Arthur Miller Az ügynök halála c. drámája 1949-ben íródott.
Arthur Miller (1915-2005): amerikai drámaíró.
New York-ban született 1915-ben Ausztriából bevándorolt zsidó kereskedőcsalád gyermekeként. Apja egy kisebb New York-i gyár tulajdonosa volt, de 1929-ben a tőzsdeösszeomlás miatt elvesztette vagyonát. A család elszegényedett, Miller szűkös körülmények között nevelkedett fel.
Az osztrák származású apa alacsony műveltséggel rendelkezett. Kezdetben fia se mutatott különösebb érdeklődést az irodalom és a művészet iránt.
A középiskolában sportkedvelő volt. Egy Dosztojevszkij-regény (a Karamazov testvérek) hatására döntötte el, hogy író lesz.
A michigani egyetemre járt. Egyetemi tanulmányait alkalmi munkákból finanszírozta, legtöbbször újságírással kereste meg a tandíjra valót. Első darabját is egyetemista korában írta.
Tanulmányai befejezése után visszatért New Yorkba, ahol különböző rádiótársaságoknál dolgozott.
A második világháború alatt nem kellett katonai szolgálatot teljesítenie. (Egy korábbi, futball közben szerzett térdsérülése miatt felmentették.) A hadszíntereket ennek ellenére bejárta és riportregényt készített a tapasztalt helyzetről.
25 évesen, 1940-ben megnősült (egykori iskolatársát, Mary Slatteryt vette feleségül). Első házasságából két gyermeke született (Jane és Robert).
Írói pályája is az 1940-es években kezdődött. Korai művei közül az Akinek mindig szerencséje volt c. drámáját mutatták be 1944-ben. A darab azonban megbukott.
Három év múlva, 1947-ben Édes fiaim c. darabja már kedvező fogadtatásban részesült a New York-i Broadwayn. (Ebben az ibseni drámatechnikát alkalmazta.)
A sikert és a világhírt azonban Az ügynök halála c. társadalmi drámája hozta meg neki 1949-ben. Egy másik mesterműve, A salemi boszorkányok szintén nagy sikerrel szerepelt a Broadwayn, s 1953-ban Tony-díjat nyert.
Az 1950-es években, a McCarthy-korszakban Amerikában a kommunizmustól való félelem miatt politikai boszorkányüldözés folyt. Millert azzal vádolták, hogy művei eszmeileg a kommunista mozgalmat támogatják. (Különösen A salemi boszorkányok c. drámája miatt többször is beidézték.) Az FBI és az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság is nyomozást folytatott ellene.
Az írónak 1954 végére komolyra fordult viszonya a hollywoodi filmcsillaggal, Marilyn Monroe színésznővel. Mindkettejüknek a válópere folyt éppen. A 20th Century Fox filmstúdió azt akarta, hogy Monroe szakítson az íróval, aki ellen kommunizmus gyanúja miatt vizsgálat folyik, de a filmsztár erre nem volt hajlandó.
1956-ban Miller és Monroe összeházasodtak. A sajtó furcsállta az entellektüel és a szexszimbólum kapcsolatát, akik szerintük nem illenek össze. A színésznő még a zsidó vallásra is áttért az író kedvéért (bár valójában ateista volt).
1957-ben a kommunista tevékenységet vizsgáló bizottság kimondta Miller bűnösségét. Egyhavi börtönt és pénzbírságot kapott, és eltiltották útlevele használatától. 1958-ban felmentették a vád alól.
Feleségének Miller filmforgatókönyvet írt Kallódó emberek címmel 1961-ben. Ez lett Monroe utolsó filmje. Viharos házasságuk a gyakorlatban ekkor már véget ért (Miller új kapcsolatba is kezdett). A színésznőnek nem tetszett, hogy a szerepébe túl sok került bele a valódi életéből. Monroe-t egészségi problémák gyötörték, a film is megbukott. 1961-ben elváltak. (A házasság négy évig tartott.)
Egy évvel később az író feleségül vette Inge Morath osztrák származású fotográfust. Két gyermekük közül a fiú, Daniel Down-kórral született, és egy intézetben helyezték el. A lány, Rebecca filmrendező lett.
1962-ben gyógyszere túladagolásával megölte magát Marilyn Monroe. A filmsztárt korábban is gyötörte krónikus álmatlanság és szorongás, majd később depresszió. Emellett sokat ivott és gyógyszerfüggő is volt.
Arthur Miller magánéletének kritikus időszaka is ezekre az évekre tehető. 1964-ben, A bűnbeesés után c. önéletrajzi drámájában élete eddigi ötven évének egyéni problémáit, volt felesége öngyilkosságát dolgozza fel. A darabot nagy felháborodás követte (mert a Monroe-ra való utalást a nézők is, a kritikusok is kegyeletsértésként fogták fel).
1964-ben írt Közjáték Vichyben c. színdarabjában a nácik embertelenségét és kegyetlenségét örökítette meg (helyszíne a német megszállás alatt álló Franciaország). Hitler áldozatainak állított emléket.
1965-ben a Nemzetközi Irodalmi Szövetség (International PEN) elnökévé választották. Ő volt a szövetség első amerikai elnöke. A tisztséget 4 évig viselte.
1969-ben a Szovjetunióban betiltották darabjait, mert síkra szállt a szovjet írók alkotói szabadsága mellett.
Az 1970-es és 1980-as években írt drámáiban már nem tudott korábbi sikereinek nyomába érni. Egyfelvonásos darabokkal kísérletezett, de sem kritikai, sem anyagi sikert nem ért el velük.
1987-ben kiadta emlékiratait Időkanyarok címmel.
1996-ban első házasságából született fia, Robert Miller filmre vitte apja Salemi boszorkányok c. művét (a produkció gyártásvezetője volt).
2002-ben meghalt Miller felesége. Ugyanebben az évben megkapta a spanyol „Asturias hercege” (Principe de Asturias) nevű irodalmi díjat. 2003-ban pedig Jeruzsálem-díjat nyert (melyet kétévente adnak azoknak az íróknak, akik műveikben kiállnak az ember egyéni szabadsága mellett).
Utolsó darabját (Finishing the Picture) 2004-ben mutatták be. (A Kallódó emberek c. film forgatása közben átélt tapasztalatokra alapozta. Arról szól, hogyan nehezítette meg a női főszereplő, Monroe depressziója a film befejezését.)
Miller egész életében a Connecticut állambeli Roxburyben lakott. 2004-ben, 89 éves korában nyilvánosságra hozta, hogy együtt él a 34 éves Agnes Barley festőművésznővel, és össze akarnak házasodni.
A házasságra azonban már nem került sor, mert az író 2005 elején meghalt (rákbeteg volt, halálát szívbénulás okozta).
Lánya, a szintén író és filmes Rebecca Miller ellenezte apja kapcsolatát a festőnővel. Miller halála után kiutasította apja barátnőjét az író roxbury-i otthonából. Évekkel később, 2017-ben dokumentumfilmet készített apja életéről.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
