Az átélt beszéd / szabad függő beszéd egy epikus közlési forma. Az elnevezés a francia style indirect libre (= közvetett szabad stílus) kifejezésből ered.
Az átélt beszéd vagy szabad függő beszéd nyelvi formájában jelen idejű, harmadik személyű közlés, tehát írói tudósítás, mégis a szereplő belső világát tárja fel, de úgy, hogy erre csak nyelvi eszközökkel utal. Az író mintegy belehelyezkedik a szereplő tudatába, ezért átképzeléses előadásmódnak is nevezik.
A szabad függő beszéd főleg az impresszionizmus korában terjedt el. Az egyenes beszéd és a függő beszéd sajátosságait ötvözi. Létrejöttének klasszikus példája:
- Az egyenes beszéd egy adott személy szavait szó szerint idézi, pl. „Ő így szólt: Valóban arra kényszerültem?” (Az egyenes beszéd drámai jelleget ad a műnek, mivel a szereplők megszólalásait idézet formájában közli.)
- A függő beszéd egy adott személy szavait nem szó szerint idézi, pl. „Azt kérdezte magától, valóban arra kényszerült-e.” (A függő beszéd az elbeszélő nézőpontjából közli a szereplő szavait, és nehézkessé teszi a mondatot, mivel kötőszó és mellékmondat használatát igényli. A közlés áttételes, mert a szereplő megszólalását az elbeszélő szavai vezetik be vagy zárják le.)
- Az átélt beszéd vagy szabad függő beszéd az adott személy tudatába belépve közli annak gondolatát: „Valóban arra kényszerült ő?” (A szabad függő beszéd esetében nincs különválasztva a narrátor és a szereplő szólama, a kettő egybemosódik.)
A szabad függő beszéd az elbeszélői nézőpont határozott elkülönítése nélkül teszi lehetővé az elbeszélő „belépését” a szereplő tudatába. Nincs se bevezető ige, se kötőszó, elmarad a függőségi viszony nyelvi jelölése („azt gondolta, hogy”), ezért az elbeszélő és a szereplő szólamai „összecsúszhatnak”.
Számos példát találhatunk erre pl. Mikszáth Kálmán műveiben, aki gyakran formálta meg szabad függő beszéd segítségével szereplőinek tudati tereit, pl. „Ott az a suta toklyó egyszer eltévedt a harasztosban, befonva magát átszakíthatatlan töviságak és iszalagok közé. A Merkuj akadt rá. Becsülettel kiszabadítá onnan, s úgy féldöglötten vonszolá a nyájhoz. Okos kutya az, megérdemli hogy nem lett belőle – ember.” (Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt)
Móricz Zsigmond elbeszélésmódjának kifejezetten fontos jellemzője a szabad függő beszéd alkalmazása, pl. Az Isten háta mögött c. regényében a nézőpontváltások technikája a szabad függő beszéd:
„A pap kezet fogott a tanítóval, s abban a pillanatban már odanézett a tanítóné szemébe. Az albíró, aki szintén felállott, mint a káplán s a diák, a vendégek tiszteletére, elfogta ezt a pillantást, és megremegett tőle. Egy határozott és rimánkodó szerelmes pillantás volt. Hát ebbe az asszonyba mindenki szerelmes?” (Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött)
A fenti részlet az elbeszélő szólamaként indul, az utolsó mondatról viszont már nem lehet eldönteni, hogy az elbeszélő vagy az albíró gondolja, így az elbeszélő és a szereplő szólama összecsúszik. A külső és belső nézőpontok állandó váltogatása a szereplők közti viszonyok árnyalt bemutatását teszi lehetővé.
Ugyancsak sajátos nézőponttechnika érvényesül Gustave Flaubert Bovaryné c. regényében, amelyben hol az egyik, hol a másik szereplő szemszögéből látjuk a történetet. Példa a szabad függő beszédre: „De hát örökké fog tartani ez a nyomorúság?”
A szabad függő beszéd fontos szerepet tölt be a modern epika tudatelbeszélésében. A tudatábrázolás egyik jellemző közlésformája az elbeszélt monológ, amely lényegében szintén átélt beszéd (szabad függő beszéd): a narrátor elbeszélése közvetetten a szereplő nézőpontját és tudatvilágát mutatja be. Kosztolányi prózájában (Tengerszem c. kötetében) sokszor találkozhatunk vele.
Az átélt beszéd (szabad függő beszéd) határesete a belső monológ, ahol az elbeszélő már teljesen eltűnik.
