Ady Endre: Párisban járt az Ősz (elemzés)

A vers időkezelése visszatekintő (ami szokatlan Adynál, aki általában nem emlékezik, hanem cselekszik, megél, azaz jelen időben beszél). A Párisban járt az Ősz azonban múlt idővel indul (tegnap szökött be az Ősz Párizsba) és jelen idővel ér véget („én tudom csupán”). A Szent Mihály útján történt eseményt tehát emlékként idézi fel a beszélő.

Adynak azért volt szüksége a múlt időre, hogy a hangulati eltérés ellenére ne legyen szerkezeti törés a versben. A két ellentétes előjelű rész, az idill és a tragédia meg kellett férjen egymással egyazon versben.

A múltból a jelenbe haladó időkezelést ezenkívül tartalmi okok tették szükségessé: kétféle értékrendet kellett kifejezni. Az egyik az átesztétizált halál, amelyről „füstös, furcsa, bús, bíbor” dalok szólnak, a másik pedig a tragikus halál, amelynek az értelmetlensége döbbenetet vált ki.

A megszemélyesített Ősz, azaz a Halál úgy jelenik meg, mint egy vásott kölyök, aki azt a csínyt eszelte ki, hogy beszökik Párizsba a nyár közepén. Ez nem a szokásos komor ábrázolása a halálnak, hanem egy könnyed, már-már idilli kép, amely játékossá teszi a vers első felét. Ez azonban hamar tragikumba fordul.

A nyárban egy percig időzik csupán az Ősz, mégis olyan döbbenetet vált ki, ami rányomja bélyegét a vers hangulatára. A mű nem a kezdeti játékos, elomló hangulattal zárul, hiszen a lírai én bizonyosságot szerez arról, hogy meghal. Ez a haláltudat tudatosítja az emberi élet végzetes komolyságát is.

A Párisban járt az Ősz félrímes, négysoros, négy versszakos költemény, verselése kevert: időmértékes és ütemhangsúlyos sorokat is tartalmaz. Előbbiek főleg jambikusak, utóbbiak között pedig Ady-tízesek szerepelnek gyakran. (Az Ady-tízes tíz szótagos sorokat jelent, amelyek két 5 szótagos ütemre osztanak, azok pedig tovább oszlanak két 3/2 szótagos kis ütemre.)

Nézzük meg a verset részletesebben!

A vers egy olyan esemény felidézésével indul, ami tegnap történt, tehát a megszólalás időpontjában már csak emlék. A nyitó versszak tehát múlt idejű.

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Már az első strófában megjelenik a halálsejtelem, de egyelőre még csak leheletfinoman, alig érezhetően. A nyár kellős közepén, a hőség és kánikula közepette megjelenik az Ősz, amely csak „beszökött” Párizsba, hiszen nyilván semmi keresnivalója ott olyankor, amikor a naptár szerint nyár van. Tehát titokban érkezik és nesztelenül, észrevétlenül suhan célja felé.

Ez a különlegesnek számító esemény, hogy az Ősz belopja magát oda, ahol nem kéne lennie, jelzi, hogy valójában nem az évszakról beszélünk. Az Ősz egy megszemélyesítés: a halál, az elmúlás szimbóluma. Tehát valójában a Halál lopta be magát Párizsba azért, hogy találkozzon a lírai énnel.

A második sor megjelöli a konkrét helyszínt is: a Szent Mihály útja Párizs híres sugárútja, a Latin negyedben levő Boulevard Saint-Michel, melynek nevét Ady magyarra fordítva szerepelteti a versben.

Szándékos lehet a kultikus párizsi utcanév magyar nyelvű szerepeltetése. Valójában a Boulevard Saint-Michel Szent Mihály körútnak fordítandó, Ady magyarítása egyrészt egyetemesebb, másrészt idézi a „Szent Mihály lova” kifejezést, amely népnyelven a koporsót hordozó saroglyát jelenti. A néphagyományban pedig Szent Mihály segíti át a haldoklók lelkét a földi világból a túlvilágra.

A kánikula, a nyári forróság az élet örömeit jelképezi, így ellensúlyozza a halál által kiváltott érzéseket. Párizs jelenléte, a forgalmas Szent Mihály útja is ezt a szerepet töltik be. (Ne feledjük, 1906-ban Ady mintegy menedéket keresett a francia fővárosban az őt itthon érő támadások elől.)

A „halk lombok” azt fejezi ki, hogy egyetlen falevél se rezdült meg, és ez is arra utal, hogy az Ősz titokban érkezik, lopakodva, mert nem akarja, hogy észrevegyék. A „beszökött” és a „suhant” ige is lebegő könnyedséget érzékeltet.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!