Elbeszéléstechnikai újítás: tudatáram vagy tudatfolyam. Joyce a tudatáram-technika segítségével tárja fel az olvasó előtt a szereplők tudatát (így próbálja elérni azt, hogy az olvasó megtapasztalja a regényalakok létezésmódját). Ezzel a pszichológiai módszerrel a belső valóság új területeit tárja fel.
A minket érő ingerek hatására a tudatunkban percenként megszámlálhatatlanul sok, térben és időben egymástól távol eső gondolatcsíra, gondolatfoszlány, szabad képzettársítás keletkezik. Ezek látszólag logikátlanul csapongó emlékképek és gondolatok – Joyce montázsszerűen egymás mellé helyezett képzetek, mozaikok segítségével érzékelteti őket.
Egy ilyen gondolatfolyamban jellemzően az alábbi elemek jelennek meg:
- a külvilág félig felfogott benyomásai
- emlékfoszlányok, a múltból felszakadó hordalékelemek, emlékezés
- a képzelet káprázatának furcsa fényjátékai és tótágast álló, rezgő tükörképei
- a dekoncentrált gondolkodás szabadon lebegő, szeszélyesen forduló-billegő ötletei
- a felszabadult ösztönélet, az indulat, az akarat kiszámíthatatlan ösztökélései
Mindezek végtelen hullámmozgással sodródnak. Joyce voltaképpen képzettársításokat sorjáztat tagolatlanul, extenzív végtelenséggel.
Tehát egy szabad asszociációs, szürrealista technikáról van szó. A szöveg lényegében a tudatműködést igyekszik leképezni. Példa:
„Haines gyűjteményébe. Itt ki érti-kérdi? Ma este bősz bacchanália, pufogó dumák, repeszd agyad cizellált páncéljait. És? Udvari bohóc ura udvarában, szeretett és megvetett, kegyes gazda dicséretét zsebre teheti. Nem csupán a selymes simogatásért. A történelem nekik is mese volt, mint a többi, ezerszer halott, hazájuk zálogház.
Vajon nem boszorkánykéztől esett-e el Pyrrhus? Argoszban – vajon Julius Caesart nem megkéselték-e? Ezt nem lehet kihagyni a számításból.”
Stephen Dedalus tudatában összekapcsolódnak térben és időben távoli elemek (a jelen és a történelmi múlt eseményei, Dublin és a görög világ, Julius Caesar, a rómaiak). Ezek mint egyidejű jelenlét torlódnak egybe a tudatfolyamban, mintha mind most lenne. Ugyanígy egybemosódnak a kinti világ (történések, ingerek) és a belső világ (reflexiók, képzettársítások) mozzanatai.
Kifejezőeszközök: Joyce az Ulysses c. művében kibontakoztatta a modern regény új technikáit, ezáltal iskolát teremtett. Epikai módszerei:
- szabad képzettársítások, melyek a tudatáramot érzékeltetik (a tudat szabad asszociációi parttalanul áradnak)
- belső monológok (megformálásuk jelentősen megváltozott) – a belső monológok segítségével mutatja be Joyce a szereplők belső világát
- egybemontírozások
- folyamatosság megszakítása
A belső nézőpont, az időtechnika és a tudatáram együtt elég kaotikus regényvilágot eredményez. Ezt a szürrealista zűrzavart Joyce következetes, szigorú szerkesztéssel igyekszik ellensúlyozni.
A szerkezetet szolgáló eszközök:
- homéroszi párhuzamok
- tudományos megfelelések
- matematikailag pontos arányviszonyok
- vezérmotívumok
Motívumok, szimbólumok: a regénynek bonyolult motívumrendszere van.
- Dublin – a világot jelképezi, a világ labirintusa
- Bloom – bár nyárspolgár, szebb jövőről álmodó, magányos férfi is, aki érzékiségre és apaszerepre vágyik
- minden epizód önálló szimbólummal bír: ez a szimbólum egy-egy, az adott részben előtérbe kerülő emberi szerv, szín vagy tudományág, művészeti ág (pl. a 2. epizód szimbolikus színe a barna, motívuma a ló, művelődéstörténeti kapcsolata a történelem – mivel Dedalus épp a pirruszi győzelemről kérdezi diákjait).
Esztétikai minőség: groteszk és humoros a regényben, hogy Homérosz hősi világa folyamatosan összeütközésbe kerül a nagyvárosi civilizációval, amely sivár és értékvesztett. Az Ulysses és az Odüsszeia jelképes egymásra vonatkoztatása állandó relativizáló komikum forrása, Bloom Odüsszeusz paródiája.
Nyelvi eszközök: a regényt teljesen a belső monológ uralja, amely gyakran széttört, hiányos, szerkezetileg széttagolt alakzatokban, nyelvi játékban, vagy éppen képzettársítással kapcsolódó, hosszan hömpölygő, laza szerkezetekben ölt nyelvi formát.
Példa: „Marcona lovag lóháton suvickolt csizmában. Szép időnk van, Sir John. Szép idő, szép, á vot’honneur… Idő… Idő… Két csüngő csizma zötykölődik Dublin felé. Potom rokon a szirtfokon, és radikál a Rubikon.”
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
