A Licinius Murenához szóló költeményben egy érzékeny, de józan ember magatartáseszménye fogalmazódik meg.
A cím a megszólítottat, a vers címzettjét nevezi meg, aki Horatius kortársa volt. Licinius Murena egy konzul volt, politikus és hadvezér, Maecenas sógora. Kr. e. 22-ben belekeveredett egy Augustus elleni összeesküvésbe, s ezért kivégezték. Horatius feltehetőleg azért címezte hozzá az ódát, mert Licinius Murena szélsőséges magatartású ember volt. A költő a versben mértéktartásra intette.
Bár Horatius egy kortársat szólít meg, maga a vers minden kor minden nemzedékéhez szól. Tanító szándékú, bölcselő jellegű versről van szó, amely arra ösztökéli az olvasót, hogy tanuljon Licinius Murena sorsából. Ha rosszul megy a sorod, tűrj, de ha jobbra fordul, ne hencegj vele, s ne használd fel más emberek kárára.
Az „arany közép(út)” eszménye is megjelenik, amelyet gyakran félreértenek. Nem óvatos, megalkuvó lavírozgatást jelent a világ ellentétes erői közt, hanem egy cselekvő magatartást, melynek lényege, hogy az egyén felméri a helyzetet, aztán olyan döntést hoz, amely a harmónia, az egyensúly fenntartását segíti elő.
Nevezik „arany középszer”-nek is, de csak azért, mert Virág Benedek (1754-1830) saját kora szóhasználatának megfelelően „arany középszer”-nek fordította. Ma ez a fordítás már félrevezető, mivel a „középszer” szóról a középszerűségre asszociálunk, pedig Horatius „arany közép(út)” elve korántsem jelent középszerűséget, sőt, még változatlan lelkiállapotot sem.
Egyszerűen csak egyensúlyra való törekvést jelent: a külső hatások belső kiegyenlítését jelenti. Horatius szerint azon kell dolgozni, hogy ne essünk egyik végletbe sem: ha rossz történik, lelkierőnkkel próbáljuk belül semlegesíteni, ha jó történik, akkor pedig ne szálljunk el, próbáljuk meg visszafogni magunkat, mérsékeljük örömünket, nehogy elbizakodottá váljunk. Így megmarad az egyensúlyi állapot, a jó és a rossz egyensúlya: egyik irányba se billen el a mérleg.
Ha sikerül fenntartani az egyensúlyi állapotot, akkor valósul meg az eszmény, amelyet Horatius követendőnek tartott: legyen az ember mindenfajta érdektől független, erkölcsében nemes, és vállalja a sorsát rezzenetlen nyugalommal, bármi legyen is az.
Ez az életszemlélet sokáig példaadó volt a későbbi koroknak, például a magyar jakobinus, Hajnóczy József is Horatiust idézte a vérpadra lépésekor. De Kossuth Lajos is horatiusi sorokkal lépett a nyilvánosság elé, amikor indította el a Pesti Hírlapot.
A vers retorikus felépítésű, ami a tanító szándék következménye. Szerkezete ellentétekre és párhuzamokra épül, 5 egységre osztható fel.
Az 1. egység (1-2. versszak) a versindítás. A beszélő már a nyitó strófában megfogalmazza a jó tanácsot: ha az élet vizén viharba kerülünk, húzódjunk félre, ne tegyük ki magunkat szándékosan a viharral járó veszélynek, de ne kerüljünk hajónkkal túl közel a parti hegyekhez sem. Ha túlságosan félünk és csak a part mentén hajózunk, akkor a szél könnyen a parti sziklához csaphat.
Vagyis egyik szélsőséges megoldást se válasszuk: óvakodj a szélsőségektől, válaszd az arany középutat! Igaz, hogy a körülmények nagy hatással vannak az életünkre, de azért mi is befolyásolhatjuk azt.
A 2. strófában megjelenik az „arany közép(út)” elve, amely hozzásegít az egyensúly megteremtéséhez. A végleteket el kell kerülni, a külső világ ellentétei között az arany középút (aurea mediocritas) tartja fenn az egyensúlyt.
Itt már nemcsak természeti képeket találunk, hanem társadalmi vonatkozások is helyet kapnak. A szennyes putri és az udvari pompa két szélsőség, s mindkettő megnyomorít, csak más módon. Az okos ember mindkettőt kerüli, mert mindkettőnek megvan a maga veszélye.
A putriban lakó ember kiszolgáltatott, szegény, de az udvari pompának is megvannak a kötöttségei, csak másfajták. Nemcsak a nyomor rossz, hanem a pompa is, mert elbizakodottá tehet, és ellenségeket, irigyeket szerez nekünk. Ha fizikai értelemben nézzük, akkor a putriban lakó ember lesoványodik, a pompában élő meghízik, s mindkettő ártalmas, mindkettő egészségtelen, mindkettő véglet.
Az első két strófa párhuzamosságot mutat, mivel felépítésük azonos: mindkettő egy-egy összetett mondat. Az 1. versszakban a főmondathoz két ellentétes jelentéstartalmú időhatározói mellékmondat kapcsolódik. A 2. versszakban az ellentétes mellérendelő mondatokhoz ugyanaz az alárendelés tartozik.
A párhuzamos építkezéssel Horatius a külső világban megmutatkozó ellentétekre irányítja rá a figyelmet (pl. nyílt tenger-part, putri-pompa).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
