Előfordul, hogy egy-egy ember ki tud emelkedni, mint az elbeszélő is. Illyés kivált, kiemelkedett ebből a közegből – a kiválás a társadalomrajz és az életrajz síkján is megjelenik, és példázatos erejűvé válik.
Azért válik példázatossá, mert általános érvényű tanulságot hordoz. Illyés személyes története azt üzeni, hogy a pusztai ember sorsának jobbra fordulása szükségképpen kiszakadást is jelent ebből a közösségből és a szűkebb környezetből. Így a felemelkedés egyúttal veszteség is, hiszen Illyésnek fel kellett adnia a régi környezetét és beilleszkedni egy új közegbe.
Ráadásul Illyés karriertörténete egyedi eset, ritkaság – ezt a zárófejezet is hangsúlyozza. Az alapgondolat az, hogy az egyéni kiemelkedés nem megoldás: általános társadalmi fordulat kell.
Kiemelkedése igazából nem is eredményként, hanem problémaként van jelen az életében. Aki kiemelkedik a pusztaiak közül, az elveszíti kapcsolatát a pusztaiakkal, ezért fontos az író számára, hogy visszataláljon ebbe a közegbe. Ez a hűség Illyés egész munkásságában központi elem volt a harmincas években, és élete egyik legfontosabb erkölcsi kérdésének tekintette.
A mű befejezése nyitott. Ez egyrészt abból fakad, hogy Illyés az egyéni kiemelkedést rezignáltan ítéli meg, másrészt abból, hogy az igazi megoldás még távol van, és nem lehet tudni, mennyire. Sejteti, hogy forradalmi jellegű változás kéne, fel kéne számolni a feudális rend maradványait, és a polgár fogalmát kiterjeszteni a pusztai cselédekre is. Azaz lehetővé tenni számukra a polgárosodást.
Üzenet: a mű a szociális helyzet megváltoztatását követeli. Ez az életmód, életforma tarthatatlan, s csak azok tudnak tenni a fejlődésért, változásért, akik ismerik, értik ezeket az embereket. Nem véletlen, hogy Illyés a mű végén külön beszél azokról a hozzá hasonlókról, akik kiemelkedtek a cselédek világából, hiszen övék a felelősség. Ő maga is felelős azért, hogy a jövő már más legyen.
Fogadtatás: a kortársaknak már a műben szereplő puszta tényanyag is a felfedezés élményét adta, mert nem tudtak arról, amit Illyés leír.
A pusztai cselédség egy olyan társadalmi csoport volt, amely távol élt a nagyvárosi embertől, és a városi lakosok nem tudták, milyen nyomorúságos és kiszolgáltatott helyzetben van ez a népréteg, ezért Illyés dokumentumszerűen feltárja az állapotukat. Ezt a kortársak nagyra értékelték, Babits Mihály, Németh László is méltató cikket írt a műről.
Jelentősége: a Puszták népe a magyar irodalomtörténet legismertebb szociografikus munkája.
Érdekesség: a hetvenes években – a londoni angol nyelvű kiadás után – Új-Zélandon kötelező olvasmánnyá tették a Puszták népét. Ott ugyanis ismeretlen fogalom volt a feudalizmus, és a diákok el sem tudták képzelni, hogy mi az. A Puszták népe olyan jól bemutatja a feudalizmus jellegzetes vonásait, hogy a mű alapján fogalmat alkothattak róla. (A megdöbbentő inkább az, hogy a feudalizmus ilyen drasztikus mértékben jelen volt még az 1930-as években Magyarországon.)
