A cím a lírai ént jelöli és azt sugallja, hogy már csak árnyéka önmagának: az élet úgy megtépte, meggyötörte, hogy már nem ugyanaz, aki régen volt. Mivel élete „kockán van”, Istenben keres vigaszt és megnyugvást („örök hit-balzsam”). Azelőtt mindig a bajban fordult Istenhez („Üldöztetéseimben kellettél”), de régi harcos attitűdjét mára alázat váltotta föl: „Meghajlok szent Színed előtt.”
A vers szervezőelve az ellentét. Ady egy paradoxonnal fejezi ki azt, hogy emberi ésszel Isten nem fogható fel: Ő „létlenül is leglevőbb” (figura etymologica). Ady istene ellentétekből áll össze, az ember misztikum utáni vágyát jeleníti meg, az emberfelettit személyesíti meg.
Az ellentétezettséget erősíti az is, hogy a zárlatban az addig bizonytalan lírai én bizonyosságot és biztonságot talál Istenben.
A felütés még a csüggedés hangján szólal meg: bármennyire is kereste a beszélő Istent, már eljutott oda, hogy nemcsak Istent nem ismeri, de önmagát sem. Ha Istenhez beszél, a szavakat is nehezen találja meg, most mégis Istenhez fordul.
A beszélőt az üldöztetés, hányattatás hajtja az elfeledett Istenhez, a „szent Képzeléshez”, aki „létlenül is leglevőbb”. Ez a paradoxon a hitetlen hitet szólaltatja meg. A lírai én Istenben való hitét kikezdte a kétely és a félelem, de mindezek ellenére ő akar hinni, szándéka erős: „S akarom, hogy hited akarjam”, „… s nem nyugszom addig, / Míg hitedet meg nem nyerem”, hiszen „Nem szabad hinni senki másba.”
Még mindig bizonytalan, de nem Isten létezésében kételkedik, hanem önmagában. Istennel való viszonya folyamatosan változik, ami a vers zárlatában a legnyilvánvalóbb. Régen még nem tudta, amit most már tud: hogy senki másban nem szabad hinni, csak Istenben. Már tudja, hogy tévedett, amikor kételkedett Istenben, ennek ellenére nem jellemző a bűntudat vagy a bűnbánat a versben.
Az Istenhez hanyatló árnyék végkicsengése, hogy a kétkedés a múlté, a jelenben már elnyerte a bizonyosságot a lírai én, megtalálta Istent.
Jellegzetesen adys szóalkotásokat találunk a műben, pl. bús-szilaj, Szent Képzelés, örök hit-balzsam.
A vers formája egyszerű, szótagszáma: 9-8-9-8, rímei egyszerű ölelkező rímek. Az egyszerűség és a helyenként archaikus nyelvhasználat a bibliai zsoltárok hangulatát idézik.
