.
2. A szerepelmélet felől megközelítve. – A 20. századi filozófia vizsgálta az ember és a szerep viszonyát, nem szociológiai, hanem filozófiai kategóriaként. Eszerint az emberi kiteljesedés az én-szerep-világ hármasságának függvénye. A személyiség kiteljesedése akkor következik be, ha az én mély lényegéből fakadó szerepigény egybeesik a világ által felkínált szereplehetőséggel.
Ily módon Anyegin megítélése árnyaltabbá válik. Személyisége azért nem teljesedhet ki, mert minden, a világ által felkínált szerepet visszautasít (társasági ember, művész, reformer, családfő, barát). De ha végiggondoljuk, miféle szerepeket kínál fel a világ Anyegin számára, nyilvánvaló, hogy nincs túl nagy választék, és egyik szerep sem találkozik a főhős belső igényével.
Mivel elutasította a világ által felkínált szerepeket, Anyegin feleslegessé vált a világban, ugyanakkor ez nemcsak az ő hibája: a mű a 19. századi orosz világ szűkös szereplehetőségeiről is tanúskodik. Ezzel a szűkösséggel magyarázható az, hogy a szereplők irodalmi szerepekbe menekülnek.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
