Anton Pavlovics Csehov, A csinovnyik halála és a Sirály szerzője

Üzenet: érdemes Csehov egyik levelének részletét idézni, melyet Alekszandr Tyihonovnak írt. Ebben kifogásolja azt a rendezői felfogást, amely szerint Sztanyiszlavszkij, a korszak zseniális rendezője színre vitte a Sirályt, mert szerinte a darab nem adja át jól a dráma üzenetét:

Azt mondta, sírt a színdarabomon. Nos, nem Ön az egyetlen, pedig nem ez volt a célom. Sztanyiszlavszkij a hibás, hogy ennyire megindító lett az előadás. Én valami egészen mást akartam. Egyszerűen és őszintén azt akartam mondani: nézzetek végig magatokon, lássátok be, hogy milyen rossz és unalmas az életetek. Az embereknek mindenekelőtt ezt kell megérteniük, és ettől a perctől fogva más és jobb életet kell élniük.”

Csehov egyébként sokszor érzett dühöt vagy levertséget színműveinek félreértése miatt, s állandó vitában állt a moszkvai Művész Színház vezető alkotóival, akik drámáit közönségsikerré tették (Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij, Vlagyimir Ivanovics Nyemirovics-Dancsenko).

Jelentősége: újítások.

  • Csehov lebontja a romantikus művészfelfogást. Georg Steiner szerint Csehov után immár visszafordíthatatlan a „tragédia halála”. A 20. századi színházakban már „hétköznapi emberek játsszák mindennapi komédiáikat” (Erika Fischer-Lichte).
  • Csehov lebontja a műfaji hagyományokat. Nem tartja magát a tragédia műfaji követelményeihez (ellenképét hozza létre a shakespeare-i tragédiának), amivel a nagy tragédiák hitelvesztését fejezi ki.

Fogadtatás, utóélet: a Sirály ősbemutatója a dráma elkészültének évében volt, 1896-ban. A komédiaként meghatározott darab első előadása megbukott, és csak a moszkvai Művész Színház 1898-as előadása révén lett közönségsiker. A társulat a darab sikerének nyomán emblémájául is a sirályt választotta.

Magyarországon először 1912-ben mutatták be a Várszínházban a Kamarajáték Társulat előadásában (ez a bemutató is bukással végződött).

A kezdeti sikertelenség óta hazánkban is és más országokban is sokszor játszották már sikerrel a darabot.

Magyar fordítások: Háy Gyula 1950-es és Makai Imre 1973-as fordítása van használatban, mindkét szöveg ma is élő és eleven.