Francia romantika:
Victor Hugo indította el a francia romantikát, amely csak 1830-ban kezdődött (némi késéssel) Hugo Hernani című drámájának színházi bemutatójával, amely nagy botrányt okozott (a történet a rablóromantikába tartozik, és Hugo felrúgta a hármas egység szabályát).
Hugo kitűnő költő volt, de a magyar köztudatban regényíróként szerepel. Legfontosabb regényei:
1830: A párizsi Notre-Dame (visszanyúl a középkorba, témája egy székesegyház építése, azonkívül szerelmi történet is). Groteszk minőség van benne: Quasimodo egyszerre nevetséges és félelmetes figura.
1862: A nyomorultak (a romantika egyik legjelentősebb regénye, Hugo saját korában játszódik, tehát nem megy vissza nagyon a múltba). A felvilágosodás eszméi is benne vannak: a főhős, Jean Valjean egy szökött fegyenc, de megjavul, ezzel azt bizonyítja, hogy mindenki jónak születik, és csak az intézmények (iskola, börtön stb.) rontják el az embereket.
További Hugo-regények: A nevető ember, A tenger munkásai, 1793.
A romantika kisebb jelentőségű francia regényírói: George Sand, Alexandre Dumas, Eugene Sue.
Orosz romantika:
Fő képviselője Puskin, aki elsősorban költő volt, de minden műfajban írt. Terjedelmesebb elbeszélő költeménye A kaukázusi fogoly, A bahcsiszeráji szökőkút, A cigányok. Elbeszélései, regényei: A kapitány leánya, A pikk dáma.
Főműve a Jevgenyij Anyegin c. verses regény, melynek főhőse a felesleges ember típusát testesíti meg. Anyegin ugyanis vagyonát, tehetségét nem hasznosítja, csak saját magával törődik, passzív, szórakozik. Először önként vonul ki a társadalomból, a végén pedig már rákényszerül, hogy kivonuljon, így lesz fölösleges ember.
A felesleges ember típusa később más orosz szerzőknél is megjelenik, pl.
Lermontov: Korunk hőse
Turgenyev: Apák és fiúk
Goncsarov: Oblomov
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
