Kibontakozás: a 3. felvonásban a hatalom és a szellem összeütközése kerül a középpontba.
A genfi államtitkár, Fárel a prostituáltakat is szabadon engedi Genfben, hogy információt szerezzenek Kálvin ellenségeiről. Kálvin tiltakozik ez ellen – hiába. Úgy tűnik, már nem ő kormányoz, az irányítás kicsúszott a kezéből.
Amikor Szervét imádkozik a börtönben, szavaiból kiderül, hogy meggyőződése mélyről jön, és az ilyen őszinte meggyőződést nem lehet parancsszóra visszavonni, hiszen ez az élete értelme. Ezért akar nyílt vitát. Tudja, hogy Kálvin érveit fegyveres poroszlók védik, mégis reménykedik, hogy nyerhet a vitában.
Kálvin tudja, hogy már nincs módja elengedni Szervétet, nem mentheti meg. Ha nyilvános vitára áll ki vele, akkor neki kell győznie, különben a reformáció veszélybe kerül. De azt is tudja, hogy nem győzheti le, mert Szervét az erősebb. Azért erősebb, mert semmije sincs, csak az élete és az eszméi. Nem fogja tudni legyőzni, ezért nem állhat ki vele vitatkozni.
Kálvin azt is tudja, hogy ha ő meghal, akkor utána szétesik minden, az egész reformáció, ezért le kell győznie a reformációt fenyegető veszélyeket, és Szervét is egy ilyen veszély, mert megbontja az egységet.
Készülődnek a döntő vitára, de érezni lehet, hogy ez a vita el fog maradni. Szervét megrémül, mert már lelepleződött előtte a genfi terror, és félelmében visszavonja mindazt a politikai jellegű észrevételt, amit Kálvin rendszeréről megfogalmazott.
Közben Genf veszélybe kerül. Ez a külső ok alkalmat ad Kálvinnak, hogy átadja a magánvádló szerepét titkárának, La Fontaine-nek, azaz nem neki kell foglalkoznia Szervét perével és elítéltetésével.
Szervét most már nem Kálvinnal vitatkozik, hanem Kálvin képviselőivel, akik egyre inkább Kálvin helyett cselekszenek.
Szervét érvei és kétségbeesett könyörgése hatására Kálvin megígéri a nyílt vitát Szervétnek, aki újra reménykedni kezd.
Fárel azonban veszélyesnek tartja Kálvin emberibb szándékát, ezért Kálvin megkérdezése nélkül parancsot ad, hogy Szervét a vita idejére maradjon a börtönben. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem vita lesz, hanem per és ítélethozatal.
Tetőpont: már-már groteszk tragikum nyilvánul meg abban a megrendítő fordulatban, hogy Kálvin megjelenik a szószéken és aprólékosan sorba szedve cáfolja Szervét nézeteit, aztán gyávasággal vádolja Szervétet, amiért nem jelent meg a nyílt vitán. Eközben a börtönben a becsapott Szervét kétségbeesetten kiabál, hogy engedjék ki, hogy részt vehessen a vitán, és megvédhesse nézeteit.
Megoldás: a tárgyalóteremben Fárel irányításával a prédikátorok megszavazzák a halálos ítéletet. Fárel diktálja a vádiratot.
A végkifejletből egyértelműen kiderül, hogy a szellem tehetetlen a hatalommal szemben. A hatalom képviselője, Fárel nem kíváncsi Szervét érveire.
Kálvin hasonlóan érzéketlen. Bár ő kiállna nyílt vitára Szervéttel, őt sem érdeklik igazán Szervét érvei, hiszen az ő szemében az egység a legfontosabb, amely a megmaradás feltétele. (A beszédét is azzal kezdi, hogy mindnyájan elpusztulunk, ha nem lépünk egységre, így az egyházat meg kell szabadítani azoktól, akik megbontják az egységet – vagyis Szervéttől és a „hasonszőrűektől”.)
Tehát Kálvin a látszat kedvéért formálisan végigjátssza azt, amit Fárel nem akar, mert neki még a törvényesség látszatára sincs szüksége. A lényeg, hogy bár Fárel Kálvin megkérdezése nélkül cselekszik, valójában a kettejük ítélete egy és ugyanaz.
A zárójelenetben Kálvin és Szervét még egyszer utoljára találkozik a Champel mezején. Az utolsó szó jogán Szervét azzal vádolja Kálvint, hogy miatta történt minden: az ő biztatására kezdett bele a szabad vizsgálódásba, pedig ha katolikus marad, biztonságban élhetett volna. A legsúlyosabb érvet mondja Kálvin szemébe: őt Kálvin tette azzá, ami lett, mert Kálvin hatására vállalta önmagát és meggyőződését.
Lényegében Kálvin okozta a vesztét: „én is közületek való vagyok. Hozzád tartozom, aki vesztemnek oka vagy.”
Kálvin erre csak azzal tud felelni, amit mindig is hangoztatott, hogy a helyzet kényszeríti arra, amit tesz: „Ha százszor igazad lenne: akkor sem hagyhatom el az EGÉSZET annak a RÉSZE miatt, aki ma te vagy, holnap én lehetek.„
Kifejezőeszközök:
- előreutalás – már az expozíció felvillantja jelzésszerűen a tragikus végkifejletet (Szervét álma a máglyáról előrevetíti, mi lesz a sorsa)
Motívumok: számos bibliai motívum fedezhető fel
- Genf = Új Jeruzsálem (bibliai párhuzam) – Szervét utolsó szavaival Új Jeruzsálemnek nevezi Genfet (Máté evangéliumában szerepel a betlehemi gyermekgyilkosság története: Heródes lemészároltatott minden két évesnél fiatalabb fiúgyermeket, mert meghallotta, hogy megszületett Jézus, a zsidók új királya, és féltette tőle a hatalmát.) Szervét Heródeshez hasonlítja Kálvint, a koncepciós perek módszerét pedig már korábban is szellemi magzatgyilkosságnak minősíti. – Ez a lehető legsúlyosabb erkölcsi ítélet, amely Kálvin teljes erkölcsi megsemmisülését jelenti.
- Veronika (egy szál virágját a máglyára dobja) – bibliai utalás, Veronika alakja a bibliai Veronikát idézi (aki a keresztúton összeeső Jézusnak odanyújtotta a kendőjét).
- párhuzam Szervét és Krisztus sorsa között (máglyahalál – kereszthalál)
Nyelvezet: erősen metaforikus. intellektuális szépírói nyelv
Nyelvi eszközök: a bemutatott kor hitvitázó beszédmódjával íródott
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
