A Cigány a siralomházban jóval 1919 után született, és a bomlasztó folyamatot, a sivárságot, a rossz társadalmi helyzetet tükrözi. Az istenek halnak, az ember él című kötetben jelent meg 1929-ben.
A címben reminiszcenciát találunk (a reminiszcencia jelentése költői átérzés, más költőelődöktől, művészektől való áthatás, átvétel): Vörösmarty verse jut eszünkbe, A vén cigány. Ugyanakkor ehhez a vershez képest egy nagy utolsó sírás-rívás a Vörösmarty verse… Babitsnál nincs annyi szenvedély, nincs annyi rapszodikus erő. Babits csöndben sír.
Akárcsak Vörösmartynál, a cigány itt is a művész metaforája: zenész cigányról van szó. A siralomház az a hely, ahova a kivégzés előtt viszik az elítélteket, az életük utolsó éjszakáját ott töltik el.
Nem véletlen, hogy a vers címe megidézi Vörösmartyt. Babits már 1911-ben hosszú cikksorozatot szentelt a Nyugatban Vörösmarty költészetének (a Nyugat 1911-es évfolyamának 21-24. számában Az ifjú Vörösmarty 1-7, és A férfi Vörösmarty 1-10 címmel).
Egyébként a cím összefoglaló jellegű, látszólag életképszerű, de valójában allegorikus: a költői szerepre utal. Babits szövegszerűen utal egy másik Vörösmarty-versre, a Gondolatok a könyvtárban című költeményre is.
Cigány a siralomházban
Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.
Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.
Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.
Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.
És örül hogy – ha nem bírja már s minden összetört –
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.
Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!
Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?
A vers egy idő-és értékszembesítő ars poetica. Témája a költői szerep változásai, fejlődése. Hangulata meditatÍv, együttérző, szomorú, kétségbeesett. Korstílus tekintetében a klasszikus modernséghez, azon belül a modern klasszicizmushoz sorolható.
Alapmotívumok:
- a költészet, a vers metaforái: bogár, trombita, könny
- a városi táj elemei: nagy skatulyás ház, udvari erkély rácsa
A Cigány a siralomházban szervezőelve az időszembesítés, a hajdan és a most szembeállítása. Szerkezetileg 3 egységre tagolható.
Az 1. egység (1-2. versszak) a bevezetés. A beszélő visszatekint az egykori eszményekre.
A 2. egység (3-6. versszak), amely két részre bomlik. A 3. strófa a jelen helyzet ismertetése szembeállítva a múlttal („De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön [a vers] mint… a könny.”
A 4-6. versszak a költői szempontváltást indokolja meg. A hangnemnek a körülményekhez kell idomulnia: ,,Nem magamért sírok én: testvérem van millió és a legtöbb oly szegény…”
Ez a rész Vörösmarty nagy gondolati költeményének egy szakaszát helyezi új kontextusba, mintegy teljesíti az abban kijelölt feladatot: ,,És mégis-mégis fáradozni kell. …. Hogy a legalsó pór is kunyhajában / Mondhassa bizton: nem vagyok magam! / Testvérim vannak, számos milliók; / Én védem őket, ők megvédnek engem.” (Gondolatok a könyvtárban).
A 3. egység (7-8. versszak) a végkövetkeztetés, az összefoglalás. „Szomorú világ ez!” A lírai én a felkiáltás és a retorikai kérdés eszközével erősíti meg, hogy a részvéten alapuló költészetet választja.
A vers retorikai felépítése: bevezetés (1-2. versszak), elbeszélés (3. versszak), érvelés (4-6. versszak), befejezés (6-7. versszak).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
