Illyés Gyula Puszták népe című műve könyv alakban 1936-ban jelent meg. Olvasónapló ITT.
Illyés Gyula (1902-1983): író, költő.
Felsőrácegrespusztán született Tolna megyében 1902. november 2-án. A család harmadik gyermeke, volt egy bátyja és egy nővére. Családneve írásmódja: Illés (de az Illyés változatot használta).
Ősei katolikus számadó juhászok voltak, édesapja uradalmi gépész a grófi birtokon. Anyai felmenői az Alföldről kerültek a Dunántúlra, anyai dédapja református pap, nagyapja bognár. A katolikus apai ág és a református anyai ág nagy vallási vitában állt egymással, mely oda vezetett, hogy Illyés szülei 1916-ban elváltak.
Alapfokú tanulmányait a pusztai iskolában kezdte meg, tízéves korában a család Simontornyára költözött, itt fejezte be az elemi iskolát. Középfokú tanulmányait a dombóvári gimnáziumban kezdte el, aztán a bonyhádi gimnáziumban, majd Budapesten folytatta (mert időközben édesanyjával Budapestre költöztek), az utolsó négy osztályt a kereskedelmi középiskolában végezte el. 1921-ben érettségizett.
Időközben egyre többet foglalkozott irodalommal. A háború éveiben radikalizálódó baloldali mozgalmak hatására 1919-ben diák-agitátor iskolát végzett. Tanúja volt a szolnoki vereségnek és visszavonulásnak.
1921-től a budapesti bölcsészkar hallgatója magyar-francia szakon. Mivel diákként illegális tevékenységet folytatott, ezért 19 évesen,1921 végén Párizsba menekült a letartóztatás elől, ahol alkalmi munkákból élt. Csók István festőművész ajánlólevelével bekapcsolódott az ottani magyar emigráció életébe, részt vett a baloldali munkásmozgalomban.
A Sorbonne előadásait is látogatta, bekapcsolódott az irodalmi életbe. Megismerkedett a francia szürrealizmus alkotóival, és ő maga is avantgárd művészként mutatkozott be. 1923-tól emigráns folyóiratokban rendszeresen publikált, majd fordításait, kritikáit, verseit közölték a magyarországi lapok is.
Irodalmi és közéleti tevékenysége miatt családját kellemetlenségek érhették volna, ennek elkerülése érdekében vezetéknevét 1925-től Illyés változatban használta.
Az 1926-os amnesztiának köszönhetően térhetett haza. Tisztviselő lett egy biztosítótársaságnál, 1937-től a Nemzeti Bank sajtóreferense.
Kassák Lajos is hazatért, Illyés az ő lapjainál (Dokumentum, Munka) is dolgozott.
1927-től a Nyugat is közölte verseit, 1928-ban megjelent első verseskötete.
Ismerte a Nyugat első nemzedékének jelentős alkotóit, jóban volt Babits Mihállyal, aki egy ideig latinra tanította (ahogy Németh Lászlót is). Egy ideig barátságban állt József Attilával.
1931-ben megházasodott, Juvancz Irmát vette el, de 1938-ban elváltak (házasságuk alatt többször is külön éltek). 1939-ben feleségül vette József Attila egykori múzsáját, Kozmutza Flóra pszichológusnőt, és egy lányuk született.
A harmincas évek közepétől a népi írók mozgalmának vezéralakja lett, és nemzedéke egyik legelismertebb alkotója. 1931-től 4-szer kapott Baumgarten-díjat, 1934-ben meghívták a moszkvai írókongresszusra (Nagy Lajossal együtt). Meg is írta tapasztalatait Oroszország c. útirajzában.
1934-től a Válasz c. lap (a népi írók folyóirata) vezető munkatársa, 1937-től a Nyugat társszerkesztője. 1941-44 között a Magyar Csillag (a Nyugatot folyató lap) szerkesztője.
A német megszállás után Illyés bujdosni kényszerült.
1945 elejétől részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában, országgyűlési képviselő lett. Ám a politikai szerepléstől hamar visszavonult.
1945-ben Kossuth-díjat kapott.
1946-ban megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet, majd az újraindult Válasz szerkesztője lett (1946-49). A Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta.
A kommunista kultúrpolitika szövetségest látott benne, de nem állt melléjük, ezért szigorúan bírálták. (Illyés úgy látta, a munkás-paraszt kapcsolat konfliktussal terhes, és ő nem a proletariátus, hanem a parasztság képviselője volt.) Az irodalomban az értékközpontúságot hirdette, Szabó Lőrinc és Németh László mellett állt ki.
Tekintélye miatt az ötvenes években se tudták félreállítani, reakciósnak bélyegezni. Mind a Rákosi-, mind a Kádár-korban békén hagyták, tudott dolgozni, így nemzedékének nagy túlélője lett. Baloldali kapcsolatait és befolyását arra használta, hogy pályatársait és a határon túli magyarságot segítse.
Megalkuvásmentesen képviselte a valódi értékeket. 1951-ben a magyar írók első kongresszusán egy bolsevik fiatalember felszólította, hogy valljon színt (azaz álljon ki a szocialista építés mellett), erre Illyés felolvasta Az építőkhöz c. versét, amelyben friss országjárásának tapasztalatait összegezte. Ebben szerepel állásfoglalása: „rajtatok / fordul meg: börtönt rakjatok / vagy bástyát, jól vigyázzatok!”
Ugyanakkor 1956 őszéig nem is gondolhatott arra, hogy Egy mondat a zsarnokságról c. híres versét megjelentesse. 1947 és ’56 között nem adta ki kötetben újonnan írt verseit, és azokban a műveiben, amelyek megjelentek (pl. drámákban) a nemzeti függetlenség és a demokrácia ügyét képviselte. Ez is állásfoglalás volt a részéről.
1956 után kapcsolata a kommunista hatalommal egy évtizedig konfliktussal terhes volt. Műveit a színházak vagy nem mutatták be, vagy erősen szelektálták és késve állították színpadra őket. A hatalom képviselői rendszeresen figyelmeztették, hogy mit várnak el tőle, milyen írónak kéne lennie. (Például azt akarták, hogy írja meg a Puszták népe folytatását, melyben a szocialista parasztság megváltozott életét ecsetelné.)
A hatvanas évek második felétől konszolidálódott a szellemi élet. Ekkor már Illyés Gyulára a nemzeti költőnek kijáró tisztelettel tekintettek az irodalmi életben. Tőle várták, hogy megfogalmazza a nemzeti sorsproblémákat, és napi segítséget nyújtson ezekben.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, pl. háromszor kapta meg a Kossuth-díjat.
1983. április 15-én halt meg, a Farkasréti temetőben nyugszik.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
