Anonymus Gesta Hungarorum (= A magyarok cselekedetei) c. munkája az első fönnmaradt gesztánk. A mű kapcsán sok vita folyt mind a szerző személyéről, mind a mű keletkezésének idejéről. A 18. század óta könyvtárnyi irodalom született a témában. A tudomány mai állása szerint a Gesta Hungarorum feltehetőleg a 13. század elején íródhatott.
Történelmi háttér: a középkor irodalmi kultúrája változatos volt témák és műfajok tekintetében. A kor szellemi életének központjai a kolostorok, az egyetemek, a főúri kastélyok és a királyi udvarok voltak.
A Kárpát-medencében nem sokkal korábban megtelepedő magyarság is bekapcsolódott a nyugati kultúra pezsgő szellemi áramlatába. A feudális állam megalapítása és a kereszténység felvétele után a magyarországi irodalom az európai kultúra szerves része lett.
Első irodalmi alkotásaink latinul íródtak (mert a középkori irodalom nemzetközi nyelve a latin volt), de a latin szövegekben hamar megjelentek magyar szavak is (azokat a latin nyelvű szövegeket, amelyekben elszórtan előfordulnak magyar szavak, szórványemlékeknek nevezzük, legismertebb a tihanyi apátság alapítólevele 1055-ből).
Az Árpád-kori irodalom tehát latin nyelvű volt. A legtöbb középkori műfaj (akár vallásos, akár világi), amely az európai kultúrában megvolt, megjelent a magyar irodalomban is. E műfajok közé tartoztak a geszták, legendák, krónikák.
A középkori magyarországi irodalom vezető műfaja, a gesta-és krónikairodalom a 13-14. században virágzásnak indult. Ebben az időben a hagyományokhoz, a közvetlen tapasztalatokhoz jobban ragaszkodó, a történelmi tényeket merészen csoportosító, történeti koncepciókat konstruáló szerzők léptek színre. Legtöbbjük külföldi egyetemen végezte tanulmányait. Ezen szerzők közé tartozik a Gesta Hungarorum szerzője is.
Szerző: a néha Béla király jegyzője (írnoka), a rejtélyes Anonymus. Személye, valódi neve nem ismert, ezért nevezi őt Anonymusnak, azaz névtelennek a történeti és irodalmi hagyomány. A kódex elején álló P. iniciáléban sokan a szerző nevének kezdőbetűjét sejtik. A geszta szerzője önmagát P. dictus magister (P-nek mondott magiszter) néven nevezte meg.
Mivel saját bevallása szerint ő „a jó emlékezetű Béla király egykori jegyzője” („Bele regis notarius”), valamennyi Béla nevű uralkodó (I. Béla, II. Béla, III. Béla és IV. Béla is) szóba jöhet. Minden lehetőséget megvizsgáltak, a tudomány ma III. Béla (1172-1196) felé hajlik.
Miért nem adta meg a nevét a szerző? A névtelenség a középkor világszemléletéből fakad. A művészet felfogása egészen más volt, mint ma. Úgy tartották, az elkészült alkotás nem a szerző érdeme, hanem Istené. Isten segítségével készülhetett el a mű, így Istent illeti meg a dicsőség. Azt pedig, hogy Isten kit választott ki eszközül a mű létrehozásához, és mi annak a személynek a neve, nem tartották fontosnak, ezért nem jegyezték fel a szerzők nevét. Csak a mű maradt fenn, a szerzők kiléte nem ismert, ők a feledés homályába merültek.
Lelőhely: egy 13. századi, valószínűleg domonkos szerzetes által másolt kódexben maradt fenn.
Terjedelem: 24 levél
Műfaj: regényes geszta – regényes formában beszéli el a magyarok történetét (a honfoglalás és a letelepedés eseményeit). A geszta mint műfaj inkább tematikus, egy rövidebb időszak eseményeinek zártabb szerkezetű, kerek, színes előadása (szemben a krónikával, amely az időrendiséghez jobban ragaszkodó, a nép egész történetét átfogó mű).
A regényes geszta műfaja a 12. századtól jött divatba a nyugati latin nyelvű irodalomban. Ezekben az írásokban a szerző a saját elképzelése szerint eleveníti meg a régmúlt időket (vagyis nem hiteles történetírói munkát hoz létre, hanem fikciós művet, irodalmi alkotást).
A magyar irodalomban a geszták szerzői azokat a meséket és énekelt történeteket használták fel írásaikhoz, amelyek évszázadokon át szájhagyomány útján öröklődtek nemzedékről nemzedékre. A magyar geszták témáI: a magyar nép eredete, a honfoglalás eseményei, a kalandozások és a magyarok hőstettei.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
