A 2. egység (14-25. sor): a lírai én T/1. személyre vált, ezzel egy nagyobb egység részeként határozza meg magát. Így a kert őrzésének motívuma közösségi tetté válik. E sorok idősíkja a tágabb jelen: az ősz leírásával a beszélő mintegy indokolja a mű alapját jelentő szimbolikus aktust, a kerítés építését.
Ez az ősz hazug, csak a hideget hozza, karmos, bántó. Barbár, gyilkos, hazug ősz. Október hónapot április karmosabb öccsének nevezi. Az öccsök ezek a hideg őszi napok. Az október és az április hasonló hónapok. Az áprilisról mondják, hogy szeszélyes, de az október is szeles, karmos, kiszámíthatatlan.
A lírai énben a tétovaság, az otthontalanság érzését kelti. Azt mondja, ne hízelegj ennek az ősznek: barbár ez. Értékvesztésre utal a „kincses tavaly” jelzős szerkezet: a tavalyi év ezek szerint jobb volt.
„De élet e lárma és rángás?” – kérdezi. A rángás a társadalomra vonatkozik: mindenki otthontalan, senki nem találja a helyét.
„Csöndben érik a csíra”: csöndben meg kell tartani az értékeket és átmenteni őket a jövő generációnak. (A csíra képe eszünkbe juttathatja Ady Mag hó alatt című versét.) A „maradj a tavaly őre” sor is a múlt értékeinek megőrzésére vonatkozik.
A 3. egység (26-39. sor): idősíkváltás történik. Az eljövendő „történelmi tél” expresszív leírása, a tavasz ígéretével. A „fehér-csuhás vezeklő, a tél” sor eszünkbe juttatja Vörösmarty Előszó című versét, annak sorait a buja, kacér földről, aki tavasszal vendéghajat vesz.
Az Új azért jön, hogy őt szeressük, kacéran elénk toppan, de mi nem adhatjuk fel a régit, meg kell őrizni a régi értékeket. Ebben a részben explicit módon megjelenik a vers üzenete: „A Régi jobb volt!”
Ahogy a középkorban a régi könyveket eldugták a szerzetesek a barbár, nomád képégetők elől, úgy kell nekünk is eldugni a magvakat és megőrizni a régi értékeket a jövőnek.
A végén a léckatonák helyett orgonabokrok vannak, ez már melegebb kép, biztatóbb. Ugyanakkor a békét jövendölő utolsó sor nyitva hagyja a kérdést, hogy a bekövetkező tavasz az emberrel vagy nélküle következik majd be.
A gazda bekeríti házát verselése időmértékes, tendenciaszerűen a jambikus trimeter érvényesül. A jambust sűrűn megzökkentik daktilusok és anapesztusok. A zaklatott verszene a lélek nyugtalanságát, félelmét közvetíti.
A vers formailag szabad, kötetlen, rímtelen szabadvers. Babitsnak itt már nem a míves forma a lényeg.
Több síkon értelmezhető a vers, de minden értelmezésnek az értékőrzés motívumából kell kiindulnia. A mű több történelmi korra utaló jelentéselemet fog össze, így az értékőrző gesztusa időtlenné vagy ciklikusan visszatérővé válik.
Ha a bekerítés képét valóban Rousseau-tól származtatjuk, akkor az a történelmi idők hajnalára utal. A „sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros képégetők” a népvándorlás és a bizánci ikonoklaszták korát idézi. A 8-9. sor: „de átbocsátva ami még közös maradt / a testvérek közt…” pedig a vers közelmúltjára céloz, a Párizs környéki békék idejére.
A gazda bekeríti házát emlékeztet Ady Endre küldetéstudatára, aki szintén hősiesen védte a „szebb tegnapot” a pusztító jelentől. Ugyanilyen bátran vágja Babits is szemébe az új időknek, hogy a régi jobb volt. És ugyanúgy reménykedik a túlélésben is, mint Ady, ugyanúgy bízik az eljövendő tavaszban.
