Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, hasonlat, allegória, ellentét, fokozás, halmozás, felkiáltás, ellipszis, aszindeton.
Rengeteg az áthajlás: négy sort leszámítva sehol nem esik egybe a verssor és a mondat logikai rendje. Ez idegességet, zaklatottságot, aggodalmat, nyugtalanságot fejez ki.
Alapmotívumok:
- a kerítés metaforái: léckatonáim, dzsidások, sün-életem tüskéi, hősi lécek
- az évszakváltással összefüggő természet-motívumok: október, szemtelen ősz, barbár szelek, fehér-csuhás vezeklő, a tél, magvak, csíra, tavasz, madarak, méhek
A vers visszanyúl a klasszikus és a modern klasszikus hagyományhoz is. Egyfelől Vörösmarty Előszó című versének beszédhelyzetét fogalmazza újra, másfelől az azt újraíró Ady-műre is utal („Most tél van s szegény mag-magam / Megnémítva és behavazva / Rendeltetés hitével / Őrzöm meg tavaszra, Igazimnak sarjadásáig.” Mag hó alatt).
Cím: összefoglaló, allegorikusan értelmezhető. A gazda bekeríti házát, azaz saját kis területét óvja lécekkel. A kerítés azt jelzi, hogy ez az ő tulajdona, és annak is jele, hogy vagyok: a tulajdonom mutatja, hogy létezem. Ugyanakkor a bekerítés aktusa azt is jelképezi, hogy az illető elzárkózik a világ elől, ezek a léckatonák elzárják a külvilágtól.
A „sün-élet” kép is azt jelenti, hogy elbújik, és kifelé a tüskéit mutatja. Ne zavarják őt, ez az ő kicsi élete. Nem a tetteim, szavaim, emberi méltóságom mutatja, hogy vagyok, hanem a kerítéseim. Eszünkbe juthat erről Arany János Kertben című verse, melyben azt panaszolja, hogy közönyös a világ: mi közöm ahhoz, ami a kerítésemen kívül történik? Milyen kár, hogy ilyen lett a világ.
A versnek eredetileg alcíme is volt (Új barbár század jövetelére), de ezt már a későbbi kiadásokban nem találjuk meg.
A lírai én a címbeli gazda, de Babitsról van szó a versben, aki valóban vett egy kis birtokot (ez a vers valós élményalapja).
A vers 39 sorból áll (valójában 38, de Babits egy sort kettétört), szerkezetét a költő tagolta egységekre, s az egységeket a tördeléssel jelezte. Ez alapján a vers 3 szerkezeti egységre bontható.
Az 1. egység (1-13. sor) a beszédhelyzet és a vers terének megteremtése. A lírai én explicit módon van jelen; birtokos személyjelek és egy hangsúlyos kurzivált (dőlt betűvel szedett) létige utalnak a beszélőre, akinek léte csak a szimbolikus kertet körbezáró kerítés denotátumaként értelmezhető: „jel, hogy vagyok”.
A kerítéssel a lírai én kizár minden idegent. A „szakadt lét” elrongyolódott, megtépázott, nem teljes életet jelent. Ami még közös maradt, az a táj varázsa, a levegő, azaz a természet. Pont az a közös, ami nem emberi. Csak a természet ad szépet, csak az tud áthatolni az embereket egymástól elválasztó léckerítéseken.
A természeti képekben is ott van a fájdalom, a társadalom részeire hullott, nincs közösség, amiben a beszélő jól érezné magát. Ennek eredménye a szorongás, az elzárkózás. Nincs, ami közösséggé tudná hangolni az embereket.
A vers első részének alaphelyzete megegyezik a Rousseau-nál az egyenlőtlenséget eredményező tettel (Rousseau: Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól. Második rész). A vers első része ennek a jelnek az értelmezése. Ideje a pillanatnyi jelen.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
