Cím: metaforikus, Szervét Mihály sorsára utal.
Idő: 16. század első fele, a reformáció mozgalmának időszaka. A dráma világa megőrzi a korhűséget, de metaforikus elvonatkoztatással túl is lép azon.
Egyszerre van konkrét időbeliség (cselekmény) és időtlenség (a felvetett kérdések időtlenek).
Időtartam: a mű egy nagy időszelet drámai csomópontjait emeli ki. A cselekmény 1533-ban kezdődik és 1553-ban zárul, vagyis 20 évet ölel fel (az I. felvonás két jelenete között eltelik 10 év, a II. és III. felvonás pedig 10 évvel játszódik az I. felvonás után).
Helyszín: Párizs (1533), franciaországi Vienne (1543), Genf (a reformáció főhadiszállása, tárgyalóterem, börtön, vesztőhely, 1553)
Szerkezet: a mű 3 felvonásból áll, a felvonások egy vagy több képet tartalmaznak (az 1. felvonás 2 képből, a 3. felvonás folyamatos képsorokból áll).
Alaphelyzet: 1533-ban vagyunk, a fiatal Szervét örömmel ünnepli a fiatal Kálvin fellépését (ez a reformáció második hulláma, Luther tanainak, forradalmának továbbvitele).
Beszélgetésükből kiderül, hogy Szervét fél, mert álmában a máglyán látta magát. Ennek ellenére is folytatja kutatásait (ő fedezte fel a vérkeringést, s ezzel olyan titokra bukkant, amiről eddig csak Istennek volt tudomása). Írt már egy kis teológiai művet is, de visszavonatták vele. A siker mámorát érző Kálvin biztatja, hogy foglalkozzon filozófiával, vallástudománnyal.
Ám aztán a hitről beszélgetnek, és kiderül, hogy néhány dologban eltér a felfogásuk. Kálvin hite kétely nélküli, és nem tud továbblépni a gondolkodásban. Szervét tele van kétellyel, és a reformáció addigi felismeréseit is tovább akarja gondolni, ki akarja igazítani.
Kálvin a katolikusokkal és az inkvizícióval szemben a szabad gondolkodás mellett érvel, a királytól is vallási türelmet kér. De amikor Szervét él a szabad gondolkodás jogával, és az ő, Kálvin tanaival ellenkező eszméket fogalmaz meg, az nem tetszik neki (egy beteg ember lázálmainak nevezi). A szintén reformátor barátjától azt követeli, hogy teljesen az ő teológiai gondolkodásának tételeiben higgyen.
Szembenállásuk félig játékos, félig komoly, de itt még barátságuk is erős, így Kálvin, akit az inkvizíció letartóztat, félti a szabadon maradó Szervétet. Tudja ugyanis, hogy Szervét gyermekien tiszta és nyitott, álmodozó és naivan vakmerő. Kálvin tisztában van a történelmi helyzettel és tudja, hogy ez életveszélyes.
Az első felvonás 2. képében eltelik 12 év, Szervét az inkvizíció börtönében ül, Kálvin hatalomra jutott Genfben (kiszabadították a börtönből a királynő emberei).
A bizonyítékok Szervét ellen azok a levelek, amelyeket Szervét Kálvinnak írt, és a saját eszméit bizonygatta bennük. Szervét alig akarja elhinni, hogy barátja elküldte az inkvizíciónak a leveleket. Ám Ory főinkvizítor szerint Kálvin számára egy másik reformátor veszélyesebb ellenfél, mint az inkvizíció.
Bonyodalom: a 2. felvonás egy hatalmas vita Kálvin és Szervét között.
Szervét megszökik a börtönből, és Kálvinhoz siet Genfbe, mert meg akarja tudni, hogy valóban barátja szolgáltatta-e ki őt az inkvizíciónak. Kiderül, hogy nem. Ekkor Szervét a régi barátsággal öleli meg Kálvint – azt hiszi, semmi se változott az évek alatt.
Kálvin azonban eretneknek nevezi őt. Persze, nem akar ellene tenni semmit, sőt, azt szeretné, ha Szervét inkább elmenne Genfből. (Magánemberként meg akarná menteni Szervétet, de már nincs abban a helyzetben, hogy magánemberként cselekedjen. Közéleti személyként kénytelen volna elítélni, ezért akarja, hogy inkább menjen el.)
A vitában Szervét leleplezi, hogy a Kálvin által létrehozott hatalmi rendszerben épp az nem jut érvényre, amit fiatalon mindketten olyan fontosnak tartottak: a gondolat szabadsága. Hiszen Genfben minden csupa tiltás és parancsuralom. A Kálvin felfogásától némely ponton eltérő gondolat tévelygésnek minősül.
Kálvin szerint ha valaki egyszer megtalálta az igaz hitet, onnantól kezdve többé nincs helye kételynek. Tanait kényszerrel és erőszakkal terjeszti és védi.
Paradox módon az inkvizíció képviselője Kálvintól kéri Szervét kiadatását, akit távollétében a katolikus hatóságok máglyára ítéltek. Kálvin azt feleli, Szervét Genfben van letartóztatva – ezzel látszólag megvédi Szervétet, mert nem adja ki a katolikusoknak. Szervét azt hiszi, számíthat Kálvinra, de aztán kiderül, hogy valóban le van tartóztatva és valóban vád alá helyezik – Kálvin parancsára.
Szervét emlékezteti Kálvint, hogy ő maga mondta (az első felvonásban) az őt letartóztató hitnyomozónak, hogy elvbeli nézetek miatt nem lehet letartóztatni valakit. Most ő, Kálvin mégis letartóztatja Szervétet elvbeli nézetek miatt? Kálvin válasza: „Aki nem felejt, elpusztul.”
Szervét most ugyanúgy kéri a toleranciát Kálvintól, mint egykor Kálvin kérte a katolikusoktól – hiába. Kálvin ugyanis, aki az inkvizíció üldözöttje volt, maga is inkvizítorrá vált. (Belső ellenségei, Perrinék is ezért küzdenek ellene – a szelídséghez való jogukat védik Kálvin terrorjával szemben.)
Kálvin is tudja mindezt, de arra hivatkozik, hogy a helyzet megköveteli, hogy azt tegye, amit tesz. (Vagyis ugyanúgy érvel, mint az első felvonásban a hitnyomozó érvelt vele szemben.) Minden tettére talál mentséget és magyarázatot abban, hogy a reformáció érdekében cselekszik.
És való igaz, hogy Kálvint a reformáció vezetőjeként minden oldalról fenyegetés és támadás éri, ezért célratörő következetességre kényszerül. Mindent elkövet az egység megtartása érdekében, és szigorúan bünteti, ha valakinek a közre nézve káros gondolatai vannak. Üldözöttből üldözővé válik, és a történelmi realitás megköveteli, hogy a baráti érzéseket is háttérbe szorítsa.
Szervét egy szál maga van, szabadon a gondolataival, az igazságot keresi, és meggyőződése szerint cselekszik. Ezzel szemben Kálvint sarokba szorítják a körülményei, és nem a belső meggyőződés irányítja, hanem a helyzet szülte kényszer hatása alatt cselekszik. Nem az igazságot keresi, hanem érveket keres a saját igaza védelmében. Szaktudását is már csak arra használja, hogy tetteit megideologizálja.
Ebben a vitában Szervét akkor sem győzhet, ha érvelése gondolatilag és morálisan erősebb – mivel az élete Kálvin kezében van. A hatalom birtokosa Kálvin, aki a körülmények szorításában azt teszi, amit tennie kell, és nem azt, amit tenni szeretne. Vagyis Szervét sorsáról nem magánemberként, hanem közszereplőként dönt – nem saját érzéseit, hanem a reformáció és Genf érdekeit szem előtt tartva.
A drámai konfliktust egyazon helyzetnek más-más megítélése adja. Maga a helyzet olyan, hogy nézőponttól függően mindkét félnek lehet igaza (Kálvin döntésével kapcsolatban a védelem és az elutasítás is érvényes válasz).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
