A Kortárs útlevelére formailag rímtelen szabad vers, tartalmilag három részre tagolható (ezek tipográfiailag is elkülönülnek). Először két magatartásforma, két életmód lehetőségét veszi számba. Az első két versszakban írja le őket.
Az egyik: surranva kell élni, lapulva, konfrontációt kerülve, de ha kell, akkor karmolni, szembehasalni a vésszel, és eliramodni, ha fáj a küzdelem. Eltűnni a sötétben, észrevétlen maradni. Erre mondhatjuk azt, hogy az önvédelemre alapuló életforma, amelyhez folyamatosan ébernek és ügyesnek kell lenni.
A másik: sárként tapadni a cipőtalpakra, nyalogatni a lábat, megalázkodva élni, és elhitetni az eltipróddal, hogy neked ez jó. Alámenni, alájátszani az elnyomó hatalomnak, amivel az ő támasza leszel, őt erősíted.
Ne tévesszenek meg minket a látszólag pozitív csengésű szavak (becses, dicsekszik): Radnóti ítélete erről a viselkedésformáról egyértelműen a megvetés. Ez a következő három soros egységből ki is derül: az esti csöndben, amikor mérlegelsz, amikor számot vetsz önmagaddal, le kell érte köpnöd magadat, mert gerinctelen vagy.
Így élni lealjasító, hiszen aki ezt a magatartást választja, az önként beletörődik a szolgaságba és kiszolgálja a zsarnokságot. Lehet, hogy cserébe védelmet kap, és nyugodtan élhet, nem kell rettegnie, de ennek az az ára, hogy elveszíti az önbecsülését, feladja az emberi méltóságát.
A harmadik magatartás az, amit fel lehet vállalni a költő szerint. Az, amikor fellázadsz. Fel kell lázadni, mert a kor bemocskolja az embert. Benne van a korban ez a kór, ez a betegség, amelytől nem maradhat tisztán, aki most él. Benne van a mocsok, a piszok, a bűn.
A lázadás, a korral és a hatalommal való szembeszegülés persze veszélyt hoz az egyénre, és nem jár érte jutalom, hanem büntetés, de majd a távoli jövőben az utókor értékelni és igazolni fogja ezt a magatartást. A költő hisz abban, hogy az emberiség túl fogja élni ezeket a történelmi csapásokat, és dicsérni fogja azoknak a tetteit, akik bátran ellenálltak a kor mocskosságának.
Gondold el, szólítja meg a kortárs olvasót, ha fellázadsz, akkor felvállalhatnak téged a jövő fiataljai, és hirdethetik, amit képviseltél, a zászlajukra tűzhetnek.
Persze, a lázadót eltiporják, de ez más, mint ha önként támasztod a hátad az aljas hatalmaknak. Tudnunk kell, hogy ez már a megkülönböztetés időszaka, a fasizmus előszele. Abban a légkörben íródott a vers, amikor elkezdődött az emberek származás szerinti megítélése.
Szép, régi toposszal ér véget: olyan fa leszel, amelyre felkúszhatnak a fiatal növények, amelyre támaszkodhatnak, akitől tanulhatnak. Akin nevelkedhetnek. Mintha Radnóti tudta volna, mi lesz a sorsa…
