Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című c. drámája 1939-ben íródott.
Bertolt Brecht (1898-1956): német író, költő, rendező, drámaesztéta. A drámairodalom és a színjátszás egyik nagy hatású megújítója. (Az epikus színház néven ismert törekvések klasszicizálódott változatát valósította meg. Költőként is jelentős.)
Augsburgban született 1898-ban jómódú polgári családban. Apja egy papírgyár igazgatója volt.
Már diákként is vonzódott a színházhoz, fellépett a müncheni kabaréban, mandolinkísérettel adta elő saját dalait. Egy háborúellenes dolgozatáért majdnem kicsapták az iskolából. Tizenhét éves korától publikálta verseit, melyeket a helyi sajtó közölt.
1917-ben Münchenben orvostanhallgató (de irodalmi ambícióit sem adta fel), aztán 1918-ban behívták katonának. Egy évet egy katonai kórházban szolgált mint szanitéc. (Ekkor írta első jelentős versét: Legenda a halott katonáról.)
A háború után visszatért Münchenbe, de orvosi tanulmányait nem fejezte be (1922-ben adta fel az egyetemet). A politika vonzotta: 1919-ben tagja lett az augsburgi munkás-és katonatanácsnak.
Érdeklődése a színházi élet felé fordult. 1919-től egy augsburgi lap színikritikusa lett és megismerkedett a színpad mélyebb problémáival. 1923-ban a Müncheni Kamaraszínház dramaturgja lett, s megpróbálkozott egy korábban (1918-ban) írt drámája színpadra állításával. A mű (egy háborúból hazatérő katona cinikus története) nagy feltűnést keltett. Így Brecht drámaíróként már első művével elismerést aratott: elnyerte a rangos Kleist-díjat.
1924-ben Berlinbe került, a színházi világ központjába, ahol a kor legismertebb rendezői (Max Reinhardt, Erwin Piscator) mellett volt dramaturg. Sorra mutatták be drámáit, melyek közül a Koldusopera (szó szerinti fordításban: Háromgarasos opera) világhíres lett. (Ebben nagy szerepe volt a zeneszerzőnek is: Kurt Weill írt a dalszövegekhez zenét.)
Már 1926-ban beiratkozott egy marxista munkásiskolába, tanulmányozta a marxizmust, és az 1930-as évek elején már marxistának vallotta magát. Ekkortájt kezdett tandrámákat írni, melyek fő célja a politikai agitáció volt (műveivel a marxista eszméket akarta közvetíteni). Színdarabjainak „élvezeti cikk” helyett „tankönyv” szerepet szánt, azaz didaktikusságra törekedett. A kommunista kritika kezdetben kevéssé honorálta igyekezetét, de később elismerték, a Szovjetunióba is meghívták.
Hitler hatalomra jutása után el kellett menekülnie Németországból (1933-ban átszökött a határon). A fasiszta uralom idején emigrációban élt (1934-ben megfosztották német állampolgárságától). Alkotókedve nem csökkent: számos antifasiszta darabot alkotott.
Európa több országában is megfordult, évekig élt és dolgozott Dániában, Angliában, Svédországban és Finnországban. Végül Amerikában telepedett le: 1941 és 1947 között az Egyesült Államokban tartózkodott, ahol filmforgatókönyveket írt, de elképzeléseit nehezen tudta összeegyeztetni a hollywoodi igényekkel.
1947-ben tért vissza Európába. Hazatérve Németországba Kelet-Berlinben telepedett le, mert 1948-ban a nyugat-németországi hatóságok visszautasították letelepedési kérelmét. Egy-két vendégszerepléstől eltekintve a szocialista országok többségében sokáig nem méltányolták és nem állították színpadra műveit, csak az NDK-ban. Itt, a berlini fal keleti oldalán saját színtársulatot szervezett Berliner Ensemble néven. Felesége, Helene Weigel színésznő volt az egyik legközvetlenebb munkatársa.
Háborúellenessége mindvégig megmaradt, részt vett a békemozgalomban, 1954-ben megkapta a Szovjetunió által alapított Nemzetközi Lenin-békedíjat (amely a ma is létező Nobel-békedíj szocialista megfelelője volt, a Nobel-békedíj ellensúlyozására jött létre, és 1990-ben szűnt meg).
Brecht 1956 augusztusában halt meg.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
