Horatius Licinius Murenához című verse a Kr. e. 1. század második felében keletkezett. Az utókor a költő egyik legjelentősebb művének tartja, és valószínűleg a legismertebb is.
A híres horatiusi ódák közé tartozik, melyeknek első három könyvét a költő Kr. e. 23-ban publikálta, a negyediket tíz évvel később. A gyűjtemény vegyes tartalmú: sokféle témát feldolgoz, és műfajilag is változatos. Darabjai közül Horatius korában mindet ódának tekintették, és van köztük olyan, amit ma is annak tartanánk, de van olyan is, amit ma más műfajba sorolnánk.
Az óda („odé”=ének görög szóból) eredetileg csak lírai művet jelentett, ezért Horatius a „carmen” (=ének) szóval fordította latinra. Ennek még semmi köze a későbbi óda műfajhoz, amely a himnusz műfajjal rokon, s fenséges tárgyról emelkedett hangon szóló költeményt jelent.
Horatius carmenjei tehát formailag, hangnemükben és témájukban is változatosak. Gyakran valamilyen életbölcsességet fogalmaznak meg. A költő eszmeileg kettős alapra támaszkodott: egyrészt kedvelte az epikureusok nyugalmát, másrészt a sztoikusok szigorú fegyelmezettségét. Egész életművét ez a fegyelmezettség határozza meg.
De nemcsak költői műgondra törekedett, hanem a belső egyensúlyra is, ezért tartózkodott a végletektől. Szükségesnek tartott egyfajta önkorlátozást annak érdekében, hogy az ember elkerülhesse a szélsőségeket.
Licinius Murenához
Jobban jársz, Liciniusom, ha nem törsz
folyton a nyílt tengerek ostromába
s gyors szelektől tartva nem óvakodsz a
parti hegyekhez.
Akinek szivében arany közép tart
súlyegyent, azt nem nyomorítja rozzant
putri szennye, nem nyomorítja bántó
udvari pompa.
Égverő fenyvek sudarát sürűbben
rázza förgeteg, recsegő robajjal
dől a nagy torony s a hegyek legormát
sújtja a villám.
Jót remél a vészben, a jóban ismét
fordulattól tart az előrelátó
szív. Ahogy meghozza a tél haragját
Juppiter, éppúgy
űzi is. Nem lesz, ami rossz ma, nem lesz
folyton az. Ha hallgat a Múzsa, olykor
lanttal ébreszti, s nyilait nem ontja
mindig Apolló.
Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és
légy szilárd; viszont, okosan, magad vond
össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl
büszke vitorlád.
(Szabó Lőrinc fordítása)
A vers műfaja carmen, azaz óda, persze nem a mai értelemben vett óda (a horatiusi ódák nem patetikus hangvételűek: ez nem volt követelmény). Versformáját tekintve szapphói strófákból épül fel.
Alapmotívuma a hajózás, amely az életen való biztonságos átjutást jelképezi, és mint őskép, irodalmi toposz már az ókori görög irodalomban is jellemző volt. Ez a motívum a rómaiaknál is vissza-visszatér. Horatiusnál egész viszonyrendszerré szerveződik, amely metaforikusan a külső körülmények változó voltát és az azt kiegyenlítő belső emberi magatartást jelöli.
Ellentétek:
nem törsz (belső magatartás) – nyílt tengerek ostromába (külső körülmény)
nem törsz (belső magatartás) – nem óvakodsz (belső magatartás)
nyílt tengerek ostromába (külső körülmény) – parti hegyekhez (külső körülmény)
nem óvakodsz (belső magatartás) – parti hegyekhez (külső körülmény)
ha szorít a sors (külső körülmény) – légy szilárd (belső magatartás)
ha kedvez a szél (külső körülmény) – vond össze (…) büszke vitorlád (belső magatartás)
légy szilárd (belső magatartás) – vond össze (…) büszke vitorlád (belső magatartás)
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
