
Puszták népe: a magyar irodalmi szociográfia műfajának legismertebb alkotása. A Válasz kezdte közölni, majd könyv alakban is megjelent.
Helye a szerző életművében: az önéletrajzi ihletettségű művek (pl. Beatrice apródjai, Hunok Párizsban, Kháron ladikján) közé tartozik.
Keletkezése: az 1930-as években a szociális érzékenységű írók feladatuknak érezték, hogy a közvéleményt megismertessék a hazai társdalom valóságos állapotával, egyes társadalmi rétegek életének tarthatatlanságával. Illyés Gyula is vállalkozott szülőföldje bemutatására.
Társadalmi háttér: a hazai nagybirtokrendszer félfeudális sajátosságai megmaradtak. Illyés a pusztán élő, polgárosodásra vágyó paraszti tömegek életét mutatja be, akik közül ő maga is származott (csak ő kiemelkedett). Az ő érdekeiket képviseli az irodalmon keresztül.
Többször nyilatkozott arról, hogy Párizsból hazatérve döbbenetes élmény volt számára szembesülni a hazai valósággal. A cselédsors embertelensége, ez az afrikai gyarmati szintű létezés a 20. században már anakronisztikusnak hatott és elfogadhatatlan volt. Emiatt döntötte el, hogy nem csupán író lesz, hanem társadalmi-politikai célokat is fog szolgálni, akárcsak Petőfi. Úgy érezte, nem árulhatja el azokat, akik közül származik.
Hasonló művek, irodalomtörténeti háttér: a köztudatban még mindig elnagyolt kép élt a földművelő emberek tarthatatlan életformájáról. Illyés közli már a nyitófejezetben: „a pusztai lakosságnak se fogvacogása, se gyomorkorgása nem hallható, se közvetve, se közvetlenül: képviselőjük, pártjuk, lapjuk, még ismerősük sincsen, aki nevükben szót emelhetne, holott nyilvánvaló, hogy az ország sorsa az ő vállukon nyugszik, akik a földet tartják tízezerholdas darabokban”.
Így a magyar népi írók közül többen vállalták, hogy egy-egy tájegységen élők világát, életmódját megvizsgálják, tudományos igénnyel és módszerekkel, majd ennek eredményét a nagyközönség elé tárják, hogy megismertessék a hazai közvéleményt a valóságos társadalmi állapotokkal. E célra az irodalmi szociográfia volt a megfelelő műfaj.
Irodalmi szociográfia: átmeneti műfaj a szociográfia és a szépirodalom között, olyan társadalomrajzot ad, amely egyszerre tudományos és művészi igényű is. Több irodalmi szociográfia is született az 1930-as években, pl. Féja Géza, Szabó Dezső tollából.
Az átmeneti jellegből következik, hogy némelyik mű a tudományhoz, más a szépirodalomhoz áll közelebb. Nagy Lajos Kiskunhalom és Illyés Gyula Puszták népe c. műve szépirodalmi jellegű, míg Erdei Ferenc munkássága például inkább tudományos.
További irodalmi szociográfia szerzők: Darvas József, Kodolányi János, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Veres Péter.
Műfaj: átmeneti jellegű. Átmenet a szociológia és az irodalom között (mert a társadalomtudományi jelleg szépirodalmi igénnyel van megfogalmazva).
Több rétegű: alapja irodalmi szociográfia, de jelen van benne az önéletrajzi regény, a családregény, a novellaszerű elbeszélés, dokumentumok és az esszé tulajdonságai is, valamint a népszokások leírása.
Téma: a magyar falu életének feltárása, döbbenetes beszámoló egy népcsoport kiszolgáltatottságáról, pusztulásáról. Illyés konkrétan a saját szülőhelyének (Rácegrespuszta) és környezetének életét, a magyarországi nagybirtokokon élő cselédnépek mindennapjait mutatja be.
Minden fejezet más témájú, más-más nézőpontból mutatja be a pusztai életet.
A bemutatott témák:
- a pusztai emberek lelkivilága
- a szülőföld leírása
- a cselédek élete
- az öregek sorsa a pusztán
- a múlt feltárása
- a pusztai élet rendje
- a hétköznapok és ünnepnapok leírása
- a munkabeosztás
- a pusztán élők beszéde, sajátos nyelvhasználata
- táplálkozási és egyéb szokások
- a gyerekek nevelése, barátkozás és szerelem a pusztán
- erkölcs
- kultúra, iskoláztatás és az egyház szerepe
- idegenek a pusztában
- egészség és betegség
- napszámosok, aratók, summások élete, jövedelme
- a falvakba kerülő pusztaiak sorsa
- a pusztán élők jövője
- a kiemelkedők sorsa
Stílus: realista.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!


