Drámatetralógia:
- Egy lócsiszár virágvasárnapja (1973) – hőse, Kolhaas Mihály csak későn ismeri föl, hogy a végig nem vitt forradalom önmaga ellentétébe fordul, s legjobb híveit is elpusztítja. (Kolhaas Mihály Heinrich von Kleist azonos című elbeszélésének főhőse.) A konfliktusos dráma a méltánytalanság és a törvénytelenség elleni lázadás etikáját mutatja be történelmi korba visszavetítve, de a modern élet tapasztalatai felől nézve.
- Csillag a máglyán (1974) – az előző mű problematikájához kapcsolódik: kétféle forradalmi magatartás ütközik meg benne. A mű a reformáció társadalmat megújító mozgalmát, annak ellentmondásait vizsgálja Kálvin és Szervét vitáján keresztül.
- Káin és Ábel (1977) – a mitikus időben játszódó, bibliai parafrázisra épülő történet két magatartásmodellt mutat be: a megalázkodókét és a bátran szembenézőkét. Sütő a kiélezett, választásra kényszerítő drámai helyzetben megnyilvánuló konkrét, történelmi viselkedésmódokat vizsgálja. Az erdélyi magyarság magatartásformáinak vizsgálatával egyetemes érvényű magatartásmodelleket állít szeme egymással. A klasszikus tragédiaeszménytől eltávolodva ironikus, groteszk és abszurd irányba megy el.
- A szuzai menyegző (1980) – az ókori Perzsiába visz vissza, s a mítosz újraírásával modern példázatot teremt. A szövevényes eseményeken át az anyanyelv, a barátság, a szerelem és az önérzet szempontjából mutatja be az egyén konfliktusát az önmagát istennek minősítő őrült hatalommal. A drámai léthelyzet megoldhatatlansága az egzisztencializmus szemléletmódjával rokonítja a művet.
Míg az Anyám könnyű álmot ígér sorselemző regény, amely a 20. századi történelem által okozott konfliktusokat a jelen távlatából mutatja be, és az átélt viszontagságokat Sütő megnyugvással, sőt diadallal szemléli, mert a közösség ezek ellenére is megmaradt (mint egyik írásában mondja: „A fű elhajlik a szélben, és megmarad”), addig történelmi drámáiban a megmaradás erkölcsfilozófiai kérdéseit elemzi. Fő alapmotívumuk az igazság keresése.
Mind a négy mű általános érvényű, Sütő csak utalásokkal, metaforikus körülírásokkal jelzi saját nemzeti közössége (a jogfosztottságban, kisebbségként élő romániai magyarság) sorskérdéseit. Olyan konkrét történelmi szituációkat jelenít meg, amelyek korlátozzák a szabad és teljes emberi életet, hősei ezek ellen küzdenek emelt fővel. Vagyis saját korának aktuális nemzeti, társadalmi problémái jelennek meg történelmi köntösben.
Ezután újabb könyvei már nem jelenhettek meg Romániában, ezért Magyarországon adta ki őket.
A történelmi paraboladrámák után már közvetlenül írja meg az erdélyi magyarság élményeit.
- Advent a Hargitán (dráma, 1985) – dramaturgiájában az allegorikus székely népi játékok formanyelvét idézi meg és Tamási Áron drámáinak hatását hasznosítja. Légköre balladisztikus: a kisebbségi lét vigasztalansága, a kisebbségként élő magyarság sorsának tragikuma hatja át.
- Álomkommandó (dráma, 1987) – az Auschwitz-témát dolgozza fel: bemutatja a gyűlölet, a másokat biológiai kísérletek tárgyává nyomorító faji hisztéria rémuralmát. A témát a modern német expresszionizmusra jellemző módon ragadja meg, a mű az abszurd drámákkal tart rokonságot. A fasizmus és a jelenkori terror lényegi azonosságát dokumentálja, és az erőszak elleni nyílt kiállást sürgeti, a győzelem reménye nélkül is. Mert ami egyszer megtörtént, az bármikor megtörténhet újra.
- Az ugató madár (dráma, 1993) – egy székelyföldi kisvárosban játszódik, a nemzethalál és a nemzeti túlélés kérdéseit vizsgálja.
A szétszóródással, meneküléssel szemben a „maradok, másként nem tehetek” erkölcsi eltökéltségével szólnak esszéi az erdélyi magyarság megpróbáltatásairól, és méltó emberi sorsot követelnek a nemzeti kisebbségek számára.
Sütő vállalta a nemzeti létért való küzdelmet, a közösségi érdek és a kisebbségi lét megjelenítésével küldetéses tradíciót folytatott. Poétikájának fontos jellemzője a hagyománytisztelet, a folytonosság, a gondolatiság és a modellalakítás.
Írói szemléletét a népi világlátás, eszmeiségét a transzszilvanizmus adja.
Transzilvanizmus: „erdélyiség” – 1918 után, Erdélynek az anyaországtól való elszakadását követően kialakult regionális eszmeiség. Lényeges elvei a sorsközösség, az autonómia, a tolerancia az egymás mellett élő népek között, a méltányosság és a humánum. Az erdélyi művészet nagy alakjai, többek között Tamási Áron, Dsida Jenő, Reményik Sándor és Benedek Elek is vallotta ezt az eszmét.
További művei:
- Szerelem, ne siess! (1961)
- Rigó és apostol (1970)
- Istenek és falvacskák (1973)
- A gyermekkorom tükörcserepei (1982)
- Az idő markában (1984)
- A lőtt lábú madár nyomában (1988)
- Omló egek alatt (1990)
- Az élet és halál kapuiban (1993)
- Heródes napjai (1994)
Fogadtatása: első igazi írói sikerét Félrejáró Salamon c. kisregényével érte el, amelyből mozifilm is készült (de társadalomkritikai üzenete miatt hamarosan betiltották). Az egyöntetű elismerést azonban az Anyám könnyű álmot ígér hozta meg neki, melyet megjelenésekor többen az 1970-es év legkülönb szépprózai teljesítményeként értékeltek. Több művét lefordították románra, németre.
Jelentősége: az újabb romániai magyar irodalomban elsőként világította meg a nemzetiségi sérelmeket és gondokat.
Számos szakmai elismerést kapott. 1979-ben Herder-díjat, aztán több más díjat is elnyert, a fontosabbak: Szép Ernő-jutalom (1987), Magyar Művészetért Díj (1989), Bethlen Gábor-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Magyarság Hírnevéért Díj (1997)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
