Stílus: Arany eltávolodik a Toldi népiességétől, ami tudatos költői program eredménye. A népiességet ugyanis a nemzeti költészet kezdeti szakaszaként értelmezte: „Szeretem a nemzeti költészetet; a népiesség köntösében még most; később majd pusztán”. Ennek megfelelően a Toldi estéje a népiességtől eltávolodva a nemzeti költészet megvalósításának irányába mozdul el.
A nemzeti költészet Arany felfogásában nem egyszerűen a szélesebb rétegek számára is befogadható költészet, hanem egy magasabb rendű költészet, amely a népiesség meghaladásával jön létre. Nem idegen példák követésével alakul ki, hanem szervesen fejlődik ki az adott népcsoport saját, ősi irodalmi hagyományaiból, és megőrzi az adott közösségre jellemző egyediségét.
Arany népiességfelfogása a Herder nyomán elterjedt romantikus elméletben gyökerezik, melynek első hazai nézetrendszerét Kölcsey alkotta meg (Nemzeti hagyományok). Eszerint az eredetiség kizárólag a népköltészet sajátja,
Arany úgy gondolta, a nemzeti költészet megteremtéséhez az élő népköltészetből kell meríteni, mivel a népköltészet archaikus és hiteles formában őrizte meg a nemzeti hagyományokat. Később aztán a népiességet meghaladva létrehozható egy magasabb rendű költészet: a nemzeti költészet. Ennek egyik megvalósulása a Toldi estéje.
Nyelvezet: tömörség jellemzi, kevesebb az ízes, népies szóhasználat, mint a Toldiban, kevesebb a nyelvjárási szín és a paraszti elem (kisebb szerepet játszanak az életképszerű elemek, pl. mezei munka, az udvarház élete).
Arany nyelvhasználata merít ugyan a népköltészetből, de a nyelvi kifejezésmód inkább a műköltészet magasabb esztétikai követelményeinek felel meg.
Verselés: ütemhangsúlyos, négyütemű, tizenkét szótagos, magyaros verselésű.
Versforma: a strófák nyolcsorosak, minden versszak 5. sora beljebb kezdődik. Ez azt a hatást kelti, mintha újabb lökést kapna a 8×12 szótagos hosszú szövegtömb, és a lendület viszi tovább az elbeszélést.
Rímelés: páros rímek, a a b b c c d d.
Cselekmény: szegényes, a külső események súlya, jelentősége csökken az első részhez képest (eltűnnek az olyan kalandos epizódok, mint pl. a farkaskaland, a bika megfékezése). Ez az epikus jelleg visszaszorulását eredményezi, a líraiság kerül előtérbe.
A fő eseménysor majdnem azonos az első rész cselekményével: Toldi Nagyfaluból elindulva 3 nap alatt Budára ér, legyőzi az ország címerét bitorló idegen bajnokot, és ezzel megmenti a nemzet becsületét, saját maga számára pedig kegyelmet nyer a királytól. Ennek ellenére a Toldi diadallal, a Toldi estéje tragédiával zárul.
Beszédhelyzet: Arany felfüggeszti a népi mesemondó szerepét, amit a Toldiban felvett. Elbeszélőként elmélkedő attitűd jellemzi.
Motívumok:
- jellegzetesek a jelképes jelentéssel bíró évszak-és napszaktoposzok, pl. a záró kép és a nyitó kép, amelyek közt alig van különbség. Az I. énekben ketten állnak a sírgödörnél (Toldi és Bence), pirult horizontú esthajnal van, ami utóbb sötét éjszakába hajlik, őszi levelek hullanak a fákról. A zárlatban Bence egyedül áll a behantolt sír mellett ásónyélre támaszkodva, ismét este van, felhős az ég, és Toldi sírját belepi a frissen esett hó.
- lelkiállapotot jelző természeti képek, pl. a Budára tartó öreg vitézt beburkoló köd és a rajta átderengő őszi napfény utal a zavart, felzaklatott lelkiállapotra (a napfény arra utal, hogy Toldi új reményt dédelget, a köd nyomasztó volta előrevetíti későbbi csalódását, vállalkozásának végső kudarcát: „Nagy nehéz, fojtó köd, milyen az embernek / A lelkét is nyomja, rátapad tehernek”; „Teste béburkolva őszi nap ködével / Lelke bús haragnak sötét fellegével”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
